bezárás

Gender ecset II.

Oláh Orsolya: Machete, 2011

MEGHÍVÓ

A Paksi Képtár tisztelettel meghívja Önt a GENDER ECSET II. című kiállítás megnyitójára.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem harmincöt festő szakos hallgatójának részvételével megvalósuló kiállításon egy egyetemes nézőpont érvényesítése helyett a nőnézőpont jut kifejeződésre. Úgy tűnhet, hogy a nőművészet több generációs története - különösképp a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években - már elvégezte feladatát azzal, hogy felkutatta a nők és a nőművészek történetét, megalapozta a feminizmus posztmodern kritikai elméleteit és az azokra épülő művészeti formákat. De vajon a nőnézőpont és ezzel együtt a nőművészet teljes rangú szereplője-e a kortárs művészeti diskurzusnak?

A nőművészeti törekvések mindmáig kockázatosnak tűnnek az egyetemes művészet patriarchális modelljében, így a (fiatal) nőművészek veszélyeztetve érzik magukat és jövőjüket. Ezért, még ha a széleskörű társadalmi és művészeti diskurzus részeként is tekintenek önmagukra, nem találnak rá arra a pozícióra, mely hozzásegítené őket saját értékrendjük és esztétikai igényeik kialakításához. Ennek ellenére mégis sokan tudatosan vállalják gender központú állásfoglalásaikat.

A cím - Gender ecset - erre, a festészet gyakorlatában jelentkező nőnézőpontra utal. Ugyanakkor a festészet tradícióinak részleges vagy teljes kisajátítására is. Emellett nem csak a nőnézőpontra, hanem a heteroszexuális tradícióval szemben jelentkező meleg látásmódra is. Mindarra, amely különbözik a heteroszexuális férfi jogán berendez(ked)ett társadalom szemléletével, ábrázolásával és látásmódjával. Mivel az egyetemes nézőpontot a heteroszexuális férfi tekintete (male gaze) alkotta meg, az jórészt nem adott arra alkalmas teret sem a nőnézőpont, sem pedig a queer művészet gyakorlatának.

Ezért kell újból és újból tudatosítani, amit mindenki gyorsan el szeretne felejteni: az egyetemes művészettörténet a nők kizárásával íródott! Így már a tanulás folyamatában is szükséges a gender nézőpont érvényesítése. E törekvésben az ecset azért fontos, mert gyakran tűnhet úgy, hogy a Zeitgeist diktatórikus ízlése befolyásolja nem csak a szabad szellemet, de annak médiumait is. A nőművészet ezzel szemben az új művészetek területén szabadon kibontakozhatott, tehát itt az ecset használata többet jelent. Egy mélyebb tradícióval, a festészet történetének férfiközpontú hagyományaival kell megküzdenie.

Megnyitó: 2012. május 10. (csütörtök), 18:30

Bevezetőt mond: Dr. habil, DLA Kőnig Frigyes, képzőművész és egyetemi rektor, MKE

A kiállítást megnyitja: Dr. habil, DLA Drozdik Orsolya, képzőművész és egyetemi tanár, MKE

Nyitva: 2012. június 24., kedd-péntek 10:00-18:00, szombat-vasárnap 12:00-18:00, hétfőn zárva

A bemutatásra kerülő művek alkotói:

Andorka Gergő, Benkő Katalin, Benkő Lilla, Boda Melinda, Czimbalmos Kozma Andrea, Csordás Zita, Erdélyi Emese, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Zsófia, Jagicza Patrícia Linda, Kiss Antónia Zsanett, Kiss Viktória, Knopf Andrea, Kőrösi Viktória, Kusovszky Bea, Lőcsei Barbara, Mátravölgyi Tímea, Molnár Judit Lilla, Mucza Viktória, Nemes Anna, Oláh Orsolya, Papp Virág, Piróth Tímea, Régner Viktória, Romhány Veronika, Sánta Kristóf, Schlingloff Vilmos, Sebestyén Ágnes, Szabó Ágnes Katalin, Szász Tünde, Szoboszlai Lili, Takács Orsolya, Trenovszki Mónika, Wágner Edina, Zékány Diána

Gender ecset II. Gender ecset II.   

Kurátor-asszisztensek: Harle Fanny, Hegedűs Gábor
A kiállítás támogatója: Magyar Képzőművészeti Egyetem