Nuridsány Zoltán

festőművész emléktáblájának avatása

"...mi az, amit reánk hagyott, akkor feleletünk kétszólamú
lesz: az egyik – feledhetetlen, melegszívű egyénisége, amelyet
csak felidézni tudunk, de szavakba foglalni nem, így él õ családjában
és mindazokban, akik közel álltak hozzá. A másik pedig:
õ műveiben él tovább, de nemcsak és nem elsõsorban a múzeumok
falain, mert munkáinak javarésze otthonokba került.
Emberek mindennapja telik képeinek társaságában, megszokják,
énükké válik s talán nem is tudják majd, ha a természetben,
vagy a szobabelsõkben vagy emberek láttán rácsodálkoznak
egy-egy színharmóniára, a kifejezés egy-egy árnyalatára, hogy
Nuridsány Zoltán öröksége éled bennük, az õ szemével látnak,
az õ érzékeny festõi világában élnek. Ez az igazi nagy örökség,
amely nemzedékeken keresztül hat majd akkor is, amikor mi is
már messze múlt leszünk!
A sokat szenvedett, hontalanná vált, s új hazát talált örmény
néphez fűzte családi hagyománya. Mosolyogva, mindig Világosító
Nagy Szent Gergely áldását kértem rá. Tavaly kint járt
az „õshazában” és az otthon hangulatát találta ott. Beszélt
emberekkel, kiknek szavát sem értette, de találkoztak évezredes
műveltségükben. Ez a mély hovatartozás érzés ötvözõdött benne
a szülõföldnek, Erdélynek szeretetével és hitvalló magyarságával.
De mindezeken túl, vagy éppenséggel mindezek okából
nemes humanista lélek volt, akivel jó volt együtt lenni.”
Dr. László Gyula régész professzor, festõmûvész (1974.)

Tisztelettel meghívjuk Önt, családját, barátait és ismerőseit

NURIDSÁNY ZOLTÁN
(1925-1974)
festőművész emléktáblájának avatására

2010. május 27-én, csütörtök délután 17 órára
Cím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 27.

Díszvendég: KATONA TAMÁS történész
Megemlékező: LACZKÓ IBOLYA művészettörténész a MAOE titkára
Moderátor: HORVÁTH IDA vezető szerkesztő MR1 Kossuth Rádió
Közremííííííííííííííííííííííködik: GRYLLUS VILMOS
A bronzplakettet készítette: VÁRADY SÁNDOR (1920-2000) Munkácsy és Állami díjas szobrászművész

Az emléktábla a pályatársak, művészbarátok és a család kezdeményezésére,
a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete,
a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége
és a Belváros-Lipótváros Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
közreműködésével állíttatott.

„Nuridsány Zoltán a magyar festészet kiemelkedő alkotója volt.
Festészeti oeuvre-je az Európai Iskolához kötődő indulástól
a muráliákon át a táblaképeken megfogalmazódó monumentalitásig
ívelt. Életének és munkásságának legtermékenyebb, bő
másfél évtizedes periódusában szolgált színhelyül az Alkotmány
utcai műterem.”
Laczkó Ibolya művészettörténész a MAOE titkára (2010)

„Csekély vigasztalásul csak az szolgálhat, hogy fiatal kora
ellenére is érett művész volt már, kinek neve volt, mégpedig
nagyra becsült neve modern képzőművészeti életünkben.”
Kerecsényi Edit művészettörténész (1976)

„... tudomásul kell vennünk, hogy művészete kitörölhetetlen
és fontos állomása magyar képzőművészetünknek ...”
Mezei Gábor belsőépítész, festőművész és műgyűjtő (2003)

„.Római tartózkodása idején (1948) ott készült műveivel
komoly nemzetközi sikert aratott a Római Magyar Akadémia
kiállításain.
Hat olasz folyóirat méltatja a fiatal Nuridsány alkotásait
és európai nagyságokhoz mérik tehetségét ...”
Losonci Miklós művészettörténész (1986)

NURIDSÁNY ZOLTÁN

1925. augusztus 22-én született Marosvásárhelyen, apai ágról örmény, anyai ágról székely családban. Édesapja mérnök, édesanyja Aldobolyi Dobolyi Ágnes banki tisztviselő, (az első diplomás nők közé tartozott a századfordulón), bátyja kutató orvos volt.

