bezárás

A FUNDAMENTA – AMADEUS alkotói ösztöndíjpályázat kiállítása

A legrégebben működő és a később bekapcsolódott kizárólagos támogatóról elnevezett Fundamenta-Amadeus Alkotói Ösztöndíj 1999 óta évente kerül kiírásra a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő és szobrász szakos hallgatói számára. Az idei tanévben 83 pályázó összesen 137 művet adott be, ami meggyőzően mutatja, hogy az Egyetem életében ez az egyik legtöbb diákot megmozgató alkotói pályázat.

Ebben az évben az V. évfolyamból 17 festő- és 1 szobrászhallgató adott be munkákat.

A II., III, és IV. évfolyamból:

  • 14 szobrász 21 művet
  • 46 festő 89 művet,
  • és 5 képgrafikus hallgató 9 művet adott be.

A beérkezett pályamunkák elbírálásában mindig tekintélyes szakmai kör vesz részt, mely művészeti újságírókból, művészettörténészekből és az egyetem által delegált oktatókból áll. Így került kiválasztásra idén is az a 60 pályamű, amelyekkel ezen a kiállításon találkozhat a látogató. Az április 24-től május 5-ig nyitva tartó kiállítás nyitó eseményeként kerül átadásra az Alkotói Ösztöndíj, mely a következő tanévben havi 75.000 forint tanulmányi ösztöndíjat jelent a kiválasztott festő illetve szobrász szakos hallgatónak.

A Fundamenta és az Amadeus gyűjteménye bővítése céljából idén is 10 db festményt választ ki a pályázati kiállításra beadott pályamunkákból. Ezeknek a műveknek az alkotói 125.000,- forint/műtárgy egyszeri ösztöndíjban részesülnek.

Az Amadeus Művészeti Alapítvány hallgatói ösztöndíj programja mára a legnagyobb magánalapítványi kezdeményezéssé nőtte ki magát és a nyilvános kiállítás révén jó áttekintést nyújt az egyetemen folyó szakmai munkáról.


A 2017. évi FUNDAMENTA ‒ AMADEUS ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT, valamint a „KISALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZAT  nyertesei:


ALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ

Kovács Tibor III. éves  szobrász hallgató (mestere: Karmó Zoltán)
pályamű címe: Aszimptota, mint ide, 2017, bronz, 48 x 32 cm

Székely Ian IV. éves festő hallgató (mestere: Gaál József)
pályamű címe: Szigony utca, 2017, vegyes techmika, vászon, 120 x 80 cm


KISALKOTÓI ÖSZTÖNDÍJ

Devák Melinda IV. éves festő hallgató (mestere: Chilf Mária)
pályamű címe: Festett tér, 2017, vegyes technika, vászon, 150 x 150 cm

Fukui Ryu II. éves festő hallgató (mestere: Radák Eszter)
pályamű címe: Cím nélkül, 2016, vegyes technika, papír, 150 x 128 cm

Frenyó Júlia V. éves festő hallgató (mestere: Révész László László)
pályamű címe: Cím nélkül, 2017, olaj, vászon, 150 x 120 cm

Hajgató Terézia IV. éves festő hallgató (mestere: Filp Csaba)
pályamű címe: Mimikri III., 2017, olaj, vászon, 90 x 70 cm

Horváth Villő III. éves festő hallgató (mestere: Radák Eszter)
pályamű címe: 17.04.10., 2017, akrill, vászon, 150 x 150 cm

Károlyi–Kiss Benedek IV. éves szobrász hallgató (mestere: Sallai Géza)
pályamű címe: Téli ég alatt, 2017, kő, vas, papír, 60 x 75 x 20 cm

Koncz Gábor IV. éves festő hallgató (mestere: Bukta Imre)
pályamű címe: Váratlan mező, 2017, vegyes technika, vászon, 100 x 100 cm

Németh Dávid III. éves festő hallgató (mestere: Károlyi Zsigmond)
pályamű címe: Ismerkedő, 2016, olaj, spray, vászon, 140 x 120 cm

Ranga Eszter III. éves festő hallgató (mestere: Károlyi Zsigmond)
pályamű címe: Műteremforrások, 2017, olaj, vászon, 70 x 70 cm

Üveges Mónika IV. éves festő hallgató (mestere: Gaál József)
pályamű címe: Időomlás, 2016, olaj, papír, vászon, 79 x 85 cm


A pályamunkákból készült kiállítás arculata szintén a Fundamenta ‒ Amadeus Ösztöndíjprogram által meghirdetett pályázat útján született.
A pályázatot Németh Barbara IV. éves tervezőgrafikus nyerte.