bezárás

Megjelent Kőnig Frigyes Végvárak a Magyar Királyságban című könyve

A kötetben első ízben szemlélhetjük meg, Giulio Turco császári szolgálatban álló itáliai hadmérnök harmincnyolc , 1571-ben készült felmérését, rajzát. A Szerző, ezt, a bécsi Kriegsarchiwban őrzött anyagot használta fel száz rekonstrukciós ábrájához, amelyek betekintést adnak a tizenhatodik század közepének, azóta jóformán teljesen eltűnt építészeti értékeibe. A várak, erődök, udvarházak mellett láthatjuk az erődítménnyé átalakított kolostorokat, templomokat, amelyek változatos képanyagot prezentálnak. A kötetet  bevezető tanulmány és az egyes objektumokat részletes leírás kíséri. 

A könyvet a Cser kiadó jelentette meg.

Végvárak a Magyar Királyságban

A török háborúk elmúltával a végvárak katonai szerepe megszűnt, lerombolták vagy pusztulni hagyták őket, némelyik maradványát beépítették, így, átépítve maradtak az utókorra. Giulio Turco felmérései nagyon gazdag, színes képet rajzolnak 16. századi történelmünk katonai építészetének állapotáról, értékes forrás a kutatók és az érdeklődők számára.
Giulio Turco személyéről nem sokat tudunk. Dr. Pálffy Géza történész kutatásaiból szerezhetünk némi tudomást arról, hogy 1568-ban több bányavidéki erődítmény alaprajzát készítette el a Haditanács számára. Ekkor már II. Miksa császár szolgálatában álló várépítész, úgynevezett "rendes építőmester" volt. A várfelmérések mellett tervek készítésével is foglalkoznia kellett. 1569 májusában Natale Angielinivel, Mano Capellóval, Giovanni Lazarinnal és Antonio de Angelóval Kanizsára utazott a vár megszemlélésére. A közismert várfelméréseket 1571 tavaszán tervezték elvégezni, azonban Thury György kanizsai főkapitány halála, majd Salm von Eck generális betegsége miatt a terv megvalósítása az év második felére tolódott. A bizottság kíséretét száz puskás lovas látta el, hogy a szakértők biztonságban végezhessék munkájukat a Dráva és a Duna közti végeken. Turco halálának pontos időpontja nem ismert, annyit tudhatunk azonban, hogy 1572 decembere előtt hunyt el.

Kiadó: Cser Kiadó
Sorozat: Nem sorozattag
Nyelv: magyar
Szerző: Kőnig Frigyes
Fedél: kemény
Megjelenés éve: 2018
Oldalszám: 140
ISBN: 9789632785608
Formátum: 205 x 289 x 17 mm

 

cserkiado.hu