Drozdik Orsolya

A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM
Tisztelettel meghívja
Önt

DROZDIK ORSOLYA

Az installáció és a különböző médiumok együttes használata
című habilitációs előadására.

Az előadás időpontja: 2008. február 21., csütörtök 10 óra
Helye: Magyar Képzőművészeti Egyetem, 1062 Budapest, Andrássy út 69-71., Vetítőterem

Megjelenésére számítunk.

Drozdik Orsolya: Habilitációs előadásának szinopszisa

Az installáció és a különböző médiumok együttes használata

Az installáció és a fotó médiumának szerepe a nőművészetben

Műfaji sajátosságok a nőnézőpontú művészetben, a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas években.

A hatvanas évektől kezdve használt műfajok: happening, performansz, videó, fotó, szöveg-szobor és installáció kitágította a vizuális nyelv lehetőségeit, egyben helyet és médiumot adott a nemi identitás keresésének is. A női test használata a képzőművészetben - a performanszok műfajában - a nőművészek által, újra értelmeződött. A test közvetlen, performatív alkalmazásán, keresztül a gender tudatosság megerősödött, mivel az a női test és a nőművész identitásának összefüggéseit térképezte fel.
A konceptuális művészet, performance, fotó, videó, installáció és az újabb műfajok a nőművészet médiumaivá váltak a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas években. A különböző nem tradicionális képzőművészeti műfajok perifériális és kísérleti jellege segítette a feminista vagy nőnézőpontú művészet széleskörű kibontakozását.

Az installáció és a különböző médiumok együttes használata

A hatvanas, hetvenes években a performanszok videó- és a fotó dokumentációjának gyakorlatával párhuzamosan - azon belül, azzal összefüggésben fejlődött ki az installáció műfaja. A nyolcvanas években pedig önálló és domináns műfajjá, a képzőművészet főáramlatává vált.

Az installáció meghatározása:
Egy adott térnek, térrészletnek a művész által választott tárgyakkal való berendezése. Nem egy tárgyra, hanem a kontextusra; a kölcsönhatásra és a használt tárgyak, képek, hangok jelentésrendszerére helyeződik a hangsúly. Médiumai szerint beszélünk fotó-, hang-, videó~, tárgyi, szövegi- stb. installációról. Az installáció lehet hely- és kontextus specifikus. Az installáció helyspecifikus jellegét, a tér jelentése és adottságai határozzák meg.

Az installáció nemcsak a teret népesíti be különböző médiumokkal, tárgyakkal, hanem az időt és a narratívát is eszköztárává avatja, ezen kívül a közönséget is a mű részévé teszi. Mivel az installáció kontextust teremt, a művész a kritikai stratégiák módszerét is alkalmazza. Gyakran kritikusan értelmezi az emberi érzékelés ábrázolásának folyamatát. Elemzi a valóság és a másolat vagy az "ábrázolt valóság" ellentmondásos viszonyát.

Az installáció kialakulásában a performansznak, a színháznak, a díszletnek nagy fontossága volt. Richard Wagner 1849-ben kitalált Gesamtkunstwerk- elmélete magába foglalta a festészetet, az írást, a zenét, az építészetet/díszletet és magát a közönséget is, ezért az installáció fogalmához közel áll. Marcel Duchamp readymadejei, vagy Kurt Schwitters szobrai, Mario Merz művészeti tárgyai, Allan Kaprow, 1958-s "Environment" meghatározása ugyancsak az installációművészet előzményeinek tekinthetők. Joseph Beuys Plight, 1958/1985, című installációja, ami 43 tekercs filcet, zongorát, fekete asztalt, hőmérőt tartalmaz, az installáció műfajába sorolható. Gordon Matta Clark munkái hasonlóan. A fenti férfiművészeket az installációművészet korai képviselőiként sorolja fel a művészettörténet. Ebben a műfajban nagyarányú nőművész is alkotott, az installációról szóló könyvek, ennek ellenére nagyon kis számban dokumentálják műveiket.
A nőművészek az installációt a feminin érzékiség, a feminitás megközelítéséhez, vagy a radikális feminista stratégiák kifejezéséhez használták.

Az installáció műfajának korai nőművész képviselői:
Eva Hesse, amerikai művésznő (1936-1970) Contingent című munkája (1969) például a minimalizmusból kiindulva használta az installáció műfaját. Anyagai géz, latex, üveggyapot.
Schaár Erzsébet, magyar művésznő, aki a figuratív szobrászatból, a környezet, a tér és a figura pszichológiai aspektusaiból kiindulva hozta létre installációszerű műveit.
Nők által használt médiumok: pl. kerámia, hímzés, horgolás, varrás, virágcsendélet kritikai használata a tudatos stratégia része a nőművészetben.
Luise Burgeoise, a feminin, a nőiség koncepciójával behatóan foglalkozik, de nem képvisel radikális feminista ideológiát.
Rebeca Hornt ugyancsak a feminin megfogalmazásának szándéka vezeti, de nem képviseli a radikális kritikai feminista nézőpontot.
A nőnézőpont tudatos radikalizálódását, a feminista művészet mérföldkövét jelentő Judy Chicagonak a Dinner table. 1974 című munkája kerül részletes elemezésre.
Jenny Holzer szókovács művészetében a szöveg és az építészet kapcsolatát elemzi. Jenny Holzer helyspecifikus művében egy szöveg-labirintust hozott létre, amelyben a Guggenheim Múzeum, Jenny Holzer szövegszobrának a terévé alakult. Holzer nem "dekorál" a műveivel, hanem az épület adottságaival dolgozik.

A továbbiakban a következő nőművészek munkáiról lesz szó:
Barbara Kruger, Ann Hamilton, Mona Hatoum, Rachel Whiteread, Helen Chadwick, Jenine Anthony, Anette Massager, Rosmary Trockel, Barbara Bloom, Jessica Stockholder, Judith Barry, Linda Benglis, Vanesse Beecroft, Sylvie Fleury, Sophie Calle, Lovas Ilona, Németh Ilona, Németh Hajnal, Tereskova

Saját művészet
Saját művészetében Drozdik Orsolya az installáció műfaját több évtizeden keresztül használta és művészetének lényegi problematikájának kifejtését tette általa lehetővé. Installációiban a tudományos tekintetet és azon keresztül/által megfogalmazott női testet értelmezte. Installációi kritikai nőnézőpontot fogalmaznak meg és posztmodern kritikai magatartást képviselnek. Ezekből négyet emel ki az előadó:
Kaland a Technikai Disytópiumban, Taxonomia, Linne szexuális rendszere, 1989
Edith Simpson, a 18. századi tudósnő, 1988
Az Én manufacturálása, Testi Én, 1993
Az Én manufacturálása, Medikai erotika, 1993