Felhívás a debreceni Műterem Galéria által rendezett „Feminin-maszkulin” című kiállításra
A Modem által működtetett Műterem Galéria tematikus kiállítást rendez
2013 október 31. – december 14. között „Feminin-maszkulin” címmel
debreceni kötődésű alkotók számára.
A kiállításra bármely vizuális művészeti ágban, technikai megkötések nélkül küldhetők a címre referáló munkák – két művel pályázhat minden jelentkező –, mérethatár: maximum 150 x 120 cm. Mű-párok darabjai külön műveknek számítanak, amelyek esetenként megbonthatók.
A kiállításra szánt munkák digitális reprodukcióit (egyenként maximum 3 MB terjedelemben) egy néhány soros műleírással együtt a Műterem Galéria internetes levelezési címére ( ) kérjük elküldeni 2013 október 21-ig.
A műtárgy bemutatásához szükséges valamennyi speciális feltételt: számítástechnikai, elektronikai eszközök stb. a kiállítónak kell biztosítani.
A meghívott művek helyszínre juttatása szintén az alkotók feladata.
A kiállítás gondnoka Fátyol Zoltán képzőművész.
Az előzetes válogatásban részt vesznek a Műterem Galéria kuratóriumának
tagjai: Ferenczy Zsolt festőművész és László János képzőművész.
A művek leadási helye: 4024 Debrecen, Batthyány utca 24.
2013. augusztus 21.