Megjelent az Új Nemzeti Kiválósági Program 2020/21 tanévre kiírt Ösztöndíjpályázata
Mi az ÚNKP?
Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.
Mi az ÚNKP célja és jelentősége?
- Az ÚNKP a kutatói életpálya egyes szakaszaiban a kutatás és innováció területén nyújtott nemzetközi színvonalú támogatással elősegíti a jövő nemzedék kutatói, művészeti életpályára vonzását, illetve a már pályán lévő kutatók, művészek kutatói, alkotói tevékenységének kibontakozását.
- Az ÚNKP megfelelő motivációt és presztízst jelenthet a kutatási tevékenységet végző hallgatóknak, valamint komoly segítséget nyújthat ahhoz, hogy az ösztöndíjban részesülők szakmai munkájukra koncentrálhassanak.
- A kiválóság támogatása serkenti a versenyt, a kutatói, alkotói korfa kiegyensúlyozottabbá válását, a felhalmozott tudás magyarországi hasznosulását.
- Az ÚNKP közvetve erősíti a felsőoktatási alapkutatásokat, a kiemelkedő kutatói, alkotói munka támogatásával példaértékű mintát biztosít a kiválóság elismerésére.
- Az ÚNKP elősegíti, hogy a magyar intézményekben felhalmozódott szakmai ismeretek, kutatási, alkotói eredmények hozzáférhetővé és felhasználhatóvá váljanak a tudományos, művészi közösség számára.
Az ÚNKP hozzájárul az oktatói és kutatói utánpótlás megfelelő biztosításához és hazánk nemzetközi versenyképességének javításához.
Az 2020/21-as tanévben megjelent pályázatok
- Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-1)
célja az alapképzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
- Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-2)
célja a mester- (osztatlan) képzésben részt vevő, tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
- Felsőoktatási Doktori Hallgatói, Doktorjelölti Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-3)
célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató, doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása.
- „Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-4)
célja a kiemelkedő tudományos és művészi eredményeket felmutató fiatal kutatók, predoktorok és doktorjelöltekdoktorvárományosok és posztdoktorok kutatási és alkotó tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, amelynek eredménye magas színvonalú, figyelemre méltó publikáció, egyéb – az adott tudományágban releváns – tudományos, műszaki vagy művészi alkotás, valamint doktorvárományosok esetén a doktori disszertáció (PhD, DLA) megírása.
- Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj Pályázati Kiírás (ÚNKP-20-5)
célja a kiemelkedő tudományos és művészi kutatási eredményeket felmutató, az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíjában részesülő oktatók, kutatók támogatása.
célja a középiskolai tanulmányaikat sikeresen befejező, a középiskolai tudományos tanulmányi versenyen eredményesen teljesítő, alapképzésre, osztatlan mesterképzésre jelentkező, elsőéves tehetséges hallgatók kutatási tevékenységének és szakmai fejlődésének támogatása, valamint a tanulmányi kötelezettségen túlmutató kutatói tevékenység támogatása
A pályázatok letölthetők és minden további információ az alábbi oldalon érhető el:
Pályázat benyújtási határideje: 2020. június 30.
A Pályázatokat a pályázati kiírás előírásainak megfelelően elektronikusan az alábbi e-mail címre kell megküldeni:
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen az ÚNKP pályázatokkal kapcsolatban további felvilágosítást a Rektori és Kancellári Titkárságon Dr. Bodolai-Marcsek Mariannától lehet kérni.
A Fogadó Felsőoktatási Intézmény Szándéknyilatkozata a Kutatás Befogadásáról dokumentumot előzetesen kitöltve, word formátumban megküldeni szükséges az alábbi címre:
E-mail: bodolai.marianna@mke.hu
Telefon: 06 1 666 2560
Személyesen: K-Cs 9.00-11.00
2020. május 28.