bezárás

A (2) HÉT MŰTÁRGYA:02 ‒ Hatalmi szóval, Eperjesi Ágnes

2016.június 6-a, hétfő 19 óra
FKSE 2-es műterem

A Kis Varsó művészpáros 2001-ben egy hétről-hétre ismétlődő beszélgetéssorozatot indított A hét műtárgya címmel.
Az FKSE kezdeményezésében, mint az MKE Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói, lehetőséget kaptunk a projekt folytatására, ahol az eredeti sorozat szellemében a megszokott formáktól (kiállítási kontextus) eltérően egyetlen művet állítunk középpontba. Az éppen aktuális (2) hét műtárgyáról az alkotóval beszélgetünk, a nézők aktivitására is számítva.

A soron következő (2) hét műtárgya Eperjesi Ágnes 2015-ös, az Off Biennále keretében megvalósuló Hatalmi szóval című performansza. A projekt hatalmon lévő politikusok beszédeivel foglalkozik. A megidézett államelnök és miniszterelnökök négy különösen fontos társadalmi kérdésben foglalnak állást beszédeikben. A következő eseményen a Hatalmi szóval projekt negyedikként elhangzott beszédéről kezdeményezünk diskurzust: Julia Gillard volt ausztrál miniszterelnöknő beszédének átiratát Dr. Szél Bernadett LMP-s képviselő olvasta fel a parlamentben, napirend utáni felszólalásként. Az elhangzott szöveg a szexizmusról és a nőgyűlöletről szól, így az este folyamán ez a téma kiemelt szerepet kap. Mint ahogy a hatalom gyakorlásának kultúrája, a „hatalmi szó” hatása, változatossága és a minden országban jelenlévő közügyeket érintő problémák, és azok kezelése is. Illetve ezzel összefüggésben megvitatjuk a művészet társadalmi kérdésekben vállalt közvetítő szerepét.

A projektről folyamatosan frissülő facebook eseményünknél: http://https://www.facebook.com/events/1638843499775236/ érhető el bővebb információ.

Résztvevő:
Eperjesi Ágnes

Moderátorok:
Hitka Lili
Kormos Zsófi

 A (2) hét műtárgya csapata:
Hitka Lili
Kormos Zsófia
Lőrinczy Lia
Helyes Dániel
Zemlényi-Kovács Barnabás

Grafika:
Dózsa Tamara
Németh Sebestyén