Végzett hallgatói siker
A Bergamo Nemzetközi Filmfesztiválon magyar film nyert
Bergamo, Szombathely - A tradicionális 33. Bergamo Nemzetközi Filmfesztivál első díját nyerte el szombaton este Zomborácz Virág Utóélet című filmje. A film díszlettervezője a szombathelyi Takács Lilla, aki rendszeresen dolgozik a Weöres Sándor Színházban és a Mesebolt Bábszínházban. A WSSz-ben legújabban a Hamlet előkészületeiben vesz részt, az előadás rendezője Czukor Balázs.
Takács Lilla Czukor Balázzsal méri föl a Hamlet helyszínét a WSSz-ben
Fotó: Gombás Mónika/WSSz
A nemzetközi játékfilmes versenyprogramban összesen hét alkotást versengett, és a közönség szavazatai alapján hirdettek nyertest. A győztes Utóélet a közönségdíjjal együtt járó, 5 ezer euró értékű BFM-Banca Popolare di Bergamo-díjat is megkapta az elismeréssel. A díjat Pusztai Ferenc, a film producere személyesen vette át a tegnapi zárógálán. Az idén 33. alkalommal megrendezett Bergamo Nemzetközi Filmfesztiválon összesen mintegy 120 alkotást vetítettek, de közülük csak hetet válogattak be a nagyjátékfilmes versenyprogramba.
A kritériumok között szerepelt, hogy a kiválasztott filmeknek még nem volt Olaszországban vetítése, valamint olyan innovatív filmnyelve és stílusa legyen, amely illeszkedik a kortárs élet és kultúra komplexitásának és mélységének kifejezésére. Ezért is nagy elismerés, hogy Zomborácz Virág Utóélet című filmjét nemcsak beválogatták a versenyszekcióba, de a közönség szavazatai alapján az első helyen is végzett a versenyben.
GRATULÁLUNK!
2015. március 20.