bezárás

Lezárult a CÉGÉR alkotói pályázat első fordulója

– Kiválasztásra került a 10 döntős grafikus és bemutatkoztak az ifjú borászok

Budapest, 2013. április 10. - A második CÉGÉR - Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázat borászokból, gasztronómusokból és grafikusokból álló szakmai zsűrije kiválasztotta azt a 10 grafikust, akik az első fordulóban beadott pályamunkájuk alapján továbbjutva elkészíthetik egy-egy hazai bor címketervét. A sajtónyilvános eseményen mutatkozott be a projekten résztvevő 10 borász is, akik szintén tehetségük alapján kerültek kiválasztásra. A 2012-es pályázat döntőseinek munkái borkóstolókkal egybekötött kiállításon bemutatkoztak Rómában, Berlinben és Párizsban, valamint túlmutatva a pályázat célkitűzésein egytől-egyig megbízást kaptak borász-párjuktól.

Nemcsak a szakmai kihívás motiváló, hiszen a nyertes grafikus 1 000 000 Ft, a 2. helyezett 300 000 Ft jutalmat kap, a közönségdíjasnak pedig 250 000 Ft jár. A 3-10. helyezetteket 50 ezer forintos munkadíjban részesítik. Az alkotói pályázat célja kétrétű: egyrészt a fiatal borászok és grafikusok együttműködésének elősegítése, másrészt a magyar borászok termékeinek vizuális megjelenésének és eladhatóságának javítása. A pályázatot kiíró Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Kft. meggyőződése, hogy a magyar kreativitás és a magyar bor párosításából világszínvonalú termékek születnek.

A rendezvényen a következő grafikus - borászat/borász párosokat sorsolták össze a szervezők:

Bodolóczki Júlia - Domain Edegger/Martin Georg Edegger
Bognár Enikő - Vécsei Pincészet/Vécsei András
Ferenczi Barna - Balga Pincészet/Adamovich Károly
Hegedűs Márton - Dúzsi Pincészet/Ifj. Dúzsi Tamás és Bence
Kiss Zsombor - Anonym Pince/Szövényi Áron
Laki Eszter - Szőke Gergely (alkotói csoport) – Winelife/Orosz Csaba
Radimszky Anna - Ruppert Pincészet/Ruppert Ákos
Szász Veronika - Radics Pince/Radics Barna
Tiszka Annamária - Benedek Pince/Benedek Péter
Tóth Andrej - Somlói Vándor/Kiss Tamás

A rendezvényen bemutatásra került az Agrár Marketing Centrum legfrissebb bormarketing kutatásának eredménye Riegler Zsolt, a Soproni Borút Egyesület vezetője által. A márciusban zárult kutatás a www.bor.hu linkről tölthető le.

A 10 pályamű az Akvárium Klubban megrendezésre kerülő Cégér kiállításon is bemutatásra kerül június 1. és június 15. között. A pályázatot kiíró Forum Hungaricum Közhasznú Nonprofit Kft. a kiválasztott borokkal szeretne minél teljesebb képet adni a magyar borászatról regionális szinten is. Május 31. és június 2. között az Akvárium területén megrendezi a Cégér Gasztro-Zsibongás elnevezésű gasztro fesztivált, ahol a pályázat borászai, éttermek és kávézók mutatkoznak be.
Erdélyi Szabolcs, a Cégér projektigazgatója elmondta: „Nagy öröm látni, hogy külfölön is nagy sikert aratnak fiatal borászaink és grafikusaink. A Balassi Intézettel együttműködve sikerült egy olyan nemzetközi platformot biztosítani számukra, melynek révén a külpiacok is felfigyelhetnek rájuk: a Cégért külföldön működő Magyar Kulturintézetekben nemzetközi kiállításokon mutatjuk be kontinensszerte.”
Toronyi Zsuzsa, a Cégér szakmai szervezője elmondta: „A legfontosabb eredménye a tavalyi, első pályázatnak az volt, hogy a borászok szinte kivétel nélkül folytatták az együttműködést a nekik sorsolt grafikusokkal a pályázat lezárulta után is. Tíz nagyszerű bor, tíz nagyszerű borász találkozik most tíz ragyogó tehetségű grafikussal, és együtt demonstrálják, hogy a kreativitás miként segíti piacra juttatni a hazai bort. Mert végsősoron nem csak a gyönyörködtetés, de az is a célunk a Cégér projekttel, hogy bizonyítsuk: az alkotóművészet és a piaci igények találkozásából hozzáadott érték születik.”
A sajtótájékoztató anyaga letölthető a következő linken: www.cegerajobornak.hu/sajto

További információ:
Demeter Szonja
Urban Communications
06 70 383 8978


Kiemelkedő eredménnyel szerepeltek hallgatóink a CÉGÉR – Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázat első fordulójában

A CÉGÉR – Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázat döntöjébe beválasztott tíz alkotó közül öten egyetemünk Tervezőgrafika szakos hallgatói – Bodolóczki Júlia II. évfolyam, Ferenczi Barna I. évfolyam, Hegedűs Márton IV. évfolyam, Radimszky Anna és Szász Veronika V. évfolyam, hárman pedig – Kiss Zsombor, Szőke Gergely és Tiszka Annamária – végzett hallgatóink közül kerültek ki.

Bodolóczki Júlia Ferenczi Barna Hegedűs Márton Kiss Zsombor Laki_Eszter és Szőke Gergely Radimszky Anna Szász Veronika Tiszka Annamária