Pályázati felhívás
Fiatal Kortárs Állásfoglalások
Zsolnay Gyár, Pécs - 2009. május 9-31.
Jeune Création Européenne, Montrouge, France - 2009. szeptember
A művész kritikus, konstruktív-dekonstruktív hozzállása, lázadásba forduló karaktere és képessége minden
megszilárdult előitélet megkérdőjelezésére, a társadalmi és individuális konstellációk kérdésfeltevéseinek
gyújtópontja lehet. Aktív szerepvállalása elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy önmagát
analizálni, megérteni, egyúttal a múltat feltárni kivánó, de elsősorban a jelen tükrében megújulni vágyó
társadalom lelkiismerete, kritikusa s egyben szószólója legyen.
Kezdeményezésünk célja, hogy összegyűjtsük és bemutassuk a Magyarországon élő fiatal művészek alkotásait,
melyek érzékenyen reagálnak a magyar - illetve az egyre változó keleteurópai - valóságra, szüntelenül
elemezve a múltat, figyelemmel kísérve a jelent és formálva egy emberarcú ön/jövő-kép felépítését.
A kiállítás megrendezésével olyan panorámát kívánunk a néző elé tárni, mely hű tükre lesz a kortárs Magyarországnak
és differenciált képet mutathat elsősorban a fiatal korosztály életformájáról, gondolkodásáról
és világnézetéről és arról az egyéni és csoporttudatról, amelyet ez a feltörekvő generáció nyíltan
sajátjának tekint. Azokat a munkákat mutatjuk majd be, melyek a folyamatos válságban élő Magyarországon
fennálló politikai, társadalmi, egzisztenciális, morális, emberjogi illetve a média befolyására vonatkozó
kérdésekre keresnek radikális válaszokat. Elsősorban olyan művészeti stratégiákat szeretnénk
összegezni, amelyek az alig egy évtizede hátrahagyott, traumákkal terhes század, de főként az új, folyamatosan
változó Európa létrehozta helyzet, a nyugtalanító önértékelési válság és az egyéni és kollektív
tudat- illetve érték-zavar megértésére és annak elkötelezett és bátor feloldására törekszenek.
A Fiatal Kortárs Állásfoglalások címmel tervezett tárlat a Te optikád által kívánja bemutatni azt a közeget,
amelyben Te élsz. Azt a társadalmat, amelyben mindannyian élünk. Azt a politikát, amely számunkra
irányokat, törvényeket szab és virtuális és konkrét célokat vetít elénk.
Pályázati kiírás
A pályázatot Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécs2010 Menedzsment Központ hirdeti meg,
a Martyn Ferenc Szabad Művészetoktatási Alapítvány, a Párizsi Magyar Intézet és a Jeune Création Européenne
- Biennale Itinerante d'Art Contemporain támogatásával.
A munka formai és technikai megközelítése teljesen szabadon kezelhető és értelmezhető, műfaji megkötés
nélkül. Minden pályázó csak egy, 2003 után keletkezett, vagy teljesen új munkát vagy munkaegyüttest
küldhet be a pályázatra.
A kurátor által kiválasztott alkotások egy csoportos kiállítás formájában láthatóak majd, májusban a
Zsolnay-Gyár csarnokaiban, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa 2009-es felvezető évének hivatalos
programjaként. A tárlat létrejötte után egy független szakmai zsűri 10 alkotást választ ki, melyek az év
szeptemberében a Párizs melletti, Montrouge-ban megrendezett Jeune Création Européenne-n, egy fiatal
európai művészeket bemutató, utazó biennálén képviselik Magyarországot.
A pályázat technikai részletei
A pályázaton részt vehet saját alkotásával minden 35. életévét még be nem töltött magyar, vagy Magyar -
országon élő, külföldi állampolgár. A műveket, regisztráció után, on-line, digitális formátumban kell feltölteni
a www.fika.hu
weboldalra 2009. március 1. és 15. között. A pályázati dossziénak tartalmaznia kell a pontosan kitöltött
jelentkezési adatlapot, az alkotó önéletrajzát, az alkotást, vagy annak reprodukcióját, vázlatát vagy egyéb
terveket (.doc, .jpg, .flv formátumban) és egy maximum 2000 leütésből álló alkotói állásfogalást, az
alkotás bemutatásának koncepcióját. Mivel minden beadott pályázat konzultálható lesz a website-on, előnézeti
képekre is szükség van, mely a beadott alkotás egy részletét tartalmazza, 80 x 80 pixeles (RGB,
jpg) fileként.
A pályázathoz csatolt képeket mind RGB színkörnyezetben, 72 dpi felbontásban, jpg formátumban kell leadni,
maximum 3 Megabyte méretben, különben nem jelennek meg a weboldalon. Videóval pályázóktól a
filmeket csak .flv file formátumot, 400 x 300 pixelszámban max, 10 Mb méretben fogadunk el.
Online konvertáló programot a http://media-convert.com/hu/, az alábbi weboldalon találhattok.
Pc-re: http://www.download.com/Free-FLV-Converter/3000-2194_4-10832044.html?hhTest
Macintosh-ra: http://www.flvtomp3.net/avi-to-flv.html
A kiíró fedezi a munkák Pécsre szállítását és installálását. A kiállításon szereplő művek alkotói 20.000
forint hozzájárulást kapnak utazási költségekre, illetve ingyenes szállást a megnyitót követő éjszakán.
A kiállításhoz katalógus készül.
A zsűri által kiválasztott 10 műalkotás képviseli jövő év szeptemberében Magyarországot a Jeune Création
Européenne Biennálén. A nyertes alkotók utazási támogatást és szállást kapnak Párizsban, a montrouge-
i kiállítás megnyitója alatt. A Franciaországban bemutatott alkotások szerepelnek a Jeune Création
Européenne angol nyelvű katalógusában, illetve két éven keresztül, a nemzetközi válogatással együtt
utaznak a biennálé partnervárosainak kiállítóhelyeire. (http://www.jeunecreation.eu) A nemzetközi tárlat
2010-ben Pécsett is látható lesz, a Pécs2010 - Európa Kulturális Fővárosa program keretében.
A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott alkotások elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával
(kiállításával) okozott személyiségi és szerzői jogsértésekért minden felelősség a beadó szerzőt terheli,
beleértve a jogsértéssel bekövetkező anyagi felelősséget is. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével
automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal
kapcsolatos publikációkban a reprodukciókat térítésmentesen használják, valamint az interneten azokat
megjelenítsék. Az alkotás az alkotó tulajdonában marad. A rendezők fenntartják a jogot, hogy bármelyik,
a pályázati feltételeknek nem megfelelő, vagy az emberi, illetve személyi jogokat sértő beadványt töröljön
a beadott pályázatok közül.
Az alkotások leadása: 2009. Március 1-15. 24 h
További információk: Stenczer Sári, a kiállítás kurátora és a pályázat szervezője
(
, Skype: Sara Stenczer)
A tíz nyertes művet elbíráló zsűri tagjai:
Babarczy Eszter, kritikus, műfordító, eszmetörténész
Készman József, művészettörténész, kurátor, Műcsarnok
Pinczehelyi Sándor, képzőművész
Stenczer Sári, független kurátor, kritikus, a kiállítások szervezője
Varga Csaba, képzőművész, igazgatóhelyettes, Párizsi Magyar Intézet
Várkonyi György, művészettörténész, főmuzeológus
A pályázat letölthető(.pdf.54KB)
2009. január 28.