bezárás

VÁRÓSZOBA – NŐI GYÓGYÍTÓK ÉS PÁCIENSEK AZ ORVOSLÁS PERIFÉRIÁJÁN

Projektünk a Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár (SOM) gyűjteményéből kiindulva egy speciális tudománytörténeti témával, az orvoslás történetében a nők jelenlétével (orvosnők, védőnők, gyógyítók, bábák) és a női testhez kapcsolt szerepekkel foglalkozik. A nem hivatalos és az intézményesült orvoslás közötti ellentmondásos viszonyt, illetve az orvosi gyakorlathoz társult “női” szerepeket elemezzük, amelyek az egészségpolitikával és a reprodukciós jogokkal, szabályozásokkal is összefüggésben állnak.

Kortárs képzőművészeket kértünk fel arra, hogy témafelvetésünkhöz kapcsolódóan reflektáljanak a SOM állandó kiállítására és a gyűjteményére, illetve azokból kiindulóan a nők szerepére és helyzetére az orvostudományban.

A 2020. márciustól júniusig tartó programsorozatban a művészi intervenciók mellett előadásokat, vetítéseket, valamint társadalom- és orvostudományi szakértők bevonásával beszélgetéseket tervezünk.

A projektben résztvevő művészek: Eperjesi Ágnes, Fátyol Viola és Szász Lilla, Simon Zsuzsanna, Trapp Dominika, Varju Tóth Balázs

Kurátorok: Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina, Őze Eszter

Arculat: Vékony Dorottya

Helyszínek:
Intervenciók: MNM – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), 1013. Budapest, Apród u. 1-3.
Beszélgetések, filmvetítések: Közkincs Könyvtár, 1088. Budapest, Rákóczi út 11.

Együttműködő partnerek: Magyar Nemzeti Múzeum – Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Adattár (SOM), Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

A projekt támogatói: Summa Artium Alapítvány, Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

//////////////////////////////////////////////////////////

NYITÓESEMÉNY

A Várószoba – női gyógyítók és páciensek az orvoslás perifériáján felvezető eseményét 2020 február 28-án 17 órakor tartjuk a Közkincs Könyvtárban.

Az eseménysorozatot felvezető rövid hozzászólásokban Gadó Flóra, Lázár Eszter, Nagy Edina és Őze Eszter a projekt létrejöttének körülményeiről beszél majd. Kitérnek a tudomány és művészet lehetséges találkozási pontjaira, az egészségügyi múzeumok sajátosságaira, érintve a múzeumi intervenció különböző megjelenési lehetőségeit. Ehhez kapcsolódóan bemutatják a résztvevő művészek által vizsgált témafelvetéseket. Scheffer Krisztina főmuzeológus (SOM) betekintést nyújt az Orvostörténeti Múzeum gyűjteményébe. Katona Noémi, az eseménysorozat létrehozásában együttműködő Friedrich-Ebert-Stiftung munkatársa az alapítvány tevékenységéhez kapcsolódóan a projekt által is érintett gondoskodási válságról, reproduktív munkáról és ennek társadalmi kontextusáról beszél majd.

Az eseményen levetítjük az izraeli képzőművész, Aya Ben Ron: Patient című filmjét (2011, HD videó, 6”30’).

A projekt támogatói:
Summa Artium Alapítvány, Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

////////////////////////////////////////////////////////////////

WAITING ROOM - WOMEN HEALERS AND PATIENTS ON THE PERIPHERY OF MEDICINE

Our project takes the collection of Semmelweis Medical History Museum (SOM) as it’s the starting point and deals with a specific scientific topic, which is the presence of women in the history of medicine (doctors, health visitors, healers, midwives) and the different roles attached to the female body. We analyze the contradictory relationship between the unofficial and the institutional medical treatment as well as those “women'' roles which were attached to certain medical practices and connected to the notions of health politics and reproductive rights.

We invited artists to reflect on the permanent collection of SOM and deriving from that, on the role and situation of women in medicine. In our series of events, which will last between March and June 2020, beside the artistic interventions in the collection of SOM, we organize lectures, screenings and talks, together with experts from the field of social sciences and medicine.

Participating artists: Ágnes Eperjesi, Viola Fátyol and Lilla Szász, Zsuzsanna Simon, Balázs Varju Tóth, Dominika Trapp

Curated by: Flóra Gadó, Eszter Lázár, Edina Nagy, Eszter Őze

Graphic design: Dorottya Vékony

Locations:
Interventions: MNM – Semmelweis Medical History Museum (SOM), 1013. Budapest, Apród u. 1-3.
Talks and screenings: Közkincs Library, 1088. Budapest, Rákóczi út 11.

Partners: Hugarian National Museum – Semmelweis Medical History Museum, Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

The project is supported by Summa Artium Foundation and Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest.

////////////////////////////////////////////////////////////

OPENING EVENT

The opening event of our series Waiting room - women healers and patients on the periphery of medicine, will be on the 28th of February, 2020 at Közkincs Library.

During the short introduction, we will describe the development of the project. The possible meeting points between art and science will be mentioned as well as the specificities of medical history museums and the possibilities of artistic interventions within public permanent collections. Besides this, we will also present the research topics of the participating artists. Krisztina Scheffer chief museologist will give insight to the collection of Semmelweis Medical History Museum. Noémi Katona, who is working at the Friedrich-Ebert-Stiftung, one of our partners, going to talk about the mission of the association, which is related to the politics of care in Hungary, reproductive work and its social context.

During the event we will also screen the israeli artist, Aya Ben Ron’s short film, Patient. (2011, HD video, 6”30’).

The project is supported by:
Summa Artium Foundation, Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest

/www.facebook.com/