KOVÁCS ATTILA, a képzőművész (1938-2017) ‒ megemlékezés
Megemlékezés a pár hete elhunyt kiváló festőművész tiszteletére
Irreverzibler Prozess – Hommage á Josef Albers I-II | 1968-72 |
akril, vászon, fatábla | 63 x 252 cm egyenként
2017. május 6-án, 18:00 órai kezdettel a Viltin Galéria megemlékezést tart KOVÁCS Attila, a pár hete elhunyt kiváló festőművész tiszteletére.
„Egy új, más világ, ez volt a kérdés a fiatal magyar művész számára is, amikor itt, Zirndorfban kvázi a semmiből egy, a művészettörténetben még soha nem látott világot papírra rajzolt. 1964 nyarán a világon elsőként készített szekvenciális művet.” (Dr. Thomas Heyden, a Staatliches Museum für Kunst und Design in Nürnberg gyűjteményének kurátora)
KOVÁCS Attila műveit szemlélve még az átlagos kiállításlátogatónak is a tisztaság, a geometrikus konstruálás, a látható természettől való függetlenedés, a minimalizmus jut eszébe – már ami a szín, forma és eszköz használatát illeti. Mindeközben érzékeljük a kortárs szellem jelenlétét, a harmóniát, az időtlenséget. Sokszor hallottam ilyen szavakat fiatal és idősebb látogatóktól is Attila festményeit nézve, és tapasztaltam meglepődést a művek készítési idejének és technikájának olvasását követően. KOVÁCS Attila műveit a nemzetközi múzeumi gyűjtemények a minimal art, concept art, monochrome, és a non-relational art művészek kontextusában mutatják be.
Életművét a megszámolhatóság jellemzi. Az egyszerre egy és összetett saját világát több együttlévő, de külön-külön is értelmezhető alkotóelemből építette fel: „Akármiről gondolkodunk vagy akármit szemlélünk, két különböző útja lehet annak, ahogyan kapcsolatba kerülünk bármivel vagy bárkivel: FOLYAMATOSAN vagy SZAKASZOSAN. Ezért minden létezőt, ami az összes többitől elkülönül, jó, ha mint egyet is és mint összetettet is vizsgálunk. A szakaszosság azonban közvetlen rokona valami olyasminek, amit a művészek nem csak, hogy nem szeretnek, hanem egyenesen megvetnek: ez pedig a MENNYISÉG és annak nyelvi megnevezése a SZÁM.” (Kovács Attila)
A nyugati művészet a trecento-t követően a mimézis bűvöletébe lépett. A körülötte lévő világ leképzését a folyamatos szemlélésre építette. Az egyre pontosabb érzékelésre hagyatkozva a minél hitelesebb vizuális megjelenítésre törekedett egészen a XIX-XX. századig. Paul Cézanne kereste a látványelvű képalkotás egyszerűsítésének módszerét, amivel megalapozta a geometrikus redukció Piet Mondrian-féle analízisét. KOVÁCS az 1960-as évek közepétől szakított az euklideszi mimetikus művészettel és új paradigmát emelt be a képzőművészetbe, nevezetesen a minősített megszámlálható egységek vizuális definiálását. KOVÁCS vizualitása deduktív és expanzív, amely oly módon használta a matematikus Bolyai János geometriájának logikáját, ahogy azt a reneszánsz mesterek, mint Piero della Francesca, vagy Leon Battista Alberti tették Eukleidész posztulátumaival.
Művészetét Bolyai gondolatai inspirálták, aki 1823-ban emancipálta a matematikát a természet leírásától; a matematika, a képi tér matematikája autonóm is lehet. KOVÁCS 1964-ben a perspektíva helyett kitalálta az idő-tengely és a szerkezeti séma fogalmát, azaz egy nem-euklideszi geometriára épülő festészeti életmű vette kezdetét, és onnantól numerikus szekvenciákkal foglalkozott.
