MKE - Intermédia diploma és diplomavédés
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszék végzős hallgatóinak diplomavédése.
A diplomázó hallgatók névsora:
Bódi Péter Ferenc, Erdős Zsófia, Fórián-Szabó Vince, Gettó Ferenc, Hegyi Zsolt
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest, 1062 Andrássy út 69-71; Barcsay Terem
Kiállítás megtekinthető: 2018. június 19-24. naponta 10 - 18 óráig
Diplomavédés időpontja: 2018. június 21. - 10:00
Bódi Péter: Fogváros
Mielőtt felvételiztem az Intermédia tanszékre, mozgóképkészítést tanultam. Akkor forgattam utoljára kisfilmet. Az egyetemi éveim jelentős részét az időközben megjelent, vagy azóta is szerkesztett kézirataimmal töltöttem, és mindenképp szerettem volna, hogy az itt készült utolsó munkám az egyetemi éveim összegzése legyen. Nem szerettem volna azonban az írásaimra reflektáló konceptuális művet létrehozni, így egyértelmű volt számomra, hogy a diplomamunkám mozgóképes anyag lesz. Egy olyan történetet szerettem volna elmesélni, amit írásban nem tudok, amiben a vizualitásnak olyan fontos szerepe van, hogy megkerülhetetlenné váljon az ábrázolása is. Így a forgatókönyv írásakor egy meghiúsult novellaötletem vettem elő.
Az elmúlt években is sokat foglalkoztam mozgóképekkel, dolgoztam filmforgatáson, rövid ideig alkalmaztak videós újságíróként és besegítettem mások rövidfilmjeibe is, így rám ragadt valamennyi a filmkészítés módszereiből, azonban tudatában vagyok annak, hogy ez a legköltségesebb és az egyik legösszetettebb önkifejezési forma, tehát rendkívül körülményes is. Éppen ezért a forgatókönyv írásakor végig azt az elvet próbáltam figyelem előtt tartani, hogy olyan anyagot készítsek, aminek a hátrányai akár az előnyeivé is válhatnak, tehát ki szerettem volna használni a gyengeségeim.
Nem szívesen magyaráznám el a filmet, igyekeztem annyi referenciát belekomponálni, hogy mindenki megérthesse, hogy mit szeretnék elmondani. Azzal a fajta alkotói szabadsággal szerettem volna hozzáállni a munkához, amit az egyetemen tanultam meg, azzal a dramaturgiai érzékkel, amit reményeim szerint az évek során kifejlesztettem. A célom egy többrétű meta-világ létrehozása volt a lehető legkevesebb eszközzel, és az, hogy megfogalmazzam azokat a görcsöket és gátakat, amik egy fiatal alkotó életében állandóak, számomra legalábbis biztosan.
A filmkészítés (az írással ellentétben) csapatjáték. A szerény számú, ám annál lelkesebb és segítőkészebb stáb nélkül nem tudtam volna befejezni a munkát, úgyhogy ezúttal is köszönet Bolye Lászlónak, Jéger Zsombornak, Kókai Tündének és Lima Victornak.
A filmet a lineáris narratíva végett érdemes az elejétől kezdve nézni.
Erdős Zsófia
Császári Gábor képzőművész 1988-ban a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat avantgárd művészetről szóló sorozata keretében az időfogalom változásáról tartott előadást. Diplomamunkám az ott elhangzottakra reflektál. Császári az előadáson saját, három szereplős, réskamerával készített képét mutatta be. Elbeszélése szerint ezen a képen egy nő, egy férfi és egy autó látható. „...Ha ezt (a képet) úgy nézzük, mint egy fényképet, abban az esetben a férfi a nő után megy és az autót nézi. Ha képesek vagyunk ezt úgy látni, mint egy időbeli felvételt (...), akkor megérthetjük, hogy ez a férfi ellenkező irányba megy ugyan, de a nő után néz.” (Az előadásról készült videófelvétel alapján.)
Arra voltam kíváncsi, hányféle valóság létezik a háromszereplős kép mögött. A feltételezett nyolc jelenetet videóra vettem és szoftver segítségével képpé konvertáltam. Az eredmény nyolc, a mozgásirányokat tekintve azonos kép lett, a valós irányok és találkozások viszont előlünk rejtve maradnak. Videómunkámat több hónapos kutatás, valamint a diplomadolgozatom írása előzte meg. Ebben a Fő utca 3 foglaltház (1991-1993), a Folyamat Galéria és Császári Gábor réskamerás kísérletei, valamint a Képzőművészeti Főiskola Intermédia szakának kezdeti időszakában tartott Császári-kurzus közötti összefüggések tárultak fel. A kiállítóterem falán egy személyes válogatás is látható dolgozatom mellékletéből.
