bezárás

ART MOMENTS 2020 – VIZUÁLIS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL

2010-ben azzal a céllal indítottuk útjára ART MOMENTS (AMS) néven művészeti programsorozatunkat, hogy a klasszikus kiállítóterekből kilépve minél több ember számára tegyük elérhetővé, érthetővé és szerethetővé a kortárs képzőművészetet és designt. Azóta a rendezvény jellege és összetétele is sokat változott, de lényege ugyanaz maradt: a mindennapok részévé tenni a művészetet, rámutatni arra, mennyiféle módon van jelen és határozza meg életünket, csak észre kell vennünk.
A fesztivál fő jellemzője, hogy hosszú időtartamban különböző helyszíneken, kulturális tartalmakkal jelentkezik. Az ART MOMENTS egyik fontos célja az, hogy testközelbe hozza a jelenre leginkább reflektáló,
a ma kérdéseivel foglalkozó kortárs művészetet, kiemelje azt a megszokott múzeumi, galériáskörnyezetből, közterekre, meglepő kiállítási közegbe helyezze az alkotásokat, ezáltal is újabb értelmezési lehetőségek, kérdések megfogalmazására sarkallva a látogatókat.
Évek óta egy adott téma, egy közös hívószó köré szervezzük a fesztivál programjait, mely 2019-ben a WASTEREVOLUTION címet viselte és a fesztivál fő programja az azonos nevű fenntarthatósági konferencia volt. 2020-ban ismét a fenntarthatóság kulcsszavát tűzzük ki zászlónkra, hiszen a probléma – sajnos – azóta is fennáll. A környezetvédelem, a tudatos fogyasztás, a körforgásos gazdaság, a klímaválság mind olyan hívószavak, amik meghatározzák jelenünket és jövőnket, mi pedig mindenkiben tudatosítani szeretnénk a probléma jelenlétét és annak súlyosságát.
Éppen ezért fókuszálnak erre a kérdéskörre az idei ART MOMENTS programok és kiállítások.

ART MOMENTS 2020 –  VISUAL ART FESTIVAL

In 2010 we have started our art focused series of programs and events called ART MOMENTS (AMS) in order to make contemporary art and design accessible, comprehensible and loveable to all outside of conventional
exhibition spaces. Since then the festival has changed a lot, but the main message stayed the same: making art a part of everyday life, pointing out that it is present in many ways and defines our lives, we just have to notice!
The festival’s main feature is having diverse cultural contents in various places over a long period of time. One of the biggest goals of ART MOMENTS is to highlight contemporary art that is most reflective of the present and deals with today’s issues, taking it out of the usual context of museum and gallery environment, placing the artworks to public spaces and even surprising locations, so that they can gain new depths of interpretations.
In the past few years each festival had a main theme which determined it’s programs and exhibitions. In 2019 the title was - just as the festival’s main event, a conference
- WASTEREVOLUTION, where we aimed to define the concept of sustainability through art and design programs, exhibitions, studio visits, public installations and lectures. In 2020 we are yet again making sustainability our main theme, as the problem – unfortunately - has persisted ever since. Environmental protection, conscious consumption, circular economy and climate crisis are all buzzwords that define our present and our future, and we want everyone to be aware of the presence of the problem and its severity.
That is why this year’s ART MOMENTS’ programs and exhibitions are focusing on this issue.