bezárás

PAINT UP!

Fantasztikus „épületmozgató” animációk 1000 nm-en az MTA-nál

A Paint Up! döntő zárja az EU-s félévet

A versenyről

Paint Up! Visualpower virtuális épületfestő verseny címmel második alkalommal hirdette meg a világon egyedülálló pályázatát animáció és mozgókép készítőknek a Visualpower Kft.
A nyílt versenybe az architekturális vetítés stílusában készült, 3 perces, zenei aláfestéssel ellátott filmmel lehetett nevezni.
Az „épületmozgató” animációkat ez alkalommal a Magyar Tudományos Akadémia Széchenyi téri székházának középső homlokzatára kellett megálmodniuk az alkotóknak. A pályázatra az előzetes kiírás alapján közel félszáz izgalmas pályamunka érkezett.

A döntőről

A Paint Up! döntőt 2011. június 26-án, vasárnap 22 órától, az MTA Széchenyi téri Székházánál, az EU Tanácsának Magyar Elnöksége - Hivatalos Záróeseményének Kapcsolódó Programjaként, a „Duna party” keretében rendezik meg. Az egyedi és megismételhetetlen eseményen az előzsűrizés során kiválasztott legjobb 12 pályaművet, továbbá a nemzetközi hírű architekturális vetítéssel foglalkozó Bordos László Zsolt (Bordos.Artworks) és meghívott alkotótársai által erre az alkalomra készített bemutatófilmet tekinthetik meg az érdeklődők,  

Azoknak a pályázóknak, akiknek animációját a vizuális kultúra neves hazai szakértőiből álló zsűri beválogatta a 2011. június 26-i döntőbe, ritka kuriózumnak számító élményben lesz részük, munkájukat 1000 nm-es méretben vetítik ki az MTA homlokzatára.
De, nem csak a megmérettetés, hanem az értékes tárgynyeremények is motiválták a pályázókat a versenyen való részvételre. Ezek odaítéléséről az első három helyezett esetében a zsűri, a Közönségdíjról pedig a nézők döntenek, a helyszíni vetítést követően.

A tavalyiakhoz hasonlóan, ezúttal is a szervezők szakmai partnere, egyben a zsűri oszlopos tagja, az az architekturális vetítéseiről ismert világhírű Bordos László Zsolt (Bordos.ArtWorks) akinek a nevéhez fűződik többek között, a dubai Pálma-sziget hivatalos avatóünnepségének vetítéséhez készített óriás felbontású 3D animáció.

A versennyel kapcsolatban további információk, képek, videók a http://paintup.visualpower.hu/ oldalon találhatók.

A virtuális épületfestésről (architekturális vetítésről) röviden

A virtuális épületfestés rendkívül látványos, különleges műfaja a kivetítésnek. Az épületek architekturájával összhangban elkészített mozgóképek (pl.: animációk) óriás fényerejű projektorokkal történő vetítése a kortárs vizuális kultúra egyik legfiatalabb megjelenítési formája.
A szórakoztatás e válfaja világszerte nézőcsalogató eseménynek számít. Külföldön az ilyen és hasonló jellegű vetítések népszerűsége, a kreatív tartalmakból eredő lehengerlő látványnak és a monumentalitásnak köszönhetően, egyre nő.

Az architekturális vetítés (szakmai nevén video projection mapping vagy building projection mapping) a Paint Up! verseny 2010-es megjelenéséig hazánkban kevéssé ismert művészeti ág volt.
A műfaj lényege, hogy egy adott épületre olyan mozgóképet – animációt – készítenek az alkotók, amely igazodik annak architekturális elemeihez. Az ilyen típusú alkotás kreatív módon használja a fényt, az árnyékot és a teret, melynek köszönhetően térmódosítást lehet létrehozni. A vetített anyag, tehát nem csak fénnyel színezi, hanem „virtuálisan mozgatja” is az épületet. Az igazán profi animációk 3D-sek.

Más technológián alapuló, állóképes kezdeményezésekkel korábban Budapesten már találkozhattak a nézők (Matáv Székház, Deák tér, Erzsébet híd), de az első magyarországi projektoros kivetítésekhez készített mozgóképes, óriás felbontású 3d animációk a Bordos.ArtWorks (http://bordos.eu) nevéhez fűződnek.

http://www.youtube.com/watch?v=UXZfMB6Cb_s
http://www.facebook.com/pages/Paint-Up-virtualis-epuletfestes/1406225793...


Paint Up!2011 döntősök

(Nem rangsor!)

Döntősök(Az alábbi alkotásokat a döntő során 2 alkalommal vetítjük le.)

The untitled
EPER-CREATIVE / Varga Zoltán, Szabó Csaba - Nyíregyháza, Budapest

ATM Gyenge Építészet
Kapitán András (kapi8) - Budapest

Hungarikum
Pozsgay Benedek - Budapest

Pixeligencia
Balogh István - Sárospatak

Tranquillity Simulator
Piroska András - Budapest

A tudomány, a haladás
Firkafilm Stúdió/ Fazekas László, Táborita Ildikó, Háry Péter - Kecskemét

Simple present
Lengyel István - Budapest

Szimplikátum
Czigány László (Laci) - Budapest

Pangari
Tamás Iván - Budapest

PixelStein
PIXELPUNX / Kiss Ákos Nándor, Sáfáry Levente Attila (Mikro), Végh Zoltán Viktor (Visor), Bakó Lehel, Hodvogner Dániel, Marácz Edina Virág, Adristyák Marcell - Budapest

Nature of science
Besenyői  Ádám - Budapest

Egy éjszaka
zoli és andrÁs/ Balogh András Miklós (andrásmiklós), Kovács Zoltán (ze’) - Budapest

+5 kategória(Az alábbi alkotásokat abban az esetben levetítjük, ha beleférünk az engedélyezett műsoridőbe!)

Az őselemek
Podlovics Tamás (tomi67) - Tahitótfalu

A.k.a demix
DEAD PIXELS / Horváth Balázs, Vágó Szabolcs, Pogony Szabolcs - Budapest

k!11.3v3ryb0dy
Szabó Gergely (spade) - Budapest

Prophet is a Fool
Hollósi Lajos - Budapest

Értelem vs Érzelem
Renáta Dezső (rendez) - Budapest