Mesterei: Barcsay Jenő, Szőnyi István, Kmetty János és Fónyi Géza voltak.

Anyai ágról Madarász Viktor festőművész leszármazottja és annak a világhírű művészcsaládnak a tagja, akik közül az Oscar díjas filmrendező Claude Nuridsany (Microcosmos) és Michel Nuridsany (Le Figaro) Párizsban él. Képei külföldön keresettebbek, neve pedig határainkon túl ismertebb, mint hazánkban. Szőnyi István fiaként szerette, szellemi örökösének tekintette. Gyakran tartózkodott zebegényi házában.

Budapesten 1948-ban szerepelnek még a fiatal Nuridsány képei az Európai Iskola utolsó kiállításán. Utána betiltják, kezdődik a sematizmus. Az „atzéli” három T-ből a Tiltott kategóriába kerül. Mégis maradt, hiszen tisztában volt kivételes tehetségével és itt alkotott. Természetesen szakmai körökben nagy tekintélye volt emberként és művészként is.

Az Alkotmány utcai műteremlakás a szellemi élet egyik központja volt a hatvanas, hetvenes években. Gyakori vendégek voltak a kor művészei (zenészek, írók, festők, szobrászok, színészek) és műgyűjtői nem csak Magyarországról, hanem külföldről is, már amennyire ebben a korban ez lehetséges volt. Itt járt Párizsból Jacques Doucet és Corneille is.

Rendszeres látogatója volt a műteremnek az atyai jóbarát, Dr. László Gyula professzor, aki a szemközti házban lakott, Jékely Zoltán, Zelk Zoltán, Kálnoky László, Lakatos István, Jánosy István, Mándy Iván, Weöres Sándor, Karinthy Ferenc, Vujicsics Tihamér, Schmolka Ágnes (Jávor Pál fogadott lánya) és férje Szabó Vladimir, Nagy György rendező (Rémusz bácsi meséi), Turán László, Tantos László zongoraművészek és természetesen a képzőművész kollégák, a sort nagyon hosszan lehetne folytathatni. A Római Akadémia ösztöndíjasaként Weöres Sándorral és Déry Tiborral tartózkodott Olaszországban. Szász Endrével, a főiskolai kezdetektől jó baráttal, még sikerült utolsó évében interjút készíteni közös élményeikről. A közelben lakó Rodolfó is gyakori beszélgetőtárs volt és olykor-olykor a Ludas Matyi grafikusai is. Rendszeres látogatói voltak a műteremnek a festőbarátok Sugár Gyula, Jánossy Firinc, Orosz Gellért és Bod László is.

A neve csak azért nem sorakozhat ma fel itthon, csak külföldön Szász Endre és Csernus Tibor neve mellé, mert Ő annak idején hazajött Rómából, ahová az Akadémiára járt, és hazajött Párizsból is, amikor 1972-ben végre sikerült útlevélhez jutnia és kiutaznia az országból.

Egyik legkedvesebb tanítványa, Szlávik István a Nemzeti Színház díszlet és jelmeztervezője visz tovább többek között művészetében ma abból a szellemiségből is, amit egykori mesterétől is kapott.

Külföldön élő jó barátai is szívesen fogadták, amikor lehetősége volt hazáját elhagyni. Párizsban, a ma már világhírű festőbarát, Csernus Tibor volt a vendéglátója.

Talán az élet játéka, hogy a művészetek és a művészek végigkísérik családja életét.

Unokái Csernus Anna és Csernus Gábor is tehetségesnek bizonyulnak a vizuális kultúrák területén.

1974. május 22-én, 49 éves korában, kiállításra készülődve érte váratlanul a halál, a debreceni művésztelepen.

http://www.nuridsany.hu