Az MKE a Kulturális Örökség Napjai hétvégi programjában
A Magyar Képzőművészeti Egyetem idén is részt vesz a Kulturális Örökség Napjai eseménysorozatban, amely szeptember 19-én és 20-án kerül megrendezésre. A program keretében 300 helyszínen 657 ingyenes programlehetőség várja látogatókat.
Ennek keretében szombaton és vasárnap a Főépület 10-18 óráig, az Epreskert pedig 10-16 óráig lesz a nagyközönség számára ingyenesen látogatható.
Ingyenes vezetések
A Főépületben szombaton 11 és 13 órakor tart Romoda Klára kollégánk vezetést. A vezetés során az érdeklődők látogatást tehetnek a grafikai műhelyekben, a könyvtárban és az Anatómia Tanszéken.
Az Epreskertet szombaton és vasárnap 10, 12 és 14 órakor mutatja be Katona Klára kollégánk a látogatóknak.
Magyar Képzőművészeti Egyetem
1062 Budapest, Andrássy út 69-71.
Telefon: +36 342 1738
Honlap:http://www.mke.hu
Az Andrássy út 69. szám alatti épület a régi Műcsarnok épülete, közadakozásból épült 1875-77 között, Láng Adolf tervei alapján. A palota gazdagon díszített, aranyozott, stukkókkal díszített, oszlopos-boltíves márványozott előcsarnokkal fogadja a látogatókat. Az aulát - mely valaha nyitott udvar volt - övező ólomüveg ablakokat Róth Zsigmond tervezte és készítette. Az épületben a folyosó mennyezet-lunettáit és a nyolcszögletű keretbe foglalt allegorikus figurákat az egykori Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly festette. Az Andrássy út 71. alatti épület Rauscher Lajos építész tervei szerint készült, neoreneszánsz stílusú, homlokzatán, a párkányszalag medalionjaiban több híres-neves festő, szobrász és építész arcképei láthatók, ezek Székely Bertalan munkái.
Ingyenes nyitvatartás ideje:
2015.09.19., szombat: 10:00 ‒ 18:00
2015.09.20., vasárnap:10:00 ‒ 18:00
Vezetések az épületben:
2015. 09.19. szombat – 11.00 és 13.00 órakor
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert
1063 Budapest, Kmety u. 26-28.
Telefon: +36 1 3530293
Honlap:http://www.mke.hu
1882-től szobrászati és festészeti mesteriskolák működtek itt, jelenleg is festő és szobrász műtermeknek ad otthont. Nevét arról az eperfás ligetről kapta, melyet Stróbl Alajos szobrászművész hozatott rendbe. A kertben található a józsefvárosi Kálvária téren állt régi, pesti, barokk kálváriakápolna épülete (1744-1749). A kálváriát feltehetőleg Mayerhoffer András építette. A Kálvária tér rendezése miatt lebontásra ítélt kálváriát Stróbl Alajos kezdeményezésére kövenként vitték át mai helyére. Az épület felújítása, restaurálása 2006-ban fejeződött be. Az Epreskertben található még a Mátyás-templom 13-14. századi délkeleti kapuzata és több más eredeti köve, valamint a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobrának bronz másolata.
Ingyenes nyitva tartás ideje:
2015.09.19., szombat: 10:00 ‒ 16:00
2015.09.20., vasárnap: 10:00 ‒ 16:00
Vezetések a kertben:
2015. 09.19. szombat – 10.00, 12.00 és 14.00 órakor
2015. 09.20. vasárnap – 10.00, 12.00 és 14.00 órakor
2015. szeptember 16.