testképek.hu - A leplezetlen emberi test

Kiállítás az emberi test extrém megnyilvánulásairól

Munkácsy Mihály Múzeum, Tégla Terem, 5600 Békéscsaba, Széchenyi utca 9.
2015. április 14 - július 5.

Kiállító művészek:

Baji Miklós Zoltán (BMZ) intermediális művész
Farkas Júlia animációs rendező
Fülöp Gábor szobrászművész
Kántor Ágnes festőművész
Kovács Róbert grafikus, tetováló
Kőnig Frigyes képzőművész
Lenkefi Konrád bábtervező
Lenkefi Zoltán bábtervező
Rabóczky Judit szobrászművész
Verebics Kati festőművész

"Mindenki másmilyen akar lenni, mint amilyennek megszületett."

A TEST személyiségünk első, külsődleges, de leglátványosabb megnyilvánulása.
A KÉP, amit a testünk másoknak közvetít, személyiségünk legprimérebb kifejeződése, amelyről olykor úgy véljük, korrekcióra szorul, mert konkrétabban szeretnénk tudatni, hogy kik vagyunk.
A testkép a test tudatos reprezentációja, s ez az igény egyidős az emberiséggel.
A történelmi korokban és a zárt társadalmakban a közösség szabályai és az adott kultúra határozták meg a külső megjelenést. Az idők során
folyamatosan változott a szép emberi test fogalma, tehát a testképet a mindenkori társadalom szépségeszménye befolyásolja.
A modern korban azonban szétfoszlott a biztonsági háló, vagyis a kultúra megjelenésre gyakorolt, egyértelmű szabályokat és támpontokat nyújtó funkciója.
A testképet a televízió elterjedése óta a média, napjainkban pedig azon belül is az interneten megjelenő képek befolyásolják a legerősebben.

ELRENDELT HARMÓNIA

Az emberi test reneszánsz ideálja a mikrokozmosz és a makrokozmosz eleve elrendelt harmóniájának” elveként maradt ránk.
Az eleve elrendelt harmóniának ellentmondva azonban, olykor a normálistól kórosan eltérő egyedek jönnek világra a gének vagy a kromoszómák hibája folytán.
E furcsa lényeket, vagyis a torzszülötteket a múltban többnyire az emberek szórakoztatására használták, például vásárban, cirkuszban mutogatták.
Charles Eisenmann (1855 - 1927) német születésű, New York-i fotográfus az 1870-80-as években terjedelmes sorozatot készített róluk. Modelljeit Viktória korabeli ruhákba öltöztette, de a kiszolgáltatottság érzését ő sem tudta eltüntetni a tekintetükből.
Az orvostudományt ugyanúgy foglalkoztatta a természet megzavart harmóniája. Érdekes módon, a kóros elváltozások megfigyeléséről korábbi
feljegyzések tanúskodnak, mint a normális fejlődés állomásairól.
A teratológia (fejlődési rendellenességekkel, torzszülöttekkel foglalkozó tudományág) 16. század óta gyarapodó szakirodalmának különleges darabja Kőnig Frigyes Harmonia perturbata (Megzavart összhang) című kötete, amely a Semmelweis Egyetem Anatómiai Múzeumában őrzött torzszülöttekről készített rajzait tartalmazza. A leheletfinom grafikákban a művészet érzékenysége, és a tudományos megfigyelés korrektsége egyesül.

FANTÁZIALÉNYEK

Torz teremtményekről már a mitológiában is olvashatunk, elég az egyszemű
Küklópszokra gondolni. Furcsa lényeket azonban az újkor irodalmában is találunk, Shakespeare például manót, szamárrá változott embert, boszorkányokat, de még szellemeket is szerepeltet a drámáiban. Bár a„magas irodalomban is előfordulnak, a különleges lények fő gyűjtőhelye
a mesék világa. Alakjukat a képzelet fejlesztette ki, karakterük és körvonalaik azonban minden bizonnyal valóságmintán
alapult.
Az aprónépek például valamennyi nép mesekincsében otthon vannak. A kobold a germán folklór házi szelleme, magyar megfelelője a törpe, illetve a manó, de ők” nem házban élnek, hanem erdőkben és hegyekben, ám gyakori előfordulási helyük a bánya mélye is.
Míg a mesekönyvekben illusztrációk formájában találkozunk velük, a gyermekszínházakban testet öltenek. Így a Napsugár Bábszínház darabjaiban is, ahol Lenkefi Konrád (1936—1995) fantáziadús teremtményei után, ma már Lenkefi Zoltán és kollégái mesebeli alakjai népesítik be a színpadot.

