A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány (JAMCA)
100 éve született RADNÓTI MIKLÓS
A költő, műfordító, a fasiszta elnyomás elleni tiltakozás egyik legnagyobb magyar lírikusa. 1909. május 5-én született Budapesten. Meghalt 1944. novemberében Abda község közelében. A centenárium alkalmat teremt arra, hogy mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály még közelebb kerüljön ahhoz a csodálatos értékvilághoz, amit a költő, műfordító írásaival teremtett számunkra. De elősegítheti azt is, hogy az életút felidéződhessen, többet tudjunk meg életkörülményeiről és a korról, amelyben élt, és amelynek áldozatául esett. Radnóti költészete ma majdnem annyira aktuális, mint az elmúlt évezred utolsó évszázadának közepén. A pályázat célja, hogy az alkotások a kortárs művészet mai megfogalmazásában fejezzék ki, hogy a költő műveinek ma is fontos üzenete van az egész társadalom, a globalizált világ számára. Pályázatunk járuljon hozzá, hogy az évforduló elsősorban a fiatalok körében többet adjon a megszokottnál a költőről.
A József Attila Művészeti Centrum Alapítvány (JAMCA)
"írok, mit is tehetnék" címmel
NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT HIRDET
képzőművészek, fotóművészek, költők és zeneszerzők számára.
A pályázatot az Alapítvány szervezi az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint Terézváros önkormányzata együttműködésével
PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: beküldhető alkotónként két db műtárgy, műfaji korlátozás nélkül. Minden stílusirányzat elfogadott. Pályázni csak új alkotással lehet, amelyek kifejezetten erre a témára készülnek, olyan alkotással, amely más személy szerzői jogát nem sérti. A benyújtott pályaművek feleljenek meg a kiállíthatóság követelményeinek, azaz hosszabbik oldaluk nem haladhatja meg a 120 cm-t. Szobrászművészeti alkotásokat csak nemes anyagból készíthetnek, gipszből, vagy más efemer anyagból készült munkát a kiírók nem fogadnak el. Méret (maximum) 40x40x70 cm, posztamens nélkül. Zeneszerzők Radnóti emlékét idéző zeneművekkel (vers-megzenésítés, oratórium, stb.) pályázhatnak maximum öt fős hangszeres együttes, illetve kórus létszámra készülhetnek. A versek terjedelme maximum 6000 karakter.
DÍJAZÁS: a kiemelkedőbb alkotásokat (a díjzsűri javaslata alapján) két fődíjban,(2x1millió Ft) három díjban, (3x500 ezer Ft) egy különdíjban (750 ezer Ft) és öt alkotást okleveles elismerésben részesítik.
NEVEZÉS, BEMUTATÁS, EREDMÉNYHIRDETÉS:
Beadási, ill. beérkezési határidő: 2009. május 5.
A pályaművekből - Radnóti Miklós emlékére - kiállítás nyílik 2009. november 26-án (csütörtök) 17 órakor a József Attila Klubban. Itt kerül sor a díjak átadására.
A kiállítás fővédnöke: HILLER ISTVÁN Oktatási és kulturális miniszter
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: József Attila Klub, 1067. Budapest Eötvös utca 27-29. Telefon: 373-0860E-mail: , , honlap: www.jamca.hu
A pályázat részletes kiírása a honlapon található.
Alkotómunkájukhoz további sikereket és jó egészséget kívánunk!
Üdvözlettel: a pályázat kiírói
2009. február 09.