Pályázati felhívás
a Magyar Képzőművészeti Egyetem
pályázatot hirdet
DOKTORI ISKOLA VEZETŐI MEGBÍZÁSÁNAK ELLÁTÁSÁRA
A megbízás 2012. január 1. napjától kezdődő 4 évre,
2016. január 31-ig szól,
A megbízás feltételei, a pályázóval szemben támasztott követelmények:
- magyar állampolgárság,
- képzőművészeti területen szerzett egyetemi végzettség,
- tudományos fokozat (DLA),
- főállású, teljes munkaidejű egyetemi tanári munkakör betöltése a Magyar Képzőművészeti Egyetemen,
- elismert alkotóművészi, művészetpedagógiai munkásság,
- rendelkezik az oktatók, tanárok munkájához, irányításához, tárgyilagos értéke-léséhez, a tehetségek felismeréséhez és kibontakoztatásához, vezetői utánpótlás neveléséhez, a demokratikus vezetési módszerek megvalósításához szükséges tulajdonságokkal és készségekkel,
- a pályázónak meg kell felelnie az Ftv. 96. §. (10) bekezdésében foglaltaknak, miszerint „a magasabb vezetői és vezetői megbízás a 65. életév betöltéséig szólhat”.
A Doktori Iskola vezetőjének feladata:
- irányítja és szervezi a Doktori Iskola képzési (oktatási, kutatási) és igazgatási (adminisztratív) tevékenységét, gondoskodik a szükséges nyilvántartások vezetéséről és az adatszolgáltatásról,
- gondoskodik a doktoranduszok, az egyéni felkészülők, a jelöltek és a képzésben vagy fokozatszerzési eljárásban közreműködők megfelelő tájékoztatásáról,
- a Doktori Tanács döntése alapján felkéri a Doktori Iskola oktatóit, témavezetőit, a bírálókat és más közreműködőket, irányítja az ezzel kapcsolatos adminisztrációt, kezdeményezi a szerződéskötéseket,
- gyakorolja a doktori képzésben résztvevő oktatókkal és témavezetőkkel szemben a doktori képzés vonatkozásában a munkairányítói jogkört, koordinálja az oktatók és témavezetők, a Doktori Iskola titkárságának munkáját, jóváhagyja a doktoranduszok egyéni munkaprogramjának teljesítéséről szóló témavezetői beszámolókat,
- dönt a doktoranduszok mindazon, különösen tanulmányi és vizsgaügyeiben, amelyeket jogszabály vagy szabályzat nem utal más testület vagy vezető hatáskörébe,
- a Doktori Tanács részére javaslatot tesz a Doktori Iskola rendelkezésére álló költségvetési keret felhasználására,
- irányítja a pályázatok benyújtását, ápolja a nemzetközi és hazai kapcsolatokat.
A pályázathoz mellékelni kell:
- részletes szakmai önéletrajzot, bemutatva különösen a pályázó művészi, oktatási, tudományos kutatási, valamint szakmai szervezetekben végzett munkáját,
- a végzettséget és szakképzettséget, DLA fokozatot igazoló dokumentumok, az egyetemi tanári kinevezés, valamint az idegennyelv-tudást tanúsító okiratok másolatát,
- fontosabb publikációk, művészeti alkotások, díjak jegyzékét,
- három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítványt,
- a Doktori Iskola vezetésére vonatkozó részletes koncepciót,
- a pályázó hozzájáruló nyilatkozatát ahhoz, hogy pályázati anyagát a vonatkozó jogszabályok és az MKE Szervezeti és Működési Szabályzata szerint az erre jogosult személyek, bizottságok, illetve testületek megismerhetik.
A pályázatról bővebb felvilágosítást a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Welsch Jánosné, Rektori Hivatalvezető ad.
Cím: 1062 Budapest, Andrássy út 69-71., Tel.: 342-17-38
A pályázatot a Magyar Képzőművészeti Egyetem (1062 Budapest, Andrássy út 69-71.) címére kell benyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje:
2011. november 15.
A pályázat elbírálásának határideje:
2011. december 15.
2011. október 12.