bezárás

Kortárs festmények a pesti utcán: 25 magyar mű köztéri plakáthelyeken

Mától a hónap végéig huszonöt kortárs magyar képzőművész munkája látható közterületi plakáthelyeken, Budapesten. Az Utca múzeum koncepciót két hazai kurátor jegyzi és a JC Decaux médiacég valósítja meg.

Bak Imre, Batykó Róbert, Bernáth Dániel, Birkás Ákos, Bukta Imre, Bullás József, Csató József, Fehér László, Gerber Pál, Hecker Péter, Káldi Katalin, Keresztesi Botond, Kicsiny Balázs, Király András, Köves Éva, Lakner László, Mátyási Péter, Maurer Dóra, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Nemes Márton, Radák Eszter, Roskó Gábor, Szinyova Gergő, Szűcs Attila. Az ő munkáik láthatók január 31-ig összesen huszonöt budapesti plakáthelyen abban a közterületi kampányban, amelynek legfontosabb deklarált célja, hogy a kortárs magyar művészetet közelebb hozza a városlakóhoz.

Kortárs festményekről van szó, a konkrét válogatás pedig, Spengler Katalin, az utcai kiállítás egyik kurátorának szavai szerint, alapvetőn két szempontott vett figyelembe: „A napjaink művészetére jellemző festészeti tendenciák sokféleségének bemutatására törekedtünk, a plakátokon megjelennek absztrakt, figuratív és poszt-digitális törekvések. Fontosnak tartottuk a generációk közötti párbeszédek, a különböző korosztályok nézőpontjainak reprezentálását is: a kiválasztott művészek között megjelennek a mesterek és a tanítványok, a beérkezett művészek, a középgeneráció és a pályakezdő, fiatal alkotók. A művek kiválasztása során kritériumnak tekintettük, hogy a 2000 után készült alkotásokat helyezzük reflektorfénybe.”


Gerber Pál: Tavaszi kert, 2005olaj, vászon, 120 x 100 cm.
Magángyűjtemény. Repró: Sulyok Miklós

A projektben résztvevő művészek kiemelkedően jelentős, nemzetközi szinten is elismert alkotók. Képeiket számos hazai és külföldi múzeumi és magánygyűjtemény őrzi. A huszonöt alkotás a Budapesten lévő busz és villamosmegállókban látható január 15-től, de a www.kortars.jcdecaux.hu oldalon is megtekinthetők a festmények és elérhetők az információk a művészekről. Ezen a weboldalon szavazni is lehet, tehát a közönség közvetlen visszacsatolást is adhat, amelyik művek nyerték el leginkább a tetszését.

“Madridhoz és Párizshoz hasonlóan Budapesten is létrehoztunk egy olyan utcai kiállítást, ami mindenki számára elérhető, megtekinthető” – fogalmaz Szelei Szilárd, a JCDecaux Hungary Zrt. társ-vezérigazgatója, aki hangsúlyozta, hogy csak 2000 után készült művekről van szó.


Radák Eszter: Így szeretnék megöregedni, 2012olaj, vászon, 130 × 90 cm,
Völgyi-Skonda Kortárs GyűjteményRepró fotó: Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjtemény

Zsikla Mónika, a kezdeményezés másik kurátora azt hangsúlyozza, hogy a projektben a festmények kikerülnek a galériaterekből, „felülírva a kortárs művészettel kapcsolatos, gyakran elitista sztereotípiákat.” Mint mondja, “a befogadó és a képek közötti aktív kapcsolatot is erősíthetik, amennyiben fényképezésre vagy akár selfie-k készítésére sarkallnak.”

https://kortars.info/

/artportal.hu/