Campus Mundi pályázat külföldi részképzéshez Stipendium Hungaricum partnerek irányába
A Tempus Közalapítvány Campus Mundi kiegészítő ösztöndíjra vonatkozó pályázatot hirdet felsőoktatási hallgatók számára, államközi egyezmények keretében, Stipendium Hungaricum partnerek irányában, a 2017/18-as tanévben megvalósuló külföldi részképzésre.
A pályázati határidő: 2017. február 15. (illetve Kína esetében 2017. január 15.) A tavalyi felhíváshoz hasonlóan a hallgatóknak online rendszerbe (a korábbi éveknek megfelelően, a scholarship.hu oldalon keresztül) kell feltölteniük pályázati anyagukat. Maga az online felület várhatóan november végén – december elején nyílik meg.
A lehetőség a tavalyi évben az Államközi Ösztöndíjprogram keretében valósult meg, az idei évben pedig a Campus Mundi programnak köszönhetően részesülhetnek támogatásban a kiutazó hallgatók. A részképzés megvalósításához elnyerhető kiegészítő ösztöndíj összege 277 200 Ft/hó. Az ösztöndíjasok ezen felül útiköltség támogatásban részesülnek. E változások fényében a pályázati feltételek is változtak, így rendkívül fontos, hogy minden érdeklődő hallgató részletesen olvassa végig a felhívás szövegét.
A pályázati felhívást és két mellékletét, további bővebb információkat a Tempus Közalapítvány honlapjáról lehet elérni:
http://tpf.hu/palyazatok/4830/palyazati-dokumentumok.
További kérdések esetén a Tempus Közalapítvány tud bővebb felvilágosítást adni az alábbi elérhetőségeken:
campusmundi@tpf.hu
+36-1-237-1310
2016. december 16.