bezárás

Fehér Ildikó római és firenzei kutatásai

Fehér Ildikó, a Művészettörténet Tanszék docense ez év tavaszán Klebelsberg Kunó-ösztöndíjat kapott. Római és firenzei kutatásai során néhány kiemelten jelentős olaszországi múzeum és galéria gyűjteményében lévő, a magyarországi művészettel kapcsolatos műtárgyak katalogizálásával és művészettörténeti feldolgozásával foglalkozott.

Dr. Fehér Ildikó egyetemi docens
Művészettörténet Tanszék

A kutatás témája: Néhány kiemelten jelentős olaszországi múzeum és galéria gyűjteményében lévő, a magyarországi művészettel kapcsolatos műtárgyak katalogizálása és művészettörténeti feldolgozása
A kutatás a 2016 tavaszán elnyert Klebelsberg Kunó-ösztöndíj támogatásának köszönhetően valósul meg.

Az olaszországi gyűjteményekben lévő, a magyarországi művészettel kapcsolatos műtárgyak, emlékek felkutatását és történetük megismerését a hozzájuk kapcsolódó dokumentumok, jegyzékek és a helyi irodalom feldolgozása kíséri: például az olaszországi gyűjteménybe került magyar művek alkotóinak levelei, fotói vagy a festmények történetével kapcsolatos bármilyen iratanyag.

Közismert, hogy a Palazzo Venezia épületében működött 1797-től a Habsburg Monarchia, majd 1867 és 1915 között az Osztrák-Magyar Monarchia szentszéki nagykövetsége és egyúttal a Monarchia képzőművészeinek is ez volt az otthona. Azonban a jelenleg itt működő múzeum állandó kiállítására nem kerülő, raktári művei között, valamint a levéltári dokumentumokban, irattárban nyilvánvalóan több, a magyarországi művészettörténethez kötődő, kevéssé ismert vagy publikálatlan emlék is található ezekből az évtizedekből, amelyek az épület tornyában lakó művészek tevékenységének emlékei.

A Vatikán Kortárs gyűjteményében legtöbb mű Rómában, ill. Olaszországban élő, magyar származású alkotó munkája, mint például Hajnal János (Budapest, 1913 - Róma, 2010), Szoldatics Ferenc (Vörösberény, 1820 – Róma, 1916) vagy Oláh Arré Éva (Szolnok, 1943 -). De van, aki Amerikában élő magyar művészként küldte el a Vatikánba az alkotását, mint Varga Ferenc (Székesfehérvár, 1906 - Neustadt an der Weinstraße, 1989) vagy André de Toth (Makó, 1913 – Los Angeles, 2002).

A legkorábbi darab Koppay József Árpád, a magyar állampolgárként 1859-ben Bécsben született festő Női portréja 1881-ból, mely teljesen ismeretlen, publikálatlan mű. A legkésőbbi mű pedig Hajnal János (Budapest, 1913 – Róma, 2010) litográfiája, ami Mária Mennybevitelét ábrázolja és 1997 körül készült. A magyar alkotók közül egyébként ő az, akinek a legtöbb alkotása található a Vatikánban, összesen 89 mű.

A Palazzo Pitti modern gyűjteménye magyar vonatkozásában első sorban a Markó család itt őrzött munkái miatt kiemelkedő jelentőségű. Nem csak a hazai kutatás számára eddig ismeretlen Markó műveket találhatunk a raktárban, de olyan leszármazott nevével és műveivel is, akit még csak említés szintjén sem ismer a hazai szakirodalom: Markó Henrik vagy Enrico. Lényegében vele halt ki a Markó-festőcsalád 1920 körül.
A képtár alapítása óta első sorban itáliai mesterek alkotásai kerültnek be ebbe a gyűjteménybe, de természetesen nem vették ezt mindig nagyon szigorúan, ahogyan egységes gyűjtéspolitikai szempontok sem jellemezték a beszerzéseket. II. Viktor Emánuel uralkodása idejében, az 1861-ben Firenzében megrendezett világkiállítás komoly lehetőséget jelentett a gyűjtemény gyarapítására és ekkor került ide ifjabb Markó Károlytól és Markó Andrástól is néhány festmény. Ettől az időtől kezdve folyamatosan, ajándékozások, vásárlásoknak köszönhetően egyre bővült ez a kisebb magyar gyűjtemény, legutóbb 1982-ben Markó András leszármazottainak tulajdonából került be hat Markó festmény a Palazzo Pittibe.
A Markó-család munkáin kívül, azonban több magyar vagy magyar származású alkotó műve is bekerült a képtárba még a 19. században vagy a 20. század elején, mint például Than Mórnak Markó Andrásról festett arcképe, amit még akkor festett a barátjáról, amikor Pestről Firenzébe jött hozzá látogatóba. A képtár adattára, kartonjai és katalógusai alapján több mint húsz olyan festményt és szobrot őriz, melynek az alkotója magyar művész. Közöttük sok publikálatlan, a hazai kutatás számára ismeretlen mű.
A Római Magyar Akadémián élő és alkotó művészeink – főként az 1930-as évek környékén - több olyan kiállításon is bemutatták műveiket, melyek alkalmából magángyűjtők és olasz állami személyiségek is vásároltak a kiállított festményekből. De hazai művészek munkái Róma más kiállítótermeiből is kerültek ekkoriban magán és közgyűjteményekbe. Jellemző példa erre az olasz futuristák 1933-ban a római Palazzo del Sindacato Ingegneriben megrendezett kiállítása, ahol a vendégként Budapestről meghívott Scheiber Hugó munkáiból nyolcat a tárlat szervezője, maga Filippo Tommaso Marinetti, az olasz avantgard meghatározó alakja vásárolt meg, azonban a többi tizenhat kép sorsáról nincsenek adataink. Nem figyelmen kívül hagyható, hogy a második világháború, illetve 1956 után több Olaszországban élő magyar művész, mint Hajnal János, Görög Rudolf és mások közgyűjteményekben található műveinek felmérése a mai napig nem történt meg. Sőt, a Római Magyar Akadémián ösztöndíjjal alkotó művészek, például Keserű Ilona, Kondor Béla és mások, munkái is bekerültek Róma képtáraiba.