bezárás

„EGYÜTTMŰKÖDÉS 2”

A MKE Doktori Iskolája pályázatot hirdet doktorandusz hallgatók és doktorjelöltek számára

A pályázat célja, hogy támogassa és elősegítse a Doktori Iskolán való közös gondolkodást, kollaborációt, a megvalósuló művel nyitottabbá, transzparensebbé tegye a Doktori Iskolán folyó munkát külső emberek számára is, hogy a DLA jelenléte számottevőbb legyen a művészeti szcéna működésében.

A pályázatra olyan alkotások, szellemi produktumok (műtárgy, projekt, kiadvány, esemény) terveit várjuk, amelyek minimum 3 fő együttműködése által jönnek létre. Pályázhatnak az MKE jelenlegi vagy fokozatot még nem szerzett doktorandusz hallgatói és doktorjelöltek.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • a tervezett projekt koncepcióját,
  • ütemtervét,
  • költségvetését,
  • a megvalósítás tervezett idejét, helyét
  • látványtervet.

A tervezett projekt megvalósulási helye szerint bárhol lehet, de javasolnánk a Feszty-ház nagytermét vagy a LABOR kiállítótermet az együttműködés, azaz a projekt megvalósulásának idejére. A pályázat kritériuma, hogy a Doktori Iskola épületében, a Feszty-házban, annak területén bemutatható legyen.

A megpályázható keretösszeg pályázatonként 300-300 ezer forint. Elszámolás a MKE nevére kiállított számlákkal.

A pályázatot két team nyerheti el, akik sikeres pályázat esetén vállalják, hogy a megvalósult művet publikussá teszik, a megpályázott pénzösszeggel egy megjelölt határidőn belül számlákkal elszámolnak. (A megpályázott pénzösszeg szolgáltatásra, anyagköltségre számolható el, honoráriumra nem.)

A pályázatokat DLA kötelékén kívüli kurátorokból, művészettörténészekből, művészekből álló zsűri bírálja el.

A pályázatokat 1 példányban kinyomtatva és CD-n, összefűzve, névvel ellátva lehet benyújtani postai úton vagy személyesen a DI titkárságán:

Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola
Személyesen: Berzy Ágnes doktori titkár Feszty-ház, 1063 Budapest Kmety Gy. u. 27. (fogadóidőben: Hétfő 11-12 óra, Kedd 11-12, 14-16 óra, Tel: +36 (1) 354 16 43)

Postacím: MKE 1063 Budapest Andrássy út 69-71.

Jelen kiírás a korábban Körösényi Tamás által kezdeményezett pályázat folytatása.
Jelentkezési lap letölthető itt (.doc, 28.5 KB)!
Beadási határidő: 2011. április 12. (beérkezési dátum)
A megvalósulás határideje: 2011. december 31.
Elszámolási határidő: 2011. december 31.

A határidőn túl érkezett valamint hiányos pályázatokat a zsűri nem értékeli.

2011. 02. 25.

Károlyi Zsigmond                    Peternák Miklós
a Doktori Iskola vezetője          a Doktori Tanács elnöke