Pályázat a zsidó történelemmel, kultúrával foglalkozó egyetemi hallgatóknak
Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem és a MAZSIHISZ pályázatot hirdet egyetemi hallgatók számára. A pályázat célja olyan egyetemi hallgatók tudományos munkájának elismerése és további kutatásainak bátorítása, akik zsidó történelemmel, kultúrával szeretnének foglalkozni. Az idei kiírásban a történelem és a helytörténet mellett az irodalomtörténetnek, a pszichológiának és a műelemzésnek is szeretnénk nagyobb teret biztosítani, bátorítva az interdiszciplináris és multidiszciplináris megközelítéseket. A pályázaton alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók egyaránt részt vehetnek.
A pályázatra alapképzésben, mesterképzésben, egységes osztatlan képzésben és doktori képzésben tanuló hallgatók küldhetnek be dolgozatokat.
A következő témákban készített írásokkal lehet pályázni:
- másodgenerációs soá-trauma Magyarországon;
- épített zsidó örökség Magyarországon – iskolák, hitközségi épületek;
- a neológia a magyar zsidó irodalomban 1914-ig;
- a magyar zsidó irodalom és sajtó vesztesége
A dolgozatokhoz idegen nyelvű összefoglalót kell mellékelni angol, német, héber, francia, spanyol, olasz vagy orosz nyelven.
DÍJAK
- Első díj: 100 ezer FT és egy főre szóló izraeli repülőjegy-voucher, oklevél és egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
- Második díj: 70 ezer forint, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
- Harmadik díj: 30 ezer forint, oklevél, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
- Negyedik-hatodik díj: 20-20 ezer forint értékű könyvvásárlási utalvány, egy évig meghívó a MAZSIHISZ által szervezett kulturális-tudományos eseményekre
Letölthető dokumentumok
OR-ZSE_palyazati-kiiras_2019-2020
orzse-palyazat-adatlap-2019
Pályázati határidő: 2020. március 16.
Bővebb információ:
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem;
E:
I: https://or-zse.hu/az-or-zse-palyazatot-irt-ki-egyetemi-hallgatok-szamara/
2020. január 28.