Campus Mundi
Módosított pályázati felhívás felsőoktatási hallgatók számára
külföldi szakmai gyakorlatra, 2021/2022. tanév tavaszi félévére
A Tempus Közalapítvány a Campus Mundi — felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program (EFOP-3.4.2-VEKOP/15-2015-00001) projekt keretében ösztöndíjpályázatot hirdet 2022. január 1. és 2022. szeptember 30. között megvalósítható külföldi szakmai gyakorlat támogatására felsőoktatási hallgatók számára.
A pályázat célja
A pályázat célja, hogy a hallgatók a külföldi fogadó intézménynél teljesített szakmai gyakorlatuk ideje alatt tanulmányaikhoz szorosan kötődő szakmai tapasztalatokat, kompetenciákat és készségeket szerezzenek, melyek hazatérésüket követően a magyar munkaerőpiacon való elhelyezkedésben előnyt biztosítanak. Mester- és doktori képzés esetén kutatási tevékenység is támogatható, amennyiben ez a tanulmányi követelményekhez szorosan kapcsolódik. A hallgatók az Erasmus+ programországaibanl vagy egyéb országban teljesíthetik szakmai gyakorlatukat. A külföldi szakmai gyakorlat támogatásának időtartama az Erasmus+ programországaiban legfeljebb 3 hónap (90 nap), más országban legfeljebb 1 hónap lehet (az utazási napok nem számítanak), mely legkésőbb 2022. szeptember 30-ig tarthat. Abban az esetben pályázható kevesebb, mint 3 hónapnyi időtartam, amennyiben a hallgató külföldi szakmai gyakorlat során sikeresen megszerez 15 ECTS kreditet. 3 hónapnál hosszabb időtartamra támogatás nem pályázható.
Nem nyújtható be pályázat a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt térségekbe:
http://konzuliszolgalat.kormanv.hu/utazasra-nem-javasolt-tersegek
A szakmai gyakorlat helyszíne
A szakmai gyakorlat fogadó helye bármely intézmény lehet, ahol a szakos tanulmányokhoz kötődő szakmai gyakorlatot vagy kutatási tevékenységet biztosítani tudják (cég, vállalkozás, nonprofit szervezet, államilag elismert külföldi felsőoktatási intézmény, kutatóintézet, múzeum, levéltár stb.). Nem lehet fogadó hely az Erasmus+ szabályok szerint:
- uniós intézmény és egyéb uniós szervezet, beleértve a szakosított intézményeket (a teljes lista a https://ec.europa.eu/info/about-european-union_en honlapon érhető el);
- uniós programok irányítását végző szervezet, például Erasmus+ nemzeti iroda (az esetleges összeférhetetlenség és/vagy kettős finanszírozás elkerülése miatt).
A szakmai gyakorlatnak legalább heti 30 órás tevékenységnek kell lennie.
A pályázat benyújtására jogosultak köre
Erasmus+ programban részt vevő (Erasmus+ charterrel rendelkező) magyarországi felsőoktatási intézmény hallgatója nyújthat be pályázatot, aki:
- alap-, mester-, osztatlan képzés, valamint szakirányú továbbképzés esetében legalább 1 lezárt aktív félévvel rendelkezik;
- doktori képzésben aktív hallgatói jogviszonnyal vagy doktorjelölti jogviszonnyal rendelkezik;
- a fogadó intézmény munkanyelvéből/munkanyelveiből legalább B2 szintű, komplex nyelvtudással rendelkezik (amennyiben a fogadó intézmény ennél magasabb szintű nyelvtudást kér, akkor az az irányadó);
- nem az Európai Unió tagországába történő kiutazás esetén a megpályázott külföldi szakmai gyakorlat teljesítéséért az itthoni tanulmányokba 15 kredit beszámításra kerül;
- vállalja, hogy a támogatás lejártát követő 5 évig részt vesz a program alumni rendszerében, illetve biztosítja elérhetőségét.
