Szimpátia-tüntetés a LABORért
2008. június 27.-én pénteken 11 órától-estig
a LABORban (Budapest, Képíró u. 6.)
Jelenléteddel mutasd ki te is a szimpátiádat a LABOR ügye iránt!
Eperjesi Ágnes: Private Protest, 2008.
Az V. kerületi Önkormányzat döntése értelmében 2008. június 30-án véglegesen ki kell költöznie a Képíró utca 6. szám alóli helyiségből az ott 1994 óta működő egykori
Stúdió Galériának, amit 2007 szeptembere óta Labor néven közösen működtet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója
Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem.
Az 1994-től 2007-ig a Képíró utca 6. alatt működő Stúdió Galéria a nyolcvanas évektől kezdve a kortárs magyar képzőművészeti élet egyik meghatározó jelentőségű
galériája, ahol mindig a legfiatalabb művészgenerációk alkotói kaptak önálló kiállítási lehetőséget. A kortárs képzőművészet mai elitjeként számon tartott művészek - akik
mára már nemzetközi karriert is magukénak tudhatnak - jelentős részének a képíró utcai Stúdió Galériában volt az első önálló kiállítása. A galériatér így mára már a magyar
művészettörténet részét képzi, fontos kulturális értékek hordozója. A három intézmény összefogásaként létrejött LABOR éppen azt a hagyományt igyekszik folytatni,
mely a fiatal, haladó művészek alkotásait bemutató program eredményeként kulturális központtá változtatta a Képíró utcát, ahol egyébként azóta több galéria is nyílt. Közülük
azért kiemelkedő az évtizedes hagyományokra támaszkodó LABOR, mert három, a kortárs képzőművészeti életet meghatározó intézmény garantálja a programok szakmai
színvonalát, illetve vállalta azok finanszírozását, szervezését. A galéria létezésére, működésére az Önkormányzat és a belváros lakói is méltán büszkék lehetnek!
A Rogán Antal Polgármester által ellenjegyezett döntés értelmében Budapest kulturális térképéről így mégis eltűnhet ez a fontos pont. Egy, a fiatal képzőművészeknek teret
adó, non-profit kiállítóhelyet megszüntethetnek azért, hogy a jövőben egy magasabb bérleti díjat fizető üzlethelyiség létesülhessen a helyén!
Ha ezzel nem értesz egyet, gyere el június 27-én pénteken 11 órára a Képíró utcai LABORba, és mutasd meg, hogy nem közömbös számodra a galéria sorsa!
Jelenléted a kulcsa annak, hogy az ügy híre eljusson a döntéshozókig! Hallasd a hangod annak érdekében, hogy a kortárs képzőművészetet érintő ügyekben ne lehessen
visszhangtalanul maradó döntéseket hozni!
Sajtótájékoztató:
Délelőtt 11 órától a LABORban (Képíró u.6.)
Rövid beszédek a Képíró utcai galériatér múltjáról, jelenéről és jövőjéről:
Felszólalók:
Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum Igazgatója (a Stúdió Galéria egykori Galériavezetője)
Petrányi Zsolt, a Műcsarnok Ügyvezető Igazgatója
Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Rektora
Peternák Miklós, a C3 Kulturális és Kommunikációs Alapítvány Igazgatója
Molnár Edit, a CIC (Contemporary Image Collective) Igazgatója, Kairó (a Stúdió Galéria egykori Galériavezetője)
Beöthy Balázs, képzőművész
Sugár János, képzőművész
Rácz Márta, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alelnöke
A sajtótájékoztató után a galériatérben megtekinthetők a Képíró utcai kiállítások dokumentációs anyagai. A nap folyamán zene és vetítések is várják a szimpatizánsokat!
2008. június 23.