bezárás

Két fiatal kritikust díjazott a Horváth Művészeti Alapítvány

A tavalyi első kritikusi díj után ismét a kortárs művészeti kritika terén működő szerzőket ismert el a HMA. A huszonnyolc jelölt cikk közül kettőt választott ki a zsűri, megosztott díj született.

A Horváth Művészeti Alapítvány (HMA) a hazai színtéren kimagasló összegűnek számító, 400 ezer forintos díjával a hazai szaksajtó tevékenysége iránti elismerését szeretné kinyilvánítani,  működését segíteni – áll a HM közleményében. Az alapítvány olyan hazai, kortárs művészeti eseményről szóló írást jutalmaz minden évben, ami nem csak a művészet szerteágazó problémaköreit világítja meg szélesebb közönség számára is, hanem kritikai gondolkodásmódról tanúskodik, diskurzust generál, illetve a hazai kortárs művészet jelenségeit, műcsoportjait, akár csak egy-egy művét is értőn elemzi, ezzel visszajelzést adva maguknak az alkotóknak is.

Idén a művészeti sajtóorgánumok főszerkesztői által beküldött 28 írást egy szerkesztőkből, szakírókból álló zsűri bírálta el, és hozta meg döntését, ez alkalommal a díj megosztott odaítéléséről.

A bírálati szempontok között kiemelt szerepet kapott a közönségbarát nyelvezet, a szöveg stílusa, a világos gondolatmenet, a témaválasztás releváns volta, a kritikus észrevételek közlésének módja és a kritikusoktól elvárható elfogulatlanság mellett is egyéni kifejezés- és látásmód.

A zsűri döntése alapján 2020-ban a két díjazott írás illetve szerző:
Huth JúliuszA társadalmi cselekvés lehetőségei / A Balra át, jobbra át című kiállításról (Exindex, 2019. december 19.)
Molnár Ráhel Anna: Mint ahogy egy kaleidoszkóp változó képeivel játszadoznak / Jegyzetek Ulbert Ádám művészetéhez (Artmagazin, 2020/3.)

Az artportal számára külön öröm, hogy olyan szerzőkről van szó, akik az artportalon is publikáltak már nem egyszer (a cikkeik itt és itt találhatók), illetve részt vettek az East Art Mags programban.

A HMA elérhetővé teszi a zsűri “shortlist”-jén szereplő írásokat is, hogy a díjat figyelemmel kísérők újra olvashassák az elmúlt év legjobb szakszövegeit. 

A Horváth Művészeti Alapítványt 2004-ben hozta létre Horváth Béla üzletember, műgyűjtő, az AVIVA, majd a CIG biztosítócégek alapítója. Az alapítvány művészeti tanácsadók segítségével minden évben bővíti a kortárs magyar művekre épülő gyűjteményét.

artportal.hu