ERASMUS+ PÁLYÁZAT 2015/2016
A Magyar Képzőművészeti Egyetem pályázatot hirdet a 2015/16-os tanévben külföldi tanulmányutakra az Erasmus+ Program keretén belül, az alábbi feltételek szerint:
- Ösztöndíj támogatásban várhatóan kb. 50 fő részesül a tanszéki rangsorok alapján.
- A fennmaradó helyekre kb. 5 további önköltséges hallgató jelentkezését várjuk, akik élhetnek az Erasmus ösztöndíj lehetőségeivel, de az utazás teljes költségét maguk teremtik elő.
- Az Erasmus ösztöndíj összege országonként változik, ezeket a rátákat az Európai Bizottság határozza meg. Az Egyetem az ösztöndíjat euróban utalja. (A megélhetéshez szükséges további költségeket a hallgatóknak saját forrásból kell fedezniük.)
- A pályázatokat a hallgató tanszéke bírálja el.
A tanszéki bírálatot követően a Nemzetközi és Kiállítási Iroda közzéteszi a 2015/16-os tanévre ösztöndíjat nyert hallgatók listáját, majd információs napot tart a hallgatóknak. A partnerintézményekbe történő pályázás csak ezután kezdődik.
Ennek első lépése: az MKE Erasmus koordinátora jelöli a partnerintézményeknél fenntartott helyekre az ösztöndíjat nyert hallgatókat. Ezután történik az intézményenként változó kritériumok alapján összeállított (az eredeti leadott anyaggal legtöbb esetben nem megegyező) pályázati anyag kiküldése.
Figyelem: a pályázási határidők és követelmények intézményenként változnak (ezekről az egyes partnerintézmények weboldalán lehet tájékozódni)! Csak az adott partnerintézmények pályázati kritériumainak megfelelő anyagot van módunkban kiküldeni. (Ha pl. a hallgató nyelvtudása nem felel meg a partner nyelvi követelményeinek, másik célintézményt kell választania!) - A partnerintézmény értékeli a kiküldött portfoliókat és jelzi, hogy mely hallgatókat tudja fogadni. Az ösztöndíjat nyert hallgató helye a partnerintézményben csak pozitív válasz esetén garantált.
- A hallgatónak a fogadó intézményben tandíjat fizetnie nem kell, az MKE pedig a külföldi tartózkodás idejére is folyósítja a hallgató tanulmányi ösztöndíját.
- A választható célintézmények linkjeit az alábbi webcímen találjátok: http://www.mke.hu/info/erasmus05.php. (Az eredményhirdetést követő Információs Nap keretében még lesz mód a célintézmény esetleges változtatására.)
- FONTOS VÁLTOZÁS! A 2014/15-ös tanévtől kezdődően van lehetőség olyan hallgatóknak is kiutazni, akik már voltak korábban Erasmus ösztöndíjasok, de a kint töltött idő nem éri el a 12 hónapot, mivel maximum 12 hónapra adható támogatás
A jelentkezés feltételei:
- a jelentkező az MKE beiratkozott hallgatója (aktív félév, a tanulmányút ideje alatt is),
akinek a pályázat leadása idején min. 3 lezárt féléve van, illetve. szakmailag maximum harmadéves a következő szakokon: - Festő, szobrász, grafika (képgrafika és tervezőgrafika szakirány), intermédia szakok – a 2015/16-os tanév őszi vagy tavaszi félévében utazhatnak.
Alkalmazott látványtervező BA szak most másodéves és a Látványtervező művész MA szak most elsőéves hallgatói – a 2015/16-os tanév őszi félévben utazhatnak.
Képzőművész-restaurátor szak jelenleg másodéves hallgatói.
Képzőművészet-elmélet BA szak jelenleg elsőéves hallgatói (csak tavaszi szemeszter!). - magyar/EU állampolgárság vagy tartózkodási engedély
- szakmai és nyelvi felkészültség (beszél vagy angolul, vagy a célország nyelvén)
Figyelem: Mivel az új Erasmus+ Program keretében (partnerintézmények között) megkötött kétoldalú szerződések megkövetelik a megfelelő szintű nyelvtudást (angol ill. célország nyelve), ez már a pályázatok elbírálásánál is fontos tényező.
A pályázati űrlapon a nyelvtudás szintjét jelölni kell, nyelvvizsga esetén a nyelvvizsga típus pontos jelölése szükséges nyelvvizsga másolat csatolásával. Nyelvvizsga, ill. azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló okirat (angol vagy célország nyelve) hiányában, a nyertes hallgatónak nyelvi szintfelmérőn kell részt vennie!
A pályázathoz szükséges dokumentumok:
- Önéletrajz (max. 1 oldal magyarul és angolul / vagy a célország nyelvén)
- Jelentkezési lap 2 példányban! (fszt. 7. illetve letölthető a honlapon, www.mke.hu/Aktuális/Erasmus pályázat)
- Munkaterv (max. 1 oldal magyarul és angolul / vagy a célország nyelvén)
- Nyelvvizsga bizonyítvány, ha van (fénymásolat)
- Portfolió (max. A4–es méret, max. 15-20 munkáról fotó, videó, név, szak, évfolyam a portfolió külső borítóján feltüntetve!) (csak művész szakos hallgatók esetében!)
A pályázat leadási napja:
2015. február 20. (péntek)11 és 14 óra között, Nemzetközi és Kiállítási Iroda (fszt. 7.)
Figyelem! Későn beérkezett pályázatokat nem áll módunkban elfogadni!
A pályázatok elbírálásának határideje várhatóan: 2015. március 2.
További információk:
Hübler Márta, Nemzetközi és Kiállítási Iroda, fogadóóra: hétfőtől csütörtökig 11.00-14.00
tel: 478-0980, email: foreign@mke.hu
2015. január 19.