Az Európai Unió tagországába tervezett külföldi szakmai gyakorlatot az abszolutórium megszerzése utáni 12 hónapon belül is lehet teljesíteni, ez esetben a pályázatot még az aktív hallgatói jogviszony ideje alatt kell benyújtani.
Nem pályázhatnak olyan külföldi állampolgárságú (ideértve a kettős állampolgárságú) hallgatók, akik magyar állami ösztöndíjjal2 folytatnak magyarországi tanulmányokat.
Az einyerhető támogatás összegi
A pályázott ország megélhetési rátáitól függően a nyertes pályázó havi 200 000 — 350 000 Ft ösztöndíjban részesül. A támogatás összege időtartam-arányosan kerül meghatározásra, félhavi kerekítés elvével (a teljes hónapokon túl a tört hónapra a támogatás összegét az alábbi számítási mód alapján kerekítjük: további 1-10 nap esetén lefelé kerekítünk, a támogatott nem kap további ösztöndíjat; 11-20 nap esetén további félhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott; 21 napnál hosszabb időtartamra további egyhavi ösztöndíjösszeget kap a támogatott). Az ösztöndíjas időszak időtartamához európai országok esetén további 1+1 napot, míg Európán kívüli országokba további 2+2 napot számítunk az utazási napokra. (Az ösztöndíj utalása két részletben történik, a támogatási szerződés aláírását követően az ösztöndíj 90%-át utaljuk, a fennmaradó 10%-ot pedig a hazaérkezést és a mobilitás lezárását követően.)
A támogatás összege országkategóriánként Célországok:
• |
Alacsonyabb megélhetési költségű országok: |
max. 200 000 Ft/hó |
• |
Közepes megélhetési költségű országok: |
max. 210 000 Ft/hó |
• |
Magas megélhetési költségű országok: |
max. 220 000 Ft/hó |
Egyéb országok (a havi ösztöndíj összege az adott ország max. 220 000 - 350 000 Ft/hó
megélhetési költségeitől függ, lásd országlista):
Fizetett szakmai gyakorlat esetén résztámogatás adható. A Campus Mundi támogatás összege a fogadó szervezet által biztosított anyagi és/vagy természetbeni juttatás összegétől függ.
A mobilitási ösztöndíj a külföldi tartózkodás többletköltségeihez járul hozzá, nem feltétlenül fedezi az összes felmerülő költséget. Csak a fizikai mobilitás időtartamára adható, virtuális mobilitás időtartamára (online tevékenységre) nem.
Kiegészítő pályázati lehetőségek
- Szociális kiegészítő támogatás: az a pályázó hallgató jogosult szociális kiegészítő támogatásra, aki:
Elsődleges szempontok (ezen belül a felsorolás nem fontossági sorrendet jelöl): a felsőoktatási intézménybe való jelentkezés során
- hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatóként vagy esélyegyenlőség okán járó többletpontokat kapott,
vagy a jelenlegi, illetve az elmúlt két tanév valamelyik félévében - Bursa Hungarica Tanulmányi Ösztöndíjban részesül(t), vagy
- rendszeres vagy rendkívüli szociális ösztöndíjban részesül(t), vagy
- HÖOK Mentorprogram kedvezményezett hallgatója (volt), vagy
- az „Út a felsőoktatásba" — „Út a diplomához" pályázat kedvezményezett hallgatója (volt), vagy
- a Roma szakkollégium tagja (volt),
vagy felsőfokú tanulmányai megkezdésekor - szociális alapon iskolakezdő alaptámogatásban részesült.
Másodlagos szempont:
- A hallgató a 105/2015. (IV.23.) Kormányrendelet által meghatározott kedvezményezett települések egyikének állandó lakosa.