Fórián-Szabó Vince
Carl Gustav Jung 1922-ben Bollingenben egy torony építésébe kezdett. Az 1955-ben befejezett épület, a kastély a több évtizedes jungi pszichiátriai kutatómunka szimbóluma - Jung szerint az idős kori „tudat kiterjesztése”. Ha képzeletben kiragadunk a bollingeni építkezési folyamatból egy tetszőleges pillanatot - mondjuk egy hétfő délelőttöt – felerősödnek a szellemi építkezés, a kutatás folytonosságával kapcsolatos asszociációink. Az építkezés – amiről Jung sem tudta, hol és mikor ér véget – az emberiség több évezredes megválaszolatlan kérdéseinek kutatását idézi számomra. Közös, évezredek óta tartó építkezés ez a szakadék felett, csak az építőmunkások és az eszközök változnak. A kérdések továbbra is megválaszolatlanok, az építkezés napjainkban is tart. Installációmban az anyaggal és a lélekkel kapcsolatos megismerési tendencián kívül semmi sem utal Jungra; sehol egy szobrászvéső, kőbe vésett mandala vagy alkimista verstöredék. Nem tudhatjuk, hogy az ipari fúrófejet Bollingenbe szállítják majd az ideiglenes raktárból vagy csak pár utcával arrébb egy VII. kerületi földalatti rendszer építéséhez.
Getto Ferenc: Az esőkabin bemutatása
Évekkel ezelőtt egy intermédia bemutatón az édesapámmal közösen tervezett “ viharkabin”volt a témám. Sugár János, aki később diploma konzulensem lett, már ekkor bíztatni kezdett a viharkabin tervezésének, kivitelezésének folytatására. Végül ez lett a diploma munkám egyik része. A családi team a következőképpen állt össze: édesapám Getto Tamás mint építész konstruktőr, testvérem Getto József mint építő mesterember, és én mint ötletgazda, közvetítő, intermédiás. Természetesen előfordult, hogy cserélgettük a szerepeket a munka során. Nagyon fontosnak tartom kimondani, hogy ez a közösségi munka nagyban köszönhető az intermédiának. Itt tanultam meg a személyiségi tréningek és kerekasztal beszélgetések során szeretni a csapatmunkát. A viharkabinra úgy tekintek mint a családommal együtt töltött idő új mérföldkövére. Maga az objektum arra szolgál, hogy az eső elől riadtan futkározó emberek menedékre leljenek. És itt benn beszélgetni tudjanak, vagy csendben csodálni az esőt. Az esőkabin tetejének speciális kialakítása folytán az eső zengő pálcákra csepeg, így halk random (véletlen) zenét produkál. A kabin kiváló hely közös meditációra is! Kiállítható természetben és városi környezetben egyaránt. A kabin tervezési folyamatába három tabló avatja be a nézőt, mindhárman úgy gondoljuk, nagyon izgalmas, hogy a nézők végigkísérhetik a tervezési folyamatot a megvalósulásig. Az építmény bár, felhasználja a vizet, nem gyűjti, ilyen rafinált módon figyelmeztet a vízgyűjtés fontosságára.
Hegyi Zsolt: Cím nélkül
100×100 cm fakocka, vésett és fúrt 0,3 mm rétegelt lemezből
A pont geometriai alaptétele a kiterjedés nélküli hely paradoxona, amely nulladik dimenziójával csak szubjektív értelmezésekre ad lehetőséget, önmagában definiálni lehetetlen. A pont szubjektív meghatározásához az egyenes és a sík objektív geometrikus formáin keresztül juthatunk közelebb. Installációmban azt a metódust keresem, amellyel saját "pont-modellek" felállításával leképezhetővé és ezáltal lokalizálhatóvá válik az a forrás, amelyből kiindulnak és áramlanak a dolgok.
Ebben a munkában megjelenik a fa, mint a hozzám legközelebb álló anyag és a kézművesség, azáltal, hogy belevésem a vonalakat a kocka külső lapjaiba. A rajzban két dimenzióban jelenítjük meg a geometriai és matematikai ábrákat, én azonban térbeli testet alkotó falapokra vésem ezeket a síkbeli ábrákat, amelyek így belekerülnek a háromdimenziós térbe.
2018. június 19.