Ismét Kulturális Örökség Napok a Képzőn
2016. szeptember 17-18.
1984-ben Franciaországban egyedülálló kezdeményezés indult útjára, azzal a céllal, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a látogatókat. Magyarország 1999-ben csatlakozott az Európa Tanács által szinte azonnal felkarolt és 1991 óta Európai Örökség Napok néven futó, immár 48 országban megtartott rendezvényhez. A Magyar Képzőművészeti Egyetem, ahogy évek óta mindig, idén is részt vesz a programsorozatban, és nyitott kapukkal, illetve ingyenes vezetésekkel várja ezen a hétvégén az érdeklődőket.
Magyar Képzőművészeti Egyetem
Az Andrássy út 69. szám alatti épület a régi Műcsarnok épülete, közadakozásból épült 1875-77 között, Láng Adolf tervei alapján. A palota gazdagon díszített, aranyozott, stukkókkal díszített, oszlopos-boltíves márványozott előcsarnokkal fogadja a látogatókat. Az aulát - mely valaha nyitott udvar volt - övező ólomüveg ablakokat Róth Zsigmond tervezte és készítette. Az épületben a folyosó mennyezet-lunettáit és a nyolcszögletű keretbe foglalt allegorikus figurákat az egykori Mintarajztanoda festészeti osztályának tanára, a kor ünnepelt freskófestője, Lotz Károly festette. Az Andrássy út 71. alatti épület Rauscher Lajos építész tervei szerint készült, neoreneszánsz stílusú, homlokzatán, a párkányszalag medalionjaiban több híres-neves festő, szobrász és építész arcképei láthatók, ezek Székely Bertalan munkái.
Ingyenes nyitva tartás ideje
2016.09.17. szombat – 10.00 – 16.00
2016.09.18. vasárnap – 10.00 – 16.00
Vezetések az épületben
2016. 09.17. szombat – 11.00 és 13.00 órakor
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Epreskert
1882-től szobrászati és festészeti mesteriskolák működtek itt, jelenleg is festő és szobrász műtermeknek ad otthont. Nevét arról az eperfás ligetről kapta, melyet Stróbl Alajos szobrászművész hozatott rendbe. A kertben található a józsefvárosi Kálvária téren állt régi, pesti, barokk kálváriakápolna épülete (1744-1749). A kálváriát feltehetőleg Mayerhoffer András építette. A Kálvária tér rendezése miatt lebontásra ítélt kálváriát Stróbl Alajos kezdeményezésére kövenként vitték át mai helyére. Az épület felújítása, restaurálása 2006-ban fejeződött be. Az Epreskertben található még a Mátyás-templom 13-14. századi délkeleti kapuzata és több más eredeti köve, valamint a Kolozsvári testvérek Sárkányölő Szent György szobrának bronz másolata.
Ingyenes nyitva tartás ideje
2016.09.17. szombat – 10.00 – 16.00
2016.09.18. vasárnap – 10.00 – 16.00
Vezetések a kertben
2016. 09.17. szombat – 10.00, 12.00 és 13.00 órakor
2016.09.18. vasárnap – 10.00, 12.00 és 13.00 órakor
2016. szeptember 05.