Rékassy Csaba

Emlékkiállítás és a rézmetszés művészete

Helyszín: MKE, Barcsay nagy terem
Megnyitó: 2003.11.20 18.00
Megnyitja: Dr. Supka Magdolna
Megtekinthető: 2003.11.20 - 12.17

RÉKASSY CSABA

Nem biztos, hogy grafikusnak született. Az sem, hogy ebben a században kellett volna élnie. Rékassy Csabát csekély fantáziával valamely görög vagy római agórán is láthatnánk híres bölcselőként, aki viszont tüstént odébb áll, ha túl népes a hallgatóság, hogy aztán betérjen valahová, ahol jó bort mérnek - és ahol finomabb közönségnek magyarázhatja ugyanazt. A reneszánsz Rómában is elképzelhetnénk valami ötvösfélének, aki csudás szerkezeteiről is híres. Csoda, hogy nincs bent Vasary Arcképcsarnokában. Lehetett volna hangszerkészítő Cremonában és még sok egyéb. A fontos csak az lett volna számára, hogy gondolkodni tanítsa az anyagot - és ő megtanulja az anyag gondolatait. A tény viszont, olyan grafikus volt a század utolsó harmadában, aki minden felsorolt adottságát főleg a rézmetszeteiben mutatta fel. Nemcsak azt, emberségét is. A reneszánsz emberét, aki képzőművészként is bölcselő, filozófusként pedig kézműves. Aki örök igazságokat keres és nem ölti fel múló divatok cifra ruháját, inkább valami tógafélét vagy csuhát. Bizonyára az utóbbit. Valóban úgy dolgozott mint egy szerzetes, de néha éjjel kisurrant a cellájából megtapasztalni a világ örömeit is. Ez kedvelt műfajából következhetett, hisz a rézmetszés - azon a fokon, ahogy művelte - szerzetesi életmódot kíván. Itt minden vonal végleges, mindegyik egy külön gondolat. Az egészben a teljes világot kell megjeleníteni. Ez Rékassy szemében szép, mert múlandó, részleteiben tökéletes, egészében esendő és kusza. Úgy érezte, napjain neki kell rendet teremtenie. Harminc éves korától ez csaknem mindig sikerült neki. Ebben az életkorban jutott el a műveltségnek arra a fokára, melyben az anyag már nemcsak a gondolat hordozója, hanem maga is gondolkodik. Ha úgy tetszik, álmodik. A mitológia csodáiról, amelynek nála mindig emberekkel esnek meg. Szörnyekről, amelyek bennünk laknak, de nem árthatnak nekünk, hisz múlandóságunknál nincs nagyobb szörnyűség. Tökéletes testű asszonyokról, akik mindig merengők egy kicsit, mintha azon tűnődnének, hogyan kerültek az Édenkertből abba a különleges világba, ahol a férfiak istennek képzelik magukat, és a teremtés művét akarják esendő módon utánozni. Persze az anyag nem gondolkodik. Még Rékassy Csaba lapjain sem. De nála úgy tűnik, mivel mesterük mindent, amit a világról tudott, amit öröknek hitt, rézbe metszett. Sokat tudott, sok mindenben hitt. Jó is volt, ami ugyan nem művészeti kategória, de minden vonalán érezhető.

Megay László