Fentieken kívül szociális kiegészítő támogatás iránti igényt nyújthat be az a hallgató is, akinek helyzetében váratlan gazdasági, társadalmi, szociális változás következett be a járványügyi veszélyhelyzettel összefüggésben, például:
- váratlanul beálló keresőképtelenség;
- váratlan haláleset;
- egyéb olyan változás, aminek kapcsán még nem volt lehetséges az elérhető szociális támogatások érvényesítése.
A szociális kiegészítő támogatásra vonatkozó igényt a jogosultság alapjának megjelölésével a pályázati űrlapon kell jelezni. A jogosultságra vonatkozó igazolást a csatolandó mellékletek között fel kell tölteni a pályázati felületre (amennyiben a pályázó a 105/2015. (IV.23.) Kormányrendelet által meghatározott kedvezményezett települések egyikének állandó lakosa, akkor ezt a lakcímkártya másolatával kérjük igazolni).
A pályázó szociális helyzetében bekövetkezett hirtelen változás esetén a következő igazolások fogadhatóak el:
- keresőképtelenség igazolása;
- álláskeresési igazolás;
- halotti anyakönyvi kivonat;
- tartós táppénz esetén: orvosi igazolás;
- egyéb nyilatkozat a pályázó részéről.
Amennyiben a pályázó a fenti jogosultságok egyikét igazolja, és Campus Mundi ösztöndíj-támogatást nyer, a kiegészítő támogatásra automatikusan jogosult lesz.
A szociális kiegészítő támogatás összege havi 35 000 Ft. A szociális kiegészítő támogatás csak a fizikai mobilitás időtartamára adható, virtuális mobilitás időtartamára (online tevékenységre) nem.
Szociális kiegészítő támogatásra nem jogosult az a hallgató, aki a fogadó intézménytől természetbeni vagy anyagi juttatást kap a szakmai gyakorlat időtartama alatt (fizetés, szállás, lakhatási támogatás, ingyenes étkezés stb.).
- Tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő támogatása: fogyatékossággal élő vagy tartós betegség miatt folyamatos orvosi felügyeletre szoruló személyek nyújthatnak be kiegészítő támogatási igényt, amennyiben a betegségük igazolhatóan jelentős többletköltséget okoz a külföldi tartózkodás során az átlagos külföldi megélhetési költségekhez képest (például látássérült, mozgássérült, hallássérült, cukorbeteg, laktóz- vagy gluténérzékeny, illetve egyéb betegséggel rendelkezik) A támogatás célja egyenlő esélyt nyújtani a felsőoktatás területén is a speciális ellátást igénylő kiutazók számára a Campus Mundi programban.
A kiegészítő támogatásra vonatkozó igény összegét, felhasználásának tervezett módját és indoklását a jogosultság alapjának megjelölésével a pályázati űrlapon kell jelezni. A pályázati űrlapon a pályázónak tételesen fel kell sorolnia, hogy milyen tételekre mekkora összegű támogatást igényel.
Mire igényelhető a tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő támogatása?
- A mobilitással összefüggő többletköltségek támogatására lehet kiegészítő támogatást igényelni, melyekkel elháríthatók a programban való részvétel akadályai: ezek olyan jól meghatározható, konkrét (legtöbbször egyszeri, nem pedig ismétlődő) kiadások, amelyek a helyváltoztatással, utazással, a külföldi tartózkodással vannak közvetlen összefüggésben.
- Kizárólag olyan tételek támogathatók, melyek a mobilitáshoz kapcsolódóan merülnek fel, a tartós betegséggel vagy fogyatékossággal összefüggésben.
- A támogatható költségeket a Campus Mundi programban részt vevő hallgató semmilyen más forrásból nem tudja finanszírozni, és a kiegészítő támogatás nélkül nem tudna részt venni a mobilitásban.
Milyen költségekre nem igényelhető a tartós betegséggel vagy fogyatékossággal élő hallgatók kiegészítő támogatása?
