HÉTKÖZNAPI INTERVENCIÓK
Megnyitó: 2008. március 12-én (szerdán) 18 órától, 19 órától divatbemutató
Helyszín: MKE, Epreskert, Kálvária (1063 Budapest, Kmety u. 26-28.)
Megtekinthető: 2008. március 20-ig
A kiállításon, mely a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének és a Stuttgarti Képzőművészeti Akadémia hallgatóinak együttműködéséből született, a Budapesten ebben az évben itt tanuló Erasmus ösztöndíjas diákok is kiállítanak, így kilenc ország tizenöt művészhallgatója mutatkozik be.
Szervezők: Allan Siegel és Oliver Wetterauer.
A hétköznapi intervenciók című kiállítás a párbeszéd és a reflexió új formáit jeleníti meg, abban a publikus térben, amit urbánus környezetnek nevezünk.
A különböző projektek, melyek a műalkotás megszokott környezetén kívül helyezkednek el, a kommunikáció és a kiállítási formák tekintetében egyaránt kihívást jelentenek a művész és a szemlélő számára.
Mindenkit szerettel várunk!
2008. március 07.