bezárás

M. S. mester-díj

Meghívó

Az idén a VIII. alkalommal adatik át az európai képzőművészeti elismerés, az

M. S. mester-díj

Az átadási ünnepség
2008. szeptember 8-án, hétfőn Kisboldogasszony napján délután 5 órakor kezdődik Budapesten a Képzőművészeti Egyetem epreskerti Kálváriájában
(VI. Kmetty utca 26-28., öt percre a Földalatti Bajza utcai megállójától)

Az M. S. mester-díj kuratóriuma
örömmel várja a képzőművészet híveit

Tenk László festőművész kapja idén

az M.S. mester-díjat
MTI - 2008. 08. 22. 00:31
Tenk Lászlónak ítélték idén az M.S. mester-díjat; a Munkácsy-díjas festőművésznek szeptember 8-án Budapesten adják át a képzőművészeti elismerést - közölte Molnár Pál kuratóriumi titkár.

Mint írta, a nagyrészt korábbi M.S. mester-díjasokból álló kuratórium posztumusz oklevéllel tünteti ki a 80 évesen, tavaly Párizsban elhunyt Csernus Tibor festőművészt.

A budapesti értelmiségiek által létrehozott, immár nyolcadik alkalommal odaítélt M.S. mester-díjat, Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész Vizitáció című bronz kisplasztikáját az Epreskert Kálváriájában veheti át szeptember 8-án Tenk László.

A nagybányai születésű festőművész a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél növendéke volt, 1970-75-ig Debrecenben a művésztelepen dolgozott, azóta Budapesten él. Munkái rendszeresen szerepelnek hazai és külföldi kiállításokon.

Festői eszközei igen sokrétűek, szerepel köztük az olaj, a plextoll, a farostlemez és a vászon, de monotípiákat, papírmetszeteket is készít. Egyéni stílusát szürrealista, expresszionista hatások nagyvonalú alkalmazásával gazdagítja. A festészet mellett gobelin-, üvegablak-, mozaiktervezéssel és szobrászattal is foglalkozik.

A 65 éves festőművész számos díjat kapott már egyebek mellett a debreceni, a szegedi, a hódmezővásárhelyi és a szolnoki országos tárlatokon, 2001-ben pedig Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el munkásságát.

A 2001-ben alapított M.S. mester-díjat a korábbi években Patay László freskófestő, Rieger Tibor szobrászművész, Kiss Tibor festőművész, Nagy Benedek szobrászművész, Kárpáti Tamás festőművész, Varga Dezső restaurátor, tavaly pedig Kő Pál szobrászművész kapta meg.

Mint azt a kezdeményezők az alapításkor közzétették, elsősorban azokat a kiváló magyar képzőművészeket szeretnék kitüntetni, akiknek a munkásságában az európai és a magyar nemzeti jelleg évtizedeken át együtt van jelen.

Az alapítók szándéka volt az is, hogy felelevenítsék a Mária látogatása Erzsébetnél, röviden Vizitáció címen ismeretes táblakép készítője, a XVI. század eleji ismeretlen művész emlékét, aki az M.S. betűkkel és a köztük lévő mesterjeggyel jegyezte magát. (MTI)