A kiegészítő támogatásnak nem célja a kiutazó életvitelével (pl. étkezés, mindennapi szükségletek, gyógyszer) kapcsolatos szokásos költségek támogatása, azaz olyan költségek fedezése nem támogatható, amelyek mobilitás nélkül, Magyarországon is felmerülnének. Kizárólag abban az esetben támogathatók ilyen típusú tételek, ha ezek külföldön jelentős többletköltséget jelentenek a Magyarországon felmerülő költségekhez képest, azonban ennek indoklása a pályázati űrlapon szükséges. Nem igényelhető támogatás olyan tételekre, amelyek Magyarországon is felmerülnek, beszerezhetők itthon, és kivihetők külföldre (pl. első háromhavi gyógyszeradag). A támogatás kizárólag a pályázatban megjelölt tételekre használható fel.
A jogosultság igazolásához a csatolandó mellékletek:
- fogyatékossággal élő hallgatók esetén: a már megállapított támogatások/ellátások megállapításának alapjául szolgáló érvényes iratok, így például
- a fogyatékossági támogatás megállapításáról szóló hatósági határozat, vagy a megállapítás alapjául szolgáló hatályos szakhatósági állásfoglalás, szakvélemény;
- a rokkantsági járadékra való jogosultságról szóló határozat;
- a megváltozott munkaképességű felsőoktatási hallgatók ellátásaihoz a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján kiállított hatósági határozat;
- a komplex minősítés eredményéről – akár utólagos kérelemre is – kiállított hatósági bizonyítvány, amely igazolja az adott személy egészségi állapotának mértékét.
A már rendelkezésre álló – ugyan három hónapnál régebbi, de érvényes – iratok benyújtása is lehetséges.
- gyógyszerköltségre, hazautazásra, külföldi laboratóriumi és/vagy szakorvosi vizsgálatra, külföldi gyógytornára vonatkozó igénylés esetén a kezelőorvos (háziorvos vagy az illetékes szakorvos) által három hónapnál nem régebben kiállított kórtörténeti összefoglalót a betegségről (amely tartalmazza a kórelőzményt, az eddigi diagnosztikus vizsgálatokat, kezeléseket, eredményeket, az alkalmazott gyógyszereket, és azok adagját, amennyiben hazautazásra, külföldi laboratóriumi és/vagy szakorvosi vizsgálatra, gyógytornára igényel támogatást a pályázó, akkor az annak szükségességét alátámasztó információt);
- krónikus betegség esetén a betegség fennállását bizonyító laboratóriumi, képalkotó vagy más leletet és szakorvos által megállapított diagnózist. Amennyiben a szakorvosi lelet tartalmazza a betegség diagnózisát alátámasztó laboratóriumi vagy más leletet, ez utóbbi külön csatolása nem szükséges. Önmagában egy laboratóriumi lelet szakorvosi diagnózis nélkül nem elegendő;
- speciális diéta fenntartására kért támogatás esetén a csatolt szakorvosi leletnek tartalmaznia kell a diétára vonatkozó információt, vagy a diéta szükségességének egyértelműnek kell lennie a diagnózisból.
Az orvosi igazolás(ok)nak alá kell támasztania az igényelt költségtételek indokoltságát.
Amennyiben a pályázó a jogosultságot megfelelően igazolja, és Campus Mundi ösztöndíj-támogatást nyer, a kiegészítő támogatásra jogosult lesz.
A kiegészítő támogatás összegét független orvosszakértők javaslata alapján a Tempus Közalapítvány kuratóriuma határozza meg az alábbi besorolási rendszer figyelembevételével:
- Enyhe betegség vagy fogyatékosság esetén legfeljebb 40 000 Ft/hó;
- Közepesen súlyos betegség vagy fogyatékosság esetén legfeljebb 80 000 Ft/hó;
- Súlyos betegség vagy fogyatékosság esetén legfeljebb 150 000 Ft/hó.
Súlyos betegség vagy fogyatékosság esetén, alátámasztott és indokolt esetben, szakértői javaslat alapján a maximális összegen felül is adható kiegészítő támogatás.
