ROMANTIKUS TÁJ ÉGŐ HÁZZAL – Szurcsik József

Romantikus táj, égő házzal

Szurcsik József Munkácsy-díjas festő sajátságos univerzumában hosszú évekig ismeretlen tájakba helyezett, profilból ábrázolt figurákat láthattunk. Legutóbbi műveinek alakjai többnyire szemből néznek ránk, felperzselődő, pusztuló háttér előtt.

– Tavaly a Godot Galériában Helykeresők címmel láthattuk munkáidat, megjelentek az elvágyódás helyszínei is színes tájképekként. Most a Romantikus táj égő házzal című kiállításod darabjain a környezet felperzselődik. Mi történt?
Ebben a projektemben talán tényleg horrorisztikus darabok szerepelnek. Az itt bemutatott sorozataimon házak égnek, mások csak füstölnek, vagy a környezet lángol és füstöl. A tűz és a füst mögötti látványt nevezhetném tájidézetnek is, de a természeti elemek valójában fiktívek, ráadásul szinte minden erodálódik, pusztul és ég, vagyis a Föld tortúrája, agóniája zajlik. Itt van a címadó kép, a Romantikus táj égő házzal: az ember csak közvetve van jelen, hiszen az látható, hogy egy parányi házikó, egy emberi lakóhely éppen lobogva lángol. De hogy mitől ég?... A nézőre van bízva a megfejtés.

– Ez a téma kapcsolódhat a klímaszorongáshoz is?
Kapcsolódhat, de soha nem bocsátkozom jóslatokba. Mindig foglalkoztatott a környezettudatosság, jó ideje igyekszem úgy élni, hogy odafigyelek erre. Ezt, a Föld pusztulására reagáló sorozatot már korábban elkezdtem, ám talán nem véletlen, hogy pont most és pont ezekkel a festményekkel rukkoltam elő. Lehet, hogy a tárlat kicsit összefoglalja mindazt, amit a klímakatasztrófáról gondolok.

– Az egyik képen lángoló ufó zuhan lefelé. Még az idegenek is égnek?
Nemcsak az ember által okozott krízisek, hanem fiktív, szürreális jelenségek is láthatók a kiállításon. Valóban ufóégés van, az idegenek jönnek, zuhannak, már nem kell a csészealjakat lelövöldözni, ők is égnek és amortizálódnak. Ráadásul a profilábrázolást is elengedtem egy időre, vannak itt olyan műveim, amelyeken szemből néznek fejek, lidércek vagy brutális, szörnyszerű arcok a látogatókra.

– A profilból ábrázolt fejek művészeted meghatározó szimbólumai. Meguntad őket?
Néhány éve indult el az elengedési folyamat. A tömbös, épített, bunkeres profilábrázolás után igényem lett arra, hogy többet mutassak meg akár az egész alakokból, vagy több testi részletet a figurákból.

– Van egy története is annak, ahogyan anno rátaláltál ezekre a profilfejűekre…
1984-ben egy jó barátom, Császár László író Hollandiába költözött. Ott alapított egy magyar nyelvű hangos irodalmi és művészeti folyóiratot, a Hangárt, ami kazettán terjesztette a honi és a szórványmagyarság termését. A klasszikus hangköltészet mellett megjelentek alternatív zenekarok is, a Bizottság, az Ági és a fiúk, az Európa kiadó vagy a Sziámi. Olyan írók olvasták fel műveiket, akik az akkori kánonból kiszorultak: Szkárosi Endre, Ladik Katalin, Szilágyi Ákos, Fe Lugosi László, Petri György stb. Császár László engem kért meg, hogy a folyóiratnak tervezzek arculatot. Sokat gondolkoztam, hogyan lehetne képileg megragadni az etatista rendszerben szájról szájra terjedő kultúrát. Így született meg az egymás fülébe sugdosó férfiak profiljait ábrázoló borítókép. Az ókori Egyiptom hierarchikus rendszerében is ez az ábrázolás volt a meghatározó: a fej oldalról, a test szemből. Az elnyomó hatalom és az egyén viszonyát, sőt, az emberiség alapproblémáit a fejekre fókuszált profilábrázolásban tudtam a legjobban kifejezni.

– Nőket miért nem festesz? Van ez a közhely, hogy a férfiak csinálják a történelmet. Ez lehet az oka?
Igen, lehet. A férfiak csináltak csúf dolgokat a történelemben, csinálnak ma is, hiszen melyik anya küldené a gyerekét háborúba?

– Nem vagy te egy kicsit idealista?
De, és ezt vállalom is. Rémesen maszkulin világban élünk, és a férfivilággal való küzdelem mindig is sok gyötrelmet okozott, gondoljunk például az abúzus áldozataira, a társadalmi együttérzés hiányára. A politikai elnyomás időszakában, a rendszerváltás előtt elég didaktikus és szókimondó voltam. Mára bennem is módosultak dolgok, ahogy körülöttünk gyakorlatilag minden megváltozott. Nem csinálok politikai illusztrációkat, de ami filozófiai vagy társadalmi értelemben megérint, azzal mindig foglalkozom. Ebben a világban, amit a művészetemmel vizsgálok, a nőiség szerepe nem jellemző. Ezért sem jelentek meg idáig a nők a képeimen, holott igazi emberi értékeket kaptam tőlük. Nem tartom bűnösnek a férfiakat, csak úgy látom, hogy társadalmaink problémáinak zöme maszkulin jellegű, mégis kikerülhetetlenül nagy hatással vannak a nőkre, és megoldásuknál nagy szükség volna rájuk.

– Elképzelhető, hogy lesz női sorozatod is?
Talán még az is lehet... (mosolyog)

/pontmagazin.hu/

2020. január 14.