bezárás

Andergrand striciblúz

Császár László szerzői estje. egyszeri. megismételhetetlen

2014 november 22

Közreműködik: Galkó Balázs
Zene/improvizáció: Dóra Attila (szaxofon), Majoros Gyula (Úzgin Üver, szaxofon), Szurcsik József (szájharmonika, basszusgitár)
Képek, kiállítás: Szurcsik József (A Vallai Kertben 2014. november 11. és december 4. között Szurcsik József „Császárnak tetsző képek” című kiállítása látható.)

Háziasszony és múzsa: Artner Sisso

„szó se róla az emberfélék sem vetik meg a szabadságot picurka porcelán szobrocskája valami növényféle kókad a kezében ott áll a díszvitrin golyóálló üvege mögött érintésnyire a testvériség és egyenlőség törpe szoborkacsoportja mellett szemmel láthatóan kerülik egymás tekintetét mindörökké szóval beszélik az emberek ugyancsak rajonganak a szabadságért azt mondják mindenki aki földi irányító- és adószámmal rendelkezik megfogható a hasán keresztül a szabadság is meg még egy-két egyéb testrészén át ami azonban már messze esik a szurikáták szabadságvíziójától”

Képek kiállítás: Szurcsik József

(A Vallai Kertben 2014. november 11. és december 4. között Szurcsik József
"császárnak tetsző képek" című kiállítása látható.)