A pályázati űrlapon a pályázónak tételesen fel kell sorolnia, hogy milyen tételekre mekkora összegű támogatást igényel. Kizárólag olyan tételekre igényelhető támogatást, amelyek szorosan összefüggnek a külföldi tartózkodással. Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a jóváhagyott kiegészítő támogatás összege nem minden esetben fedezi az összes felmerülő többletköltséget a mobilitás során. A kiegészítő támogatás időtartam függvényében kerül megállapításra. Amennyiben a teljesített időtartam rövidebb lesz a jóváhagyott időtartamnál, a megítélt kiegészítő támogatás összege is arányosan csökkenni fog. A kiegészítő támogatás csak a fizikai mobilitás időtartamára adható, virtuális mobilitás időtartamára (online tevékenységre) nem.
A kiegészítő támogatás kizárólag a pályázatban igényelt és Tempus Közalapítvány Kuratóriuma által elfogadott költségtételekre használható fel. A döntés ellen fellebbezésre nincs lehetőség. Az elszámolás feltételeit a támogatási szerződés határozza meg.
A pályázat benyújtása
Pályázat beadása folyamatosan lehetséges. Pályázatot javasolt a szakmai gyakorlat kezdő napja előtt 3 hónappal benyújtani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a bírálati folyamatra, a szerződéskötésre és a támogatási összeg kiutalására még a kiutazás előtt.
Pályázatot benyújtani a https://mundi.scholarship.hu oldalon elérhető online pályázati űrlap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével lehet. A pályázati dokumentumok és a pályázati útmutató elérhető itt: https://tka.hu/palvazatok/4830/palvazati-dokumentumok#4899
Hiánypótlásra nincs lehetőség, a hiányos pályázatok formai hiba miatt automatikusan elutasításra kerülnek.
A pályázat benyújtására 2022. június 30-án 23:00 óráig, vagy a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig van lehetőség, utóbbi esetben a kiíró fenntartja magának a jogot a pályázat azonnali hatályú felfüggesztésére.
Visszamenőleges támogatás nem igényelhető, csak a pályázat benyújtása utáni időszakra igényelhető ösztöndíj.
Amennyiben Erasmus+ programországban teljesítendő szakmai gyakorlatra pályázik, akkor feltétlenül konzultáljon a küldő felsőoktatási intézmény nemzetközi irodájával arról, hogy a Campus Mundi pályázaton kívül szükséges-e Erasmus+ pályázatot is beadnia.
Csatolandó mellékletek
Kötelező mellékletek:
- Kinyomtatott, eredeti aláírással ellátott, keltezett és beszkennelt pályázati adatlap;
- Kitöltött motivációs levél és munkaterv (minta használata kötelező);
- Kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírásokkal, pecsétekkel ellátott és keltezett szaktanári ajánlás (szakvezető/tanszékvezető/intézetvezető ajánlása) és intézményi jóváhagyás (a nemzetközi kapcsolatokért felelős szervezeti egység jóváhagyása) beszkennelve (minta használata kötelező);
- A fogadó intézmény képviselője által kitöltött és aláírt, pecséttel vagy fejléccel ellátott, keltezett és beszkennelt fogadólevél (minta használata kötelező);
- A tanulmányi osztály által hitelesített igazolás a hallgató jelenlegi képzésének tanulmányi adatairól („Igazolás tanulmányi adatokról" minta használata kötelező)(mely többek között tartalmazza az összesített korrigált kreditindex3 értékét );
- A munkanyelv(ek) megfelelő ismeretét igazoló dokumentum(ok): legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvvizsga-bizonyítvány(ok); vagy a küldő felsőoktatási intézmény nyelvi lektorátusa vagy nyelvi tanszéke vagy nyelviskola által hitelesített (kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, beszkennelt) igazolás a legalább B2 szintű (középfokú), komplex nyelvtudás(ok) meglétéről, vagy a minimum középszintű nyelvvizsgával egyenértékű dokumentum a 137/2008. (V. 16.) Korm. rendelet szerint (amennyiben a fogadó intézmény ennél magasabb szintű nyelvi követelményeket támaszt a kiutazó hallgatókkal szemben, akkor az az irányadó).