TATTOO HULLÁMOK

Bár a mai tetoválások nem mindig a nyilvánosságnak szólnak, s gyakran nem is az identitás kivetítése a cél, hanem az emlékek és érzések örökkévalóságának biztosítéka, nyilvánvalóan jelentős azoknak a bőrbe ágyazott ábráknak is a száma, amelyek a személyiség, esetleg a vágyott ideálkép kinyilvánítását szolgálják.
A tattoo tekintélyes történelmi múlttal rendelkezik, gyökerei egészen a prehistorikus távolba nyúlnak vissza: az Alpokban talált, 5300 éves,
Ötzinek keresztelt múmián is találtak szénporral készült ábrákat, melyek föltehetően gyógyító céllal kerültek a testére.
Később, a - néhol még ma is élő
- törzsi kultúrákban a tetoválás egyértelmű jelentéstartalmat kapott, az afrikai, új-guineai, polinéziai, újzélandi, és további példák világosan
érzékeltetik, hogy a m inták a hovatartozást és a rangot is kifejezik.
Némely népek életveszélyes testszépítő trükköket is alkalmaztak, mint például a nyak meghosszabbítására szolgáló afrikai nyakgyűrűk, vagy a japán nők lábát aprónak megőrző csonttörés. A fülnagyobbítás és a testmetszés ugyan ma is hódít, ám ezek nem végzetes beavatkozások.
A tetoválás és testmódosítás modern kori elterjedése kezdetben még csak a kikötők és börtönök periférikus világára szorítkozott, ma azonban már a legkülönbözőbb társadalmi rétegekben is elfogadottá vált.

A TESTKÉP ZAVARAI

Az áhított ideának való megfelelést számos testképzavar árnyékolja, ilyenek például a nők körében gyakoribb bulímia (kóros evési kényszer), az anorexia (kóros koplalás), valamint a főként férfiakat érintő izomdiszmorfia. Ez utóbbi lényege az izomtömeg növelésének kóros kényszere.
Erre a jelenségre rímel Farkas Júlia szellemes animációja, Az izmos királylányok , amelyet a body-fétis szórakoztató görbetükreként is felfoghatunk. A filmnek egy Grimm mese dramaturgiája adja a vázát, formája pedig a gyerekrajzok kócos spontaneitását követi.
Ami itt happy end-del végződő játék, az a hétköznapokban gyakran egy vágyott ideálkép beteljesülésére tett elszánt, s olykor talajt vesztett kísérlet.

A MŰVÉSZET TÜKRE

A dokumentumok, bármilyen extrémek, s bármennyire is kiváltságossá teszi őket különösségük, csupán a tényszerűséget
igazolják.
A műalkotások azonban arra a kétségbeesett igyekezetre is rámutatnak, hogyan keresünk magunknak szilárd pontokat identitásunk érdekében korunk határokat és szabályokat folyamatosan átíró világában? Verebics Kati befesti magát, mint képei vásznát (Lenyomat), s így teste mintegy önjáró, morfikus műtárggyá válik. Azzal, hogy lemossa, választ: visszavedlik természetadta mivoltába (Zöld szappan).
Fülöp Gábor szobrai viszont épp az önm agunkról való lemondást tükrözik. Az Anima a bezárkózás tüskéit viseli magán, Grundufó című gyerekfigurája pedig a személyiség gravitációtól való elszakadását, a negyedik dim enzióban való feloldódását vizionálja.
Rabóczky Judit alakjai gubancos hálókból születtek. A figurák átlátszóak ugyan, de súlyosak, hiszen acélból vannak, így egyszerre sűrítik magukba a lehetőségek végtelenjét, s a nehézkedés törvényét. Nem mellesleg, mindkét alak (Bolond, Önszülő) fordított nézőpontból szemléli az ily módon feje tetejére állított világot.
És, vajon Kántor Ágnes kényelmetlen helyzetbe hozza-e a nézőt, ha az internet, szűkebben a facebook kitárulkozási kényszerét próbára téve, műveiben (Sectio, Nem akart úgy kinézni, mint egy kislány) az intimitás és a nyilvánosság határaival szembesíti a nézőt?
Lehet, hogy megnyugtatóbbnak tűnik Kőnig Frigyes tárgyilagosnak tűnő ábrázolása a De Humani Corporis Fabrica című sorozat olajképein?
Pedig a művész azzal, hogy tárgyát rögzíti, át is lényegíti, hiszen az objektívnek tűnő leírás hihetetlenül izgalmas test-tájat idéz, melynek
kanyargó domborulatai az embert a környező, háborítatlan természet egyetemességével rokonítják.
Elvégre a cél változatlan: a mikrokozmosz és a makrokozmosz eleve elrendelt harmóniájának a részévé válni!

Ibos Éva

letölthető (.pdf, 3,60 MB)

www.testkepek.hu
www.munkacsy.hu