„Egy új, más világ, ez volt a kérdés a fiatal magyar művész számára is, amikor itt, Zirndorfban (Nyugat-Németországban, a migrációs lágerben) kvázi a semmiből egy, a művészettörténetben még soha nem látott világot papírra rajzolt.” jelentette ki Dr. Thomas Heyden az Institut für Kunstgeschichte Universität Erlangen-Nürnberg kutatásai alapján. KOVÁCS Attila 1964 és 1970 között létrehozott egy egyedi művészeti nyelvet, amit Vonatkoztatási rendszer-nek, ill. Transzmutációs Plasztikusság-nak nevezett el. Ebben matematikai koordináták mentén épített fel egy „x-y-z-t téridő-tengelyen” megvalósított, saját, nem-euklideszi geometriát követő, szekvenciális geometrikus absztrakciót. Az így elkészült, végtelenig folytatható sorozatokat a „Vizuális struktúrák szintetizálhatóságának és relativálhatóságának funkciótáblázata”-ban (1973-76) rögzítette. Megszületett a szintetikus programozás koncepciója. Algoritmusok mentén rajzolta meg négyzet és kör strukturális analízisét és szintézisét. Transzformációinak egy-egy kiválasztott szekvenciáját fatáblára kasírozott vászonra, vagy papírra kivitelezte, azaz elkészültek a progresszív-regresszív négyzetek és a koordination p3 sorozat, 1975-től a meta-quadrat formázott táblái. A p3, p13 sorozatában készült szekvenciáit 1977-ben meghívják a kasseli documenta 6-ra, amelynek katalógusában megjelenik „Az átalakítás elve – a transzformációk elmélete„ című tanulmánya.
A tanulmány egyik részletén keresztül megérthetjük Kovács struktúra és forma viszonyáról alkotott alaptételét, azaz a struktúra teljesen más valami, mint a forma: s ≠ f. A struktúra relativizálható, a struktúra maga a nyelv. Nevezzük a struktúrát egyszerűen csak hálónak, amelyet a művész - intuíciója alapján - egy négyzetre, téglalapra szintetizál. A hálóban megjelenő forma nem más, mint transzformációjának egy-egy szekvenciája. Az 1967 és 73 között létrehozott több száz oldalas programfüzete tartalmazza transzformációinak számtanra, lineáris algebrára, paraméterekre épülő algoritmikus sorozatait. Ezen matematikai sorozatok alapján elméletileg rekonstruálható, vagy folytatható nyitott struktúrája, és az abban elhelyezkedő forma vizuális leképzése, vagy a programfüzetében definiált struktúra -és formaszintézis komputer segítségével előállítható és papírra kinyomtatható. 1984-től elkészítette első metavonalait, amelyeket változó struktúrában helyez el, és így az 1, 2, 3, 4, 5 vonal a változó struktúra pozíciójától függ. Művei általában kétdimenziós síkban valósultak meg. Máskor síkban indulnak, majd a matematikailag rögzített szekvenciális mozgás ritmusát követve épülnek fel, kilépnek a térbe és egyfajta geometrikus frízt alkotnak a falon.
Fatábláinak és papíralapú műveinek feltűnő együtthatója a semmi máshoz nem hasonlítható kimagasló manualitás. A művész minden táblaképe 40 rétegben alapozott hordozóra készült egyedi kivitelezésű festmény. KOVÁCS művei az emberi összpontosítás kivételes példái. A festéket, mint élő anyagot használta, amit tudásának teljes birtokában, irányítottan a kép anyagának egyik összetevőjévé alakított, azaz létrehozott egy „képi igazságot, képi minőséget”.
„Amit látunk, az nem látható elemekből van összetéve, amit gondolunk, az nem gondolatokból van összetéve, hanem nyelvtani szintézis eredménye. Minden nyelvi viszonyulás érzéki a „szállítóeszközök” tekintetében, szabályai ellenben nem érzékiek, hanem strukturálisak. A képi formát meghatározó paraméterek, azaz a kép információs struktúrája nem látható, hanem valamely információs struktúrából eredő forma válik láthatóvá. Az információ formációvá, formává szervezi az anyagot.” (részlet, Kovács Attila: Az átalakítás elve – a transzformációk elmélete., 1977)
 |
KOVÁCS Attila 1938-ban született Budapesten, 1964-ben az NSZK-ba emigrált, 1970-ben festőszakon végzett a stuttgarti Állami Képzőművészeti Akadémián. 1972-ben Kölnbe költözött, ahol 2010-ig élt és dolgozott. 1984-től német állampolgárként rendszeresen látogatott Magyarországra. 1995-ben műveiből retrospektív kiállítást rendeztek a budapesti Műcsarnokban. 1997 és 2010 között festőosztályt vezetett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. 2001-ben megvédte és megkapta a doktori fokozatot (Doctor of Liberal Arts). 2010-ben felszámolta kölni műtermét és véglegesen Budapestre költözött, ahol életének utolsó szakaszában boldog éveket töltött felesége és két gyermeke társaságában. 2017. április 6-án, életének 78. évében otthonában hunyt el.
iski Kocsis Tibor
2017. május 06.