Opcionális mellékletek:
- OTDK 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; nemzetközi szakmai publikáció elérhetősége (linkje); nemzetközi szakmai konferencián előadás megtartására vonatkozó oklevél vagy igazolás; nemzetközi szintű szakmai versenyen elért 1-3. helyezés vagy különdíj igazolása; TDK vagy OTDK részvétel igazolása; aktív szakkollégiumi tevékenység igazolása; a szakos tanulmányokhoz kapcsolódó egyéb kiemelkedő tudományos, művészeti és sporttevékenység igazolása;
- Egyéb szakmai és közéleti önkéntes tevékenység (pl. szakmai szervezetben betöltött tisztség, demonstrátori tevékenység, szakmai rendezvény aktív szervezése, külföldi hallgatók mentorálása, mobilitási órán történő előadás, ESN-ben vagy egyéb nemzetközi hallgatói szervezetben folytatott tevékenység stb.) kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel vagy eredeti aláírással és fejléccel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolása (minta használata kötelező);
- Szociális kiegészítő támogatásra való jogosultság esetén kitöltött, kinyomtatott, eredeti aláírással és pecséttel ellátott, keltezett és beszkennelt igazolás (minta használata kötelező);
- Tartósan beteg vagy fogyatékkal élő hallgatók 3 hónapnál nem régebbi kórtörténeti összefoglalója vagy krónikus betegség esetén a betegség megállapításának igazolása;
- Egyéb, a pályázat szempontjából fontosnak tartott dokumentumok.
A pályázatok bírálata, döntés
Az értékelés menete:
- A benyújtott pályázatokat a Tempus Közalapítvány munkatársai formailag elbírálják. A formai bírálat során csak a pályázati felhívás és az online pályázati felület útmutatásainak minden tekintetben megfelelő pályázat fogadható el. A formai hibás pályázatok automatikusan elutasításra kerülnek.
- A formailag megfelelt pályázatok az előre meghatározott bírálati szempontrendszer (1. sz. melléklet) alapján kerülnek értékelésre.
- A Tempus Közalapítvány fenntartja magának a jogot arra, hogy az igényelt támogatási időtartamnál rövidebb időtartamra adjon támogatást.
- Egy tanévben az Európai Unió tagállamain kívüli célországba csak egy mobilitásra adható Campus Mundi ösztöndíj.
- az Európai Unió tagállamain belüli kiutazások esetén a kötelező szakmai gyakorlat teljesítésére vonatkozó, illetve a szakmai gyakorlat teljesítéséért min. 15 kreditet megszerző hallgatók pályázatai előnyt élveznek a bírálat során.
- az Európai Unió tagállamain kívüli országba történő kiutazás csak akkor pályázható, ha a szakmai gyakorlat teljesítéséért min. 15 kredit beszámításra kerül.
- A Tempus Közalapítvány kuratóriuma a rendelkezésre álló keretösszeg figyelembevételével havonta dönt az ösztöndíjas ponthatárról, a támogatható létszámkeretről és az egyéni ösztöndíjak összegéről. A döntés várható időpontja a pályázat benyújtásától számított 2 hónap.
- A döntést követően a pályázati rendszerben a Tempus Közalapítvány beállítja a pályázat státuszát (támogatott/várólistás/elutasított). A várólistás hallgatók támogatott hallgató visszalépése esetén kaphatnak támogatott státuszt.
A Tempus Közalapítvány kuratóriumának döntése ellen fellebbezésre nincs lehetőség.
