Tilo Schulz előadása

A Goethe Intézet Budapest és a Műcsarnok együttműködésében,
A Lipcse-jelenség kiállítás proramjaként:

Tilo Schulz előadása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen

SZOCIÁLIS FORMALIZMUS - A politikai esztétika nyomában a prop-art és a retro-look utáni korszakban
SOZIALE FORMALISMUS - Die Suche nach einer politischen Ästhetik jenseits von Prop-Art und Retro-Look

2008. március 28., péntek, 14 óra
Magyar Képzőművészeti Egyetem, vetítőterem - 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.

Az előadás német nyelvű, szinkrontolmácsolást biztosítunk.

"...that's how we painted in the 60's"... (Zsilip I.-IV.)
Műcsarnok I Kunsthalle Budapest

A hidegháború formalizmus, ill. anti-formalizmus vitájából vett idézet szerint "A formalizmus a művészet szétrombolása és bomlasztása". Ez utóbbi kijelentés Tilo Schulz művészetének meghatározó tartalmi és formai súlypontjává vált az elmúlt néhány évben. A művész kultúra- és társadalomértelmezését a szocialista (Tilo Schulz az NDK-ban nőtt fel) és a Berlini Fal leomlása utáni kapitalista ideológia egyaránt meghatározza. Művészetében ezekre személyes tapasztalatának és sorsának tükrében mai nézőpontból reflektál. Ezen belül elsősorban a formalizmus és szociális realizmus, absztrakció és figuráció/narráció évtizedeken átívelő és fokozódó polarizációjának kérdése foglalkoztatja - amely a kelet és nyugat között zajló politikai hatalmi harcnak a művészeti propaganda eszközeivel kifejezésre juttatott egyik formája.

Tilo Schulz munkái a képzőművészet, design, forma- és tértervezés határán mozognak. A számos nemzetközi kiállításon, fontos európai művészeti vásárokon szereplő művész, akinek munkái megtalálhatóak neves magán- és közgyűjteményekben, nemcsak múzeumok tereiben, de köztereken is tervez. Az absztrakt szobrászat és a minimalista design határát súroló alkotásai nem véletlenül keltik fel mind a szakma, mind a laikusok érdeklődését. Munkái ugyanakkor alapos elméleti felkészültségről tanúskodnak: az ötvenes évek formalista vitái, a kortárs várostervezés aktuális diskurzusai ugyanúgy megtalálhatók műveiben, mint a szocialista realizmus történeti dokumentumaira való utalások.

Tilo Schulz (1972, Lipcse) autodidakta művész, kurátor, Lipcsében és Berlinben él és dolgozik. Docens, a spector, valamint a cut+paste kulturális folyóiratok alapítója és társkiadója, számos különböző művészeti díjban és ösztöndíjban részesült. Jelentős egyéni kiállításai: Galerie für Zeitgenössische Kunst Leipzig (2007), Magazin4, Bregenz (2007), ICA Dunaújváros (2008 ősz). Tilo Schulz új installációja a Műcsarnok "A Lipcse-jelenség" című kiállításán látható.

www.goethe.de/ins/hu/bud

További információ: Csejdy Réka, Műcsarnok - Kommunikációs Osztály (460-7017)

Tilo Schulz 1972-ben született Lipcsében, az ún. "Új lipcsei iskola" azon kevés alkotóinak egyike, aki valóban gyermekkora óta kötődik a városhoz. Formanyelve, vizuális eszköztára tehát egy szocialista formanyelv hagyományából merít, ugyanakkor azzal opponál is egyben, hiszen az akár a legújabb lakástrend magazinok repertoárjába is beilleszthető munkák, hűvös, visszafogott, minimalista konstrukciók felmutatják az ebben az eszköztárban gyökerező, ám természetesen kihasználatlan lehetőségeket és modifikációkat.

Tilo Schulz a Műcsarnok március 27-én nyíló, a kortárs lipcsei festészetet középpontba helyező kiállítására (A Lipcse-jelenség) tervezett térspecifikus installációja /"...that's how we painted in the 60's"... (Zsilip I.-IV./) a köztes terek kihasználatlanságával operál. Az ajtók szerepe általában, így egy kiállításon is, pusztán funkcionális. Tilo Schulz ezt a köztességet teszi meg munkája alapjául, és kihasználva a rendelkezésre álló szokatlan méreteket (az ajtók belmagassága: 4,6 m, fesztávolsága: 2,8 m), az átjárókban helyezi el művét. Az installáció így tulajdonképpen végigvezet az egész kiállításon, s az első terembe lépve a látogató mintegy Tilo Schulz útvonalát is követheti majd.

A művész nagyméretű, az ajtók dimenzióival megegyező nagyságú filcfüggönyöket helyez el az ajtónyílásokban. A függönypárok (melyek a bejárat felől és az apszis felől egyaránt láthatóak) különböző színkombinációkat rajzolnak ki (lila-ciklámen, enciánkék-citromsárga, stb.). Közéjük lépve a látogató a nyilvános szférából (kiállítótér) hirtelen egy intim szférában, a függönyök által lezárt kis, félhomályos fülkében találja magát. A Tilo Schulz által kijelölt útvonal így nem csupán puszta térelosztó funkciót tölt be. A monokróm, rendkívül intenzív vizualitást magukban összpontosító színfelületek semmiképpen sem redukálhatóak a dekoratív funkcióra, a kiállításon szereplő "klasszikus" festészeti munkák egyenértékű pendant-ját képezik.
Összhatásában az installáció a monokróm festészet és a kortárs térinstalláció határán mozog, sajátos összjátékot teremtve a Műcsarnok klasszikus termei és a meglepő, látványos vizualitás között.