bezárás

Kiválasztás (A)

Kiválasztás (A)

Az FKSE 2019-ben felvett új tagok kiállításának első felvonása

Zeuxisznak, az 5. századi ókori festőnek egyetlen egy műve sem maradt fent, csupán kortársainak leírásai és anekdotái ismertek művészetéről. Felkérték, hogy Krotón városának Héra templomába fesse meg Helénának, a görög mitológia legszebbjének mását. Zeuxisz kiválogatta a város öt legszebb hajadonját és a választott modellek legszebb vonásait egyesítve festette meg Heléna alakját. A választás, a művészet egyik toposza. Egyben az alkotás folyamatának fázisa, a mű életének része. Folyamat, ami előttünk rejtve marad, csak eredményét ismerhetjük meg. Minden esetben ez a lépés előzi meg egy kiállítás létrejöttét, de módját nem fedi fel.

Az FKSE idei új tagos kiállítása a választás problémájára fókuszál. A kiállítás létrejöttét a szelekcióval való kísérlet előzte meg, melyet a kiállítók egymás között terveztek meg és vezettek le. Az új tagok közül a képzőművészek mindegyike az eddigi munkáikból, munkaterveikből választott három alkotást, a művészetelméletesek pedig a kiválasztás témájára rezonáló három vendégszöveget vagy szövegrészletet gyűjtöttek. A munkákat magyarázat nélkül osztottuk meg egymással, és a háromból minden esetben két körben került kiválasztásra egy-egy munka. Az egyik körben minden új tag esetében közösen döntöttünk egy-egy munka mellett. A másik körben véletlenszerűen kihúztuk egymás neveit, és az így kisorsolt másiktól választottunk. A bemutatkozó kiállítás így két egységre oszlik, elsőként az egyéni, másodszorra pedig majd a közös döntés eredményét láthatjuk a kiállítótérben. Egyik esetben sem a tagok saját választását. Ezek ugyanakkor adott esetben véletlenszerűen összecsenghettek, vagy akár mindkét döntéssel ugyanaz a választás is születhetett. A választás reflexió. Nézőpontok közelítése és távolítása. Beszél helyettünk önmagunkról, arról, aki alkotta és arról is, aki választotta.

*******************************************************

Kiállítók: Bozzai Dániel, Cserna Endre, Csocsán Laura, Eiter Tamás, Jagicza Patrícia, Jeneses Ádám, Kophelyi Dániel, Kortmann Járay Katalin, Maj Ajna, Mézes Tünde, Perczel Júlia, Zsoldos Anna

Kísérőszöveg: Zsoldos Anna

Cover: Csocsán Laura

A kiállítás megtekinthető: 2020. január 22 - február 1.

FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület
Rottenbiller u. 35., Budapest, 1077

Nyitvatartás:
kedd: 14:00-18:00
szerda: 16:00-20:00
csütörtök: 14:00-18:00
péntek: 14:00-18:00
szombat: 10:00-14:00

www.facebook.com