bezárás

Elhunyt Tamáska János

Ez úton adjuk hírül mindazoknak, akik személyét, munkáit ismerhették, hogy a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszékének  oktatója, Tamáska János kőszobrász-restaurátor művész, egyetemi tanársegéd 2014. augusztus 14-én elhunyt.

Tanársegédként fontos szerepe volt a szobrászrestaurátor szakos hallgatók képzésében. Doktori tanulmányait végezte, mikor rátört a betegség, amit leküzdeni az ő nagy ereje is kevésnek bizonyult.

Egy jó kollégát, egy kedves embert veszítettünk el, tragikusan fiatalon: csak negyvennégy éves volt.


Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk
mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy

Tamáska János

2014. augusztus 14-én, életének 44. évében, hosszú szenvedés után elhunyt.
Drága halottunk földi maradványát 2014. szeptember 5-én, 13:45 órakor a Farkasréti temető halottas házából, (1124 Budapest, Hegyalja út 139. / 3. ravatalozó terem) a római katolikus egyház szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra.

A gyászmise a temetési szertartás követően, 14:45 órakor, a temető főbejáratával szemben található  Mindenszentek Plébánia templomában lesz.

EMLÉKÉT SZERETETTEL ŐRIZZÜK:

KISFIA: Benedek, FELESÉGE: Angéla
ÉDESANYJA: Marianna, TESTVÉRE: Banyus,
az egész rokonság, valamint barátai és ismerősei.
TÁVIRATCÍM: 1113 BUDAPEST, RŐF UTCA 8. I/3.

 

Fáradtságom adom az esti árnynak.
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
Sok sötét titkom rábizom a szélre,
Semmit se várva és semmit se kérve.
Kik uldöztek át tüskén, vad bozóton:
Kétségeim az örvényekbe szórom.
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol - és mindenütt leszek.
(Reményik Sándor: Végrendelet)