bezárás

Oda-vissza SERES

2020. február 6., csütörtök, 17:00
Miskolci Galéria

3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.

Seres László, Seres János, Seres Dávid képzőművészek kiállítása

A tárlatokat megnyitja:
Kabai Lóránt költő
Goda Gertrúd művészettörténész
Éliás István kurátor

Közreműködik:
Seres Ildikó színművész és Vihula Mihajlo gitárművész

A Miskolci Galéria idei első nagy kiállítása, a miskolci Seres képzőművész-család három generációját egyidejűleg mutatja be.

Ebben az évben ünnepeljük Seres János festőművész (1920-2004) születésének centenáriumát, aki alkotói pályája mellett meghatározó pedagógus személyiség volt a régió vizuális kultúrájában. Fontos közéleti szakmai tevékenysége megannyi diák, rajztanár, képzőművész szemléletmódját és szakmai tudásának fejlődését segítette. A kiállítás ideje alatt konferenciával tisztelgünk életútja előtt, amelyen pályatársak, kollégák és tanítványok visszaemlékezéseivel idézzük fel a mestert.

Fia, Seres László festőművész-restaurátor (1945) a kétezres évek elején lépett újabb intenzív alkotói szakaszába. A tárlaton bemutatott legfrissebb munkái műfaji és művészetfilozófiai szempontból is illeszkednek stabil alapokon nyugvó pályaívéhez, melyet az amerikai absztrakt expresszionizmus és a természeti népek művészete határoz meg.

A legfiatalabb családtag, Seres Dávid (1975-2005) teológus pályára készült, miközben a művészi alkotómunka is szerves része volt tragikusan rövid életének. Eddig ismeretlen festményeit és rajzait édesapja válogatásában láthatja a közönség.

A három alkotó együttes megjelenése különös összefüggésben állítja elénk a Seres család férfitagjainak közel hét évtizedet felölelő, apáról fiúra szálló artisztikumát és városunk, pátriánk szerepét életükben, művészetükben.

Helyszín: Rákóczi-ház (Rákóczi u. 2., Bejárat a Széchenyi utcáról)
Nyitvatartási idő: keddtől – szombatig 9–17 óráig.

www.miskolcigaleria.eu
http://sereslaszlo.hu/hu/

Seres János és Seres Dávid kiállítása 2020. február 29-ig, Seres László kiállítása 2020. április 11-ig tart nyitva.

/www.facebook.com/