Szépség és szimmetria a kristályok világában

kiállítás a krisztallográfia éve alkalmából

A kiállítást készítette: A Nemzetközi Krisztallográfiai Unió Magyar Tagozatának Bizottsága és Kovács Attila festőművész a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense

A kiállítást megnyitja: Faigel Gyula akadémikus, a Nemzetközi Krisztallográfiai Unió Magyar Tagozatának elnöke

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, a Nemzetközi Krisztallográfiai Unió Magyar Tagozatának Bizottsága és Kovács Attila festőművész tisztelettel meghívja Önt e rendezvényre!

Helyszín: MTAK Vasarely-terem (Bp. Arany János u. 1.) Időpont: 2013. november 20. 14 óra
A kiállítás 2013. november 27-ig tekinthető meg, hétfőtől péntekig 10-től 18 óráig.

„Szépség és szimmetria a kristályok világában”, kiállítás a krisztallográfia éve alkalmából

Kovács Attila ismertetése „Kristályok és Adat-formátumok” képi összeállításáról

Kristályokat és képeimet egyaránt jellemzik a szabályos struktúrák, ezért joggal állíthatjuk, hogy rokoníthatóak egymással.
Az ötvenes évek elején olvastam Lyka Károlytól a ’képírás’ (az előanyag, a festék kezelésének) régi magyar fogalmát, másoktól a ’festészet’ reneszánsz-elvű fogalmát. Az első diszkontinuális, a második kontinuális nyelvezeti fogalom, és ezek egymásnak nem szinonimái. Az osztás reneszánsz-elv, ennek alapján szerkesztik a perspektívát, ami a látható világ leképzésére való képi módszer és festésmódja a festék elkenése, a képírás pedig az összeadás elvére épül, festésmódja a festék egzakt határok közötti felhordása és fogalmi, számfogalmi gondolatok hordozója.
A kristályok az anyag törvényszerűségei szerint rendeződnek a valóság geometriaimatematikai terében, én összeadással, a számok elemi műveletével fogalmazom meg képeim strukturális paramétereit balról jobbra, a képírás egyik lehetséges nyelvi feltétel-rendszere szerint.
Az új forma szervezését általános sémák kigondolásával kezdem, ezeket töltik meg az üres vonatkoztatási rendszerek, hiszen csak ezekben tehetek strukturális és formai kijelentéseket.
1958-ban 19 évesen festettem első Igen és Nem-re alapuló, relációkkal és irányokkal foglalkozó diszkontinuális képeimet. 1964 nyarán rajzoltam nagy valószínűséggel a művészettörténet első matematikai szekvenciáit (Periodikusan-vertikálisan strukturált horizontális folyamat 1, 1964). 1967-ben írtam az Átalakuló (transzmutációs) plasztikusság manifesztumát, és kezdtem festeni szintetikus programokkal, paraméterekkel, idő-tengellyel
megfogalmazni képeimet. 1970-től készítettem nem-euklideszi diszkontinuális munkáimat, amelyekben struktúra és forma egymástól definitív függetlenek. 1973-ban írtam a Vizuális struktúrák szintetizálásának és relativálásának funkciótáblázatait, 1973-76-ban pedig paraméterkönyvemet: 18.144 kétdimenziós vonatkoztatási rendszer szintetizálása címmel.
Képi világom logikája Bolyai János, Lyka Károly, Beöthy István, Neumann János, Norbert Wiener, az információelmélet, az esztétikai információelmélet (Max Bense) lépteinek nyomán alakult ki bennem. Ezekről részben tudtam, részben csak utólag értesültem.
Művészetem a reneszánsz-elvű festészet, az avantgárd formabontó struktúraellenessége után a 20. század festészetének 3. útja.
Képeim méretei szub-vizuális numerikus paraméterekből addálódnak. Ezért nevezem őket szubsztrátumoknak (információjuk hordozóinak), kiterjedésüket adat-formátumoknak.
A reneszánsz-elvű perspektivikus képet munkásságomban tehát 1958-tól felváltotta az additív kép (1 + 1 + 1…), a végnélkül strukturálható, nyitott tér-idejű (idő-tengely mentén fázisok képeit megjelenítő) programozott kép, illetve plasztika.

MTAK, Vasarely-terem, 2013. november 20-27.