FELHÍVÁS Pályázat benyújtására – HAJÓS ALFRÉD EMLÉKSZOBOR elkészítésére vonatkozóan
I. A pályázat tárgya és művészi tartalma:
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) megbízásából a MANK Nonprofit Kft. (a továbbiakban Kiíró)
kétfordulós jeligés pályázatot
hirdet Hajós Alfréd, az első magyar olimpiai bajnok és kiváló építész emlékét megörökítő szobor létrehozására.
Hajós Alfréd (1878-1955) az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka, úszó, labdarúgó (játékvezető, szövetségi kapitány) és építész.
Egész életműve, sportolói, sportvezetői, újságírói, építészi és közéleti tevékenysége példaértékűen testesíti meg az ókori olimpiai eszményt, a test és lélek harmóniájának fontosságát, amelyet az újkori olimpiák is elsődleges céljuknak tekintettek.
Ezt a gondolatot, mint követendő mintát szükséges kifejeznie a Hajós Alfréd emlékét megőrző alkotásnak.
A felállításra kerülő műalkotásra vonatkozóan semmilyen formai megkötés nincs. Amennyiben a pályázó müvész figurális alkotásban gondolkodik, annak a környezet adottságait figyelembe véve legalább 5/4-es méretarányúnak kell lennie. A műalkotás talapzatán vagy a művész által kialakított felületen az alábbi feliratnak kell helyet biztosítani:
Hajós Alfréd (1878-1955)
Az újkori olimpiai játékok első magyar bajnoka, úszó, labdarúgó játékvezető, szövetségi kapitány. Építész, a Nemzeti Sportuszoda tervezője.
A szobrot állíttatta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Maccabi VAC Sportegyesület
II. Pályázók köre:
- A pályázat országos nyílt jellegű, amelyen minden Magyarországon élő, referenciával rendelkező, munkáját hivatásszerűen végző szobrász, építész, képző- és iparművész indulhat.
A pályázaton való részvételből kizárt:
- aki a II.1 pontban megjelölt referenciával nem rendelkezik; - aki a Bírálóbizottság tagjának a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 8:1. § 2. pontja szerinti hozzátartozója,
- aki a Bírálóbizottság tagjával együtt gazdálkodó szervezetben tulajdoni részesedéssel rendelkezik, illetve az érintett gazdálkodó szervezettel munkaviszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll,
- aki a pályázat tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett;
- jogszabályban vagy pályázati kiírásban a díjazás feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.
III. A szobor helyszíne:
- 1. A Margitszigeten, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodához vezető út (a 23800/7 hrsz-ú ingatlan). A helyszín műemléki környezetben van.
Figyelembe kell venni, hogy a környezet nagyméretű fákkal, sűrű növényzettel van tele, ezért célszerű kertészeti terv elkészítése is. A műalkotás és környezete kialakításánál tervezni kell a megfelelő megvilágítást és a kamerák által biztosított védelmet is. - A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda főbejáratával szemben álló „Úszónő" szobor helyén, műemléki környezetben (ebben az esetben az Úszónő szobrot más helyszínen állítják fel). A műalkotás és környezete kialakításánál tervezni kell a megfelelő megvilágítást és a kamerák által biztosított védelmet is.
A szobor elhelyezéséről a terület tulajdonosaként a Fővárosi Önkormányzat dönt az 1991. évi XX. tv. 109.§-a alapján. A mü elhelyezéséhez szükséges engedélyekről a Megbízó gondoskodik.
IV. A pályázat keretösszege: bruttó 30 millió Forint
Az Alkotó tiszteletdíja: maximálisan bruttó 5.000.000 Ft.
V. A szoborral szembeni szakmai elvárások:
• A szobor legyen méltó a mondanivalóhoz, üzenete legyen könnyen felismerhető, azonosítható és azonosulásra alkalmas.
• A szobor volumene igazodjon a helyszín adottságaihoz.
• A szobor anyaghasználatában és szerkezetében feleljen meg a kültéri elhelyezés kívánalmainak és jogszabályi előírásainak, továbbá az emlékszobor a szimbólumalkotás és térszervezés eszközeivel, korszerűen fejezze ki a pályázat célját, reflektálva a környezeti adottságokra.