A pályázatot benyújtók pályázatuk benyújtásával tudomásul veszik, hogy a szerződéskötés elmaradása, a pályázati felhívás visszavonása, módosítása, új pályázati felhívás közzététele, valamint a meghirdetett pályázati tevékenység elmaradása miatt kártérítési vagy egyéb megtérítési igénnyel semmilyen jogcímen nem léphetnek fel sem a küldő intézménnyel, sem a Tempus Közalapítvánnyal szemben.
A Campus Mundi ösztöndíj nem vehető igénybe az európai uniós alapok által fedezett költségek megtérítésére. Kettős finanszírozást kizáró szabály: a Campus Mundi ösztöndíj mellett ugyanarra a tevékenységre és időtartamra nem lehet egyéb ösztöndíjat igénybe venni. (Ez a rendelkezés nem vonatkozik egyéb, kiegészítő jellegű juttatásokra.) Amennyiben a pályázó rendelkezik vagy rendelkezni fog ilyen ösztöndíjjal, és a jelen kiírásra benyújtott pályázatáról pozitív támogatói döntés születik, a pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy melyik ösztöndíjat veszi igénybe. Nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés aláírásával az ösztöndíjas vállalja a fentiek maradéktalan betartását.
megeszítő informautól
- Nem magyar állampolgárok vagy kettős állampolgárságú hallgatók az állampolgárságot adó ország irányába nem nyújthatnak be pályázatot.
- Nem nyújthat be pályázatot, illetve nem kaphat Campus Mundi ösztöndíjat:
- aki a Tempus Közalapítvány által nyújtott támogatás kapcsán nem tett eleget elszámolási és/vagy beszámolási kötelezettségének;
- akiről hitelt érdemlően bebizonyosodik, hogy a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a pályázat benyújtásakor vagy ezt követően a pályázat elbírálása során bármikor;
- aki a pályázat benyújtását megelőző három naptári éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamely támogatással összefüggésben a támogatási szerződésében foglaltakat nem vagy csak részben teljesítette;
- aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó a 2007. évi CLXXXI.tv. 6.§ és 8.§-a értelmében;
- akinek a részvételből való kizártságának tényét a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 13. §-a alapján az erre vonatkozó hivatalos honlapon (www.kozpenzpalyazat.gov.hu) közzétették.
- A pályázat benyújtása után hiánypótlásra nincs lehetőség, kivéve, ha erre technikai okokból kerülne sor (pl. feltöltött fájl megsérül, nem olvasható).
- Amennyiben a pályázó egy tanéven belül több ösztöndíjtípusra pályázik, a pályázott tevékenységek és a megvalósítás időszakai nem eshetnek egybe.
- A Campus Mundi program teljes futamideje alatt (2016-2022) egy hallgató képzési ciklusonként legfeljebb 12 hónap időtartamban nyerhet el támogatást (részképzés és szakmai gyakorlat összes időtartama). Ebbe a rövid tanulmányút ideje nem tartozik bele.
A pályázat beadásával a pályázó egyúttal hozzájárul ahhoz, hogy a pályázat megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát küldő felsőoktatási intézménye és a Tempus Közalapítvány a pályázati program végrehajtása érdekében kezelje.
Bővebb információ, a kötelező és javasolt mintadokumentumok, az online pályázat kitöltési útmutató és a Gyakran Ismételt Kérdésekre adott válaszok a www.campusmundi.hu honlapon megtalálhatók. További kérdések esetén a e-mail-címen vagy munkanapokon 8.30 és 14.30 között a +36-1-237-1310 telefonszámon érdeklődhet.
Kuratóriumi döntés időpontja: 2021. december 9. Közzététel időpontja: 2021. december
______________
1 Az Európai Unió tagállamai: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország,
Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxembourg, Málta, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.
Nem EU-tagállamként a programban szintén részt vesz: Izland, Liechtenstein, Norvégia, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Szerbia, Törökország.
2 Például Stipendium Hungaricum, határon túli magyar nemzetiségű állampolgároknak szóló miniszteri ösztöndíj, más államközi szerződés, egyéb hazai állami finanszírozású program.