Az éremművészet hagyományai

A Magyar Képzőművészeti Egyetem tisztelettel meghívja Önt
a Repin Intézet gyűjteményéből megrendezésre kerülő
"Az éremművészet hagyományai"
című kiállítás megnyitójára 2007. október 30-án, kedden 17 órára.

A kiállítást megnyitja:
Rátonyi Dávid, Magyar Képzőművészeti Egyetem / Restaurátorképző Intézet

A kiállítás megtekinthető: 2007. november 12-ig
hétfő - péntek: 10.00 - 18.00
szombat: 10.00 - 13.00

Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert / Parthenon-fríz terem

1063 Budapest, Kmety Gy u. 26-28.

Rátonyi Dávid- "AZ ÉREMMŰVÉSZET HAGYOMÁNYAI" c. kiállítás megnyitóbeszéde

Köszöntök mindenkit a Repin Intézet gyűjteményéből megrendezett érem és plakettkiállításon.
Nem elfogultságom miatt, de a vertérem szerintem az egyik legnehezebb és legszebb szobrászi feladat. Sokmindenre kell figyelni, nagy precizitást és türelmet igényel. Itt ne lógjon ki, ott ne legyen magasabb, amott egy kicsit mélyebbre kéne venni... Sokan ezért nem is becsülik annyira, mondván: "Minek szórakoztok azokkal a kis mütyürökkel, apróságokkal, amikor lehet rendes méretű szobrot is csinálni!?"
Az ilyen kérdésre nem lehet mit válaszolni. Olyan, mintha a született vaknak próbálnánk elmagyarázni, milyen szín a piros. Vagy, mintha az időmértékes verselést állítanánk szembe a szabadverssel. Ott is rengeteg megkötésnek kell megfelelni, hogy a ritmus megfelelőképpen alakuljon. Mégis, senki nem mondja, hogy egy szabadvers sora előrébb való lenne egy hexameternél. Nem szokás összehasonlítani azt, hogy: "Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, s most Pannónia is ontja a szép dalokat" és azt, hogy "Akár borzalmas, akár nagyszerű, nem én kiáltok a föld dübörög."
Sőt, ha valaki helytelenül használja az időmértéket, azonnal "sántítani" kezd az egész mű. Hogy a kiállításnak megfelelő példával is éljek, azon sem vitatkozik senki, hogy az ikonfestészet művészet-e pedig ott is kötött szabályok szerint alkotnak. Ezért szerintem, ha a művész a rá szabott kereteket megfelelően alkalmazza, azok nemhogy gátolják, de inkább segítik az alkotásban.

Végezetül még csak annyit, hogy a tavalyi tanulmányrajz kiállítás után ez újabb szép példája a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Szentpétervári Repin Intézet együttműködésének. Bár náluk kissé hivatalosabb formában folyik az érmészet és vésnökség oktatása, de azért nekünk is van Éremkurzusunk ahol, akinek kedve van, betekintést nyerhet e szakma rejtelmeibe. Örvendetes, hogy a világnak két olyan különböző pontját, mint Szentpétervár és Budapest ugyanaz a dolog kapcsolja egybe. Az érmészet szeretete, elfogadtatása és magas szintű oktatásának igénye. Hogy miért fontos ez? Azért, hogy a megrendelő, legyen szó magas állami kitüntetésről, pénztervről, vagy egy egyszerűbb emlékéremről, ne csak azt higgye, hanem valóban képzett művészek kezéből, valódi értéket kapjon kézhez.
Az orosz éremszobrászatnak múltját, jelenét s részint a jövőjét is együtt látjuk ezekben a vitrinekben. Hogy az érmészetnek múltja van, sok embernek sajnos fölfedezés-számba megy, s azok csodálkozhatnak rajta leginkább, akik ennek a művészeti ágnak a jelenét se vették észre. Külön erénye számomra a kiállításnak, hogy a múlt nagynevű alkotóinak klasszikus érmei mellett, a jelen művészeinek modern felfogású, frissességet sugárzó, ám hagyományokhoz, valláshoz mégis erősen kötődő művei is megjelennek.

Legvégül, Naldo Naldini sorával búcsúzom, mely Mátyás király Corvina-könyvtárának ajtaja felett állt: "Kő, érc és könyv, nem hagy enyészni soha." -remélem, tényleg így van. Kérem, fogadják szeretettel ezeket a műveket.