Minden pályázó, ideértve az együttes pályázókat is, egyetlen pályaművet nyújthat be.
VI. A pályaművek bírálati szempontjai:
• a Pályázó által tervezett szobor művészi színvonala; • a szobor kivitelezhetősége; • költségvetés megalapozottsága; • előnyben részesülnek azok az alkotások, amelyek legjobban kifejezik és a szemlélő számára átadják a felhívásban megfogalmazott üzenetet. A pályamüveket a MANK Nonprofit Kft. (MANK) által felkért szakértők bírálják el, név szerint:
• Wehner Tibor művészettörténész • Szabó Tamás szobrászművész • Lakatos Pál Sándor szobrászművész A Bíráló Bizottság munkájában részt vesz Kirschner Péter elnök, a MAZSIKE delegált tagja és Fegyverneky Sándor építész, a KKBK főtanácsadója is. A helyszíni szemléről, a tervbírálatról, valamint az 1:5-ös léptékü agyagmodell-bírálatról a MANK külön-külön szakvéleményt állít ki.
2000 Szentendre, Bogdányi u.51. • Telefon: +36 26 501 060 • Fax: +36 26 501 069 •
• www.alkotomuyeszet.hu
VII. A pályázati dokumentáció elemei, leadása:
A pályamü, amelynek részét képezi:
- jól értelmezhető, müszaki ábrázolással készített tervdokumentáció és művészi vázlat több nézetből; a szobor elhelyezésére szolgáló helyszínrajz, a javasolt kertészeti, terepalakítási beavatkozások ábrázolásával.
- a környezetbe illesztett térbeli látványterv (számítógépes modell), amelynek költségét a Pályázónak kell vállalnia;
- az emlékszobor leírása, amelyik tartalmazza:
- a művészi koncepció ismertetését
- az emlékszobor műszaki leírását
- a kivitelezés menetét (max. 10.000 karakter terjedelemben)
- a személyi és dologi költségeket (az anyagköltséget, a szükséges hatósági eljárások, a kivitelezés és az elhelyezés költségeit) tételesen feltüntető költségterv, amelynek tartalmaznia kell:
- a szobor alapzatának elkészítését/a szobor elkészítését (anyagköltség, munkadíj),
- a környezetrendezést,
- a szobor elkészítésénél esetlegesen igénybe vett munkatársak (szakértők) díjazását,
- a pályázó tisztel etdíj át.
- a művészi koncepció ismertetését
(a továbbiakban együttesen: „pályamű"), valamint
- a Pályázó neve és elérhetösége (cím, telefonszám, e-mail cím) egy külön zárt borítékban a pályamű mellett elhelyezve. A borítékon kérjük feltüntetni a jelige mellett a „Személyes adatok">
- a pályázati felhívás mellékletét képező - kitöltött és aláírt - nyilatkozat (ld. NYILATKOZAT) egy eredeti példánya a pályamü melletti borítékban elhelyezve. A borítékon kérjük feltünteti a jelige mellett a „Nyilatkozat" feliratot.
(a továbbiakban a pályamüvel együttesen: "pályázati dokumentáció")
A pályázat jeligés, amelynek a pályázati dokumentáció minden elemén és a borítékon egyértelműen beazonosítható módon kell szerepelnie.
- a pályázati felhívás tartalmát megismerte, megértette, elfogadta és azt magára nézve kötelezőnek tekinti;
- a pályázatra önkéntesen és saját maga jelentkezett, a személyes adatait szintén önkéntesen adta meg, és hozzájárul azok felhasználásához, kizárólag a pályázati eljárás megvalósításához szükséges mértékben a pályázati eljárás befejezéséig;
- a pályaműve saját személyes kreativitása eredménye, kizárólag a Pályázó alkotása, és mások szerzői- és személyiségi jogait nem sérti; • a pályaműve elkészítése során nem használta fel harmadik személy(ek) munkáit;
- a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE) részére felhasználási jogot enged a pályázati felhívásban és a nyilatkozatban rögzített mértékben.
- A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képezö nyilatkozat aláírásával hozzájárul ahhoz, hogy — abban az esetben is, ