MKE intézményi nyelvi vizsga
Tájékoztató a Magyar Képzőművészeti Egyetem által szervezett intézményi nyelvi vizsgáról
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Idegen Nyelvi Lektorátusa a Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény XXX. fejezet, Vegyes rendelkezések 65. Nyelvvizsgák, ösztöndíjak 107.§ (2) alapján intézményi nyelvi vizsgát szervez azon volt hallgatói számára, akik legkésőbb 2013-ban sikeres egyetemi záróvizsgát tettek, de nem rendelkeznek a diplomához szükséges államilag elismert nyelvvizsgával.
A hivatkozott szakasz értelmében „az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik a sikeres záróvizsga napjától számított három éven belül nem mutatták be a felsőoktatási intézménynek az általános nyelvvizsgát igazoló okiratot és az oklevél, illetve a bizonyítvány megszerzéséhez előírt általános nyelvvizsga-követelmény teljesítése helyett a felsőoktatási intézmény által szervezett külön nyelvi vizsgát tesznek. Ez a rendelkezés azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2012/2013. tanévben tesznek záróvizsgát.”
A MKE által szervezett intézményi nyelvi vizsga nem minősül államilag elismert nyelvvizsgának. Államilag elismert nyelvvizsga hiányában a MKE a diploma kiadásának feltételeként kizárólag az általa szervezett intézményi nyelvi vizsgát fogadja el.
Az intézményi nyelvi vizsgára 2019. január hónap végén kerül sor, két nyelvből (angol, német). A vizsganap(ok) a jelentkezők számától függően 2019. január 22. és 25. között lesz(nek) (az ettől eltérő időpontokról a jelentkező külön értesítést kap.)
A vizsga komplex, írásbeli és szóbeli részből áll, mindkettőre csak a megadott vizsganapokon kerülhet sor.
A vizsga díja 20.000,- Ft. A vizsgadíj befizetéséről szóló igazolás eredeti bizonylatát a jelentkezéssel együtt kell megküldeni.
Mind az írásbeli, mind a szóbeli vizsgán a személyazonosság megállapítására alkalmas érvényes, fényképes igazolvány és a vizsgadíj befizetését igazoló bizonylat személyes bemutatása szükséges. Ezeknek hiányában a jelentkező nem kezdheti meg a vizsgát.
Az írásbeli vizsgára késve érkezők számára a késés mértékével csökkentett idő áll rendelkezésére a feladatok megoldásához. A szóbeli vizsgáról elkésőknek a vizsga végéig lehetőség szerint biztosítjuk a vizsgán való részvételt.
A vizsga eredményéről a vizsganapot követő egy héten belül e-mailen kapnak értesítést.
Sikertelen vizsga esetén a vizsgát a teljes vizsgadíj megfizetése ellenében egy következő vizsgaperiódusban meg lehet ismételni.
A vizsgára az alábbi címen lehet jelentkezni:
intezmenyinyelvvizsga@mke.hu a kitöltött jelentkezési lap (lásd: alul a letölthető dokumentumoknál) visszaküldésével.
Jelentkezési határidő:
2018. november 23.
A vizsgára való felkészülés megkönnyítésére a MKE Idegen Nyelvi Lektorátusa
a/ felkészítő tanfolyamokat hirdet. A tanfolyamok 3 hetesek, heti két alkalommal 3-szor 45’-es órákból állnak (+ 15’ szünet). Az egyes tanfolyamok beindításához minimum 6 fő jelentkezése szükséges.
Hétfő – péntek 17.00 - 19.30
A tanfolyam díja 20.000,- Ft.
A felkészítő kurzusokra 2019. január 4. (péntek) - 21. (hétfő) között az egyetem épületében kerül sor.
Jelentkezés: intezmenyinyelvvizsga@mke.hu a kitöltött jelentkezési lap (lásd: alul a letölthető dokumentumoknál) visszaküldésével.
Jelentkezési határidő:
2018. november 23.
A tanfolyam kezdetekor a tanfolyam díjának befizetéséről szóló bizonylatot be kell mutatni.
b/ részletes ismertetőt tesz közzé a vizsgáról, amelyhez mindkét nyelvből 1-1 minta feladatlapot is mellékel.
