bezárás

FKSE ‒ A (2) HÉT MŰTÁRGYA:03 ‒ Erdélyi Gábor: Cím nélkül

2016.június 20-a, hétfő 19 óra
FKSE 2-es műterem

Erdélyi Gábor a monokróm festészet néhány hazai képviselőjének egyike, akinek homogén, szürke felületű képei az élükön elevenednek meg, metaforikus keretek – vékony, színes festékrétegek, élből kiálló festékszálak – kimeríthetetlennek tűnő variációiban. Képen kívüli festészet, ahol a festmény lényegében az élekre sűrűsödik, redukálódik. Miért, mihez képest monokrómok akkor Erdélyi képei? Érvényes-e még a radikális jelző, ha monokróm festészetről beszélünk?
A soron következő (2) hét műtárgyán ennek a rendkívül következetes, már-már monomániásnak tűnő alkotói programnak egy reprezentatív darabjáról fognak a résztvevők beszélgetni.
Tiszteletben tartva a művész kérését, az esten Zsikla Mónika művészettörténész fogja képviselni.

A Kis Varsó művészpáros 2001-ben egy hétről-hétre ismétlődő beszélgetéssorozatot indított A hét műtárgya címmel.

Az FKSE kezdeményezésében, az MKE Képzőművészet-elmélet szakos hallgatói lehetőséget kaptak a projekt folytatására, ahol az eredeti sorozat szellemében a megszokott formáktól (kiállítási kontextus) eltérően egyetlen művet állítanak középpontba. Az éppen aktuális (2) hét műtárgyáról az alkotóval beszélgetnek, a nézők aktivitására is számítva.

Folyamatosan frissülő facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1570191413275155/

A meghívott művészt képviseli:
Zsikla Mónika

Moderátorok:
Helyes Dániel
Zemlényi-Kovács Barnabás

A (2) hét műtárgya csapata: 
Hitka Lili
Kormos Zsófia
Lőrinczy Lia
Helyes Dániel
Zemlényi-Kovács Barnabás

Grafika:
Dózsa Tamara
Németh Sebestyén