Outcast Europe – pályázati felhívás
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) budapesti irodája művészeti versenyt hirdet a migráció személyes vonatkozásai témakörében. A verseny az Outcast Europe nemzetközi projekt keretén belül megrendezett kiállítás része. A kiállítás 2018. május 2. és 12. között kerül megrendezésre a fővárosi Pintér Galériában, ahol a migráció, mint személyes élmény, három narratíván keresztül – 1956 magyar menekültjei, a Magyarországra érkező, illetve az országon áthaladó migráció, magyarok az Európai Unió tagállamaiban – kerül bemutatásra különböző személyes tárgyak és az azokhoz kapcsolódó történetek segítségével. A beérkezett pályaművek közül a szakmai zsűri által kategóriánként legkiemelkedőbbnek talált alkotás pénzdíjban részesül. Ezekkel együtt minden további, szakmailag megfelelő mű a kiállítás tárgyaként fog megjelenni a fenti és egy tovább nemzetközi helyszínen, illetve a projekt médiakampányában.
Jelentkezéshez szükséges információk
Téma: A felhívás keretében várunk minden olyan pályamunkát, ami a migráció személyes vonatkozásainak témáját dolgozza fel, így valamilyen módon kapcsolódik a kiállításon bemutatott három narratívához.
Formátum: A nevezni kívánt alkotásokat a következő kategóriákban várjuk:
1. kategória: rajz, festmény,kollázs, plakát
2. kategória: szobor
3. kategória: installáció (a kiállító tér adottságai miatt nem haladhatják megy a 150x160x100cm kiterjedést)
4. kategória: video (max. 20 perc).
Ki jelentkezhet? A felhívásra minden 18 év feletti érdeklődő jelentkezését várjuk. Egy versenyző egyszerre több pályamunkát is benyújthat. Egy pályamunkát egyszerre több versenyző is készíthet és közösen beadhat.
Határidő: 2018. április 20. (péntek) déli 12 óra.
Díjazás: A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri bírálja el. A meghirdetett kategóriákban az első helyezettek pénzdíjban részesülnek. Ezekkel együtt minden további alkotás, melyet a zsűri szakmailag megfelelőnek talál, a projekt keretében kiállításra kerül a Pintér Galériában és egy további nemzetközi helyszínen is, illetve megjelenik a projekt médiakampányában.
Az első helyezettek díjai, kategóriánként:
- Rajz, festmény, kollázs, plakát: 50 000 Ft
- Szobor: 50 000 Ft
- Installáció: 75 000 Ft
- Video: 50 000 Ft
A versenyben való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött a kérdőív kitöltése szükséges 2018. április 3-ig.
A verseny során csak az előzetes felmérést kitöltők munkáit tudjuk értékelni!
A versenyre nem lehet olyan pályamunkákat nevezni, amelyek korábban bármiféle díjazásban részesültek.
További információ:
2018. március 31.