A tájékoztató és a jelentkezési lapok az alábbi linkekről letölthetők.
A felkészítő tanfolyam önkéntes, létszámkorlátozott és a jelentkezési sorrend alapján töltődik. A tanfolyam résztvevői a nyelvi vizsgadíjból 2.000,- Ft kedvezményt kapnak.
Csekket a megadott e-mail címen lehet kérni, vagy személyesen az egyetem Tanulmányi Osztályán.
Befizetett tanfolyami, illetve vizsgadíjat nem áll módunkban visszatéríteni.
A vizsga tartalmával kapcsolatban további információ kérhető: janotka.monika@mke.hu
Letölthető dokumentumok:
- Jelentkezési lap az Intézményi nyelvi vizsgára (.rtf)
- Jelentkezési lap a felkészítő tanfolyamra (.rtf)
- Angol minta feladat (.pdf)
- Német minrta feladat (.pdf)
Ismertető a MKE intézményi nyelvi vizsga követelményeiről
A Magyar Képzőművészeti Egyetem által szervezett intézményi nyelvi vizsga két nyelvből – angolból, németből - tehető. A vizsga írásbeli és szóbeli vizsgarészből áll, a vizsgateljesítmény a kettő együttes eredménye alapján minősül sikeresnek vagy sikertelennek. Akkor sikeres a nyelvvizsga, ha vizsgázó az írásbeli és a szóbeli vizsgán külön-külön is eléri a 60%-ot, továbbá készségenként (olvasás, beszédkészség stb.) legalább 40%-ot.
Az írásbeli vizsgán két feladattípust kell megoldani.
- A feleletválasztós nyelvi teszt a gyakran használt nyelvtani szerkezeteket, a nyelvhelyességet és a mindennapi szókincsben való jártasságot ellenőrzi. A maximálisan adható pontszám 30 pont. A megoldásra használható idő 45 perc.
- A kb. 1200-1500 karakter terjedelmű, a képzőművészethez kapcsolódó, de nem kifejezetten szakmai szöveg a szövegértést és a mondatalkotási képességet vizsgálja. A szövegre vonatkozó kérdésekre az adott idegen nyelven, teljes mondatokban kell válaszolni. Az elérhető pontszám 20 pont, a rendelkezésre álló idő 45 perc.
Az írásbeli vizsga során szótár, nyelvkönyv vagy egyéb nem engedélyezett segédeszköz valamint mobiltelefon használata tilos.
A szóbeli vizsgán a beszédértés és a beszédkészség érvényre juttatása, az idegen nyelvű kommunikációban való aktív és adekvát részvétel a feladat.
A szóbeli vizsga két részből áll.
- Beszélgetés a vizsgáztatóval a mindennapi élet témaköreiben:
- személyes bemutatkozás, család, barátok
- lakás, lakókörnyezet
- táplálkozás, étkezési szokások
- vásárlás a különböző üzletekben
- szabadidős tevékenységek
- egészség – betegségek, sport
- munka, munkahely
- hétköznapi közlekedés, utazás
- ünnepek és szokások
- időjárás, öltözködés
Az elérhető pontszám 30 pont, a társalgás időtartama kb.10 perc
- A vizsgázó által előre kiválasztott, képzőművészettel kapcsolatos téma önálló kifejtése (pl. egy műtárgy, kiállítás vagy művész bemutatása).
Az elérhető pontszám 15 pont. A rendelkezésre álló idő kb. 5 perc.
A vizsga e feladatához ajánlott tárgyi segédeszközt hozni, ez lehet pl. egy prospektus, könyv, rajz, de akár mobiltelefonra töltött képek, ami illusztrálja a választott témát.
Az írásbeli és szóbeli vizsga eredményéről a vizsganapot követő egy héten belül e-mailon kapnak értesítést.
Az eredmény közlésétől számított 10 napon belül felülvizsgálati kérelemmel lehet élni a vizsga értékelésével kapcsolatban.
További információ kérhető a vizsga tartalmával kapcsolatban: janotka.monika@mke.hu
2018. november 06.