-DÍSZSZEMLE-
Magyarországon az utóbbi években egyre több kutatás foglalkozik az 1970-es évek kulturális életével. A 60-as években elindult reformok az évtized elején megfagytak, új folyamatok csak 1980 körül indultak el. A ’70-es évek közepét a stagnálás jellemezte.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem BA másodéves Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóiként kutatásunk középpontjában az 1975-ös év áll.
Ebben az évben ünnepségsorozattal emlékeztek meg a felszabadulás harmincadik évfordulójáról. Ugyanakkor pedig alternatív projektek indultak, mint például a Fafej; Erdély Miklós előadásai a montázsról. 1975-ben költözött a Várba a Magyar Nemzeti Galéria; számos művész kénytelen volt elhagyni az országot. Az 1975-ös év kiválasztásával negyven év távlatából iróniával utalunk a Kádár-kor évforduló-mániájára.
A kutatás fókuszában a korszak képzőművészeti intézményrendszere, ezen belül a budapesti kiállítóhelyek állnak. A korszak kettősségét vizsgáljuk, rávilágítunk a hivatalos és nem-hivatalos művészeti intézményrendszer egyes aspektusaira, illetve felderítjük ezek átfedéseit.
Kutatásunk három szempontból vizsgálja az adott évet: az intézményrendszer, a művészeti mező résztvevőinek szempontjából, szociológiai tanulmányok, felmérések nyomán, illetve a művészeti élethez kapcsolódó kordokumentumok (zene, tv- műsorok, karikatúrák) alapján. Az akkor kiállító művészekkel, az intézményekhez köthető személyekkel interjúkat készítettünk, feltérképeztük az intézmények struktúráját, éves kiállítási naptár elkészítésével és a korabeli nyomtatott sajtóból rekonstruáltuk az 1975-ös év kulturális életét.
Úgy véljük, az akkori intézményi és kultúrpolitikai helyzet megismerésével közelebb juthatunk a mai zűrzavaros állapotok megértéséhez.
helyszín: HIGGS FIELD ,1051 Budapest, Hercegprímás utca 11.
megnyitó időpontja: 2015.06.05 20:00
kiállítás ideje: 2015.06.05 - 09.
A kurátori csoport tagjai:
Csóka Heléna, Csordás Dorka, Dohy Anna, Kollár Dalma Eszter, Kovács Kristóf Mihály, Magyar Milán, Pintér Luca, Szörényi Péter, Vojnits-Purcsár Vító
A projekt a Kiállításrendezési gyakorlat című szeminárium keretében valósul meg.
Gyakorlatvezető: Mélyi József
Akik interjúikkal hozzájárultak kiállításunkhoz:
Beke László, Birkás Ákos, Galántai György, Haász István, Halász András, St.Auby Tamás, Vető János és Wessely Anna
Külön köszönet:
Adamkó Dávid (Higgs Field), Beke László, Balasi Ágnes (PIM), Haász Katalin (Fészek Művészklub), Telep Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Menesi Attila, Nagy Dániel, Petőfi Irodalmi Múzeum, S. Nagy Katalin és Zombori Mónika (FKSE)
2015. június 04.