Pályázati felhívás
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszék pályázatot hirdet docensi munkakör betöltésére
Az egyetemi docens feladata:
Feladata, hogy mint vezető oktató, kezdeményező módon vegyen részt a Képzőművészet-elmélet Tanszék szakmai munkájának folyamatos fejlesztésében, az oktatói és kutatómunkában, beleértve a doktori képzést. Legyen képes önálló oktatási, kutatatási programok, konferenciák szervezésére, új módszerek bevezetésére. Kívánatos legalább két idegen nyelv előadásképes, szakmai szintű ismerete.
Pályázati feltételek:
- Bölcsészettudomány területén, művészettörténeti és művelődéstörténeti tudományágban szerzett egyetemi végzettség (MA),
- Legalább három éves oktatói tapasztalat
- Tudományos területen szerzett doktori fokozat (phd)
- A szakirányú ismeretek legalább egy tantárgyának is felelőse legyen.
- Szakmai kompetenciája, kutatási területe összhangban legyen a tanszék oktatási programjával illetve az általa gondozott tantárggyal, valamint szakterületén igazolt szakmai gyakorlattal és teljesítménnyel bírjon.
- Képes legyen a hallgatók, doktori képzésben részt vevők, tanársegédek tanulmányi, tudományos, illetve művészi munkájának vezetésére
- Képes legyen idegen nyelven történő előadás tartására,
- Büntetlen előélet
- kortárs művészettel kapcsolatos aktív publikációs, művészetszervezői tevékenység
A pályázathoz mellékelni kell:
- A megpályázott álláshelyen végzendő oktatómunkára vonatkozó elképzeléseket (programot) 1-2 oldal terjedelemben,
- Részletes szakmai önéletrajzot, publikációs jegyzéket,
- Szakmai, tudományos munkájáról szóló dokumentációs anyagot,
- Három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
- A szakirányú végzettséget és a doktori fokozatot (phd) igazoló okiratokat, vagy azok hiteles másolatát.
A pályázatot a pályázati felhívás Kormányzati Személyügyi Szolgáltató Központ kormányzati portálján való közzétételétől számított 30 napon belül lehet benyújtani az alábbi címre:
Magyar Képzőművészeti Egyetem 1062 Budapest, Andrássy út 69-71.
Rektori Hivatal
2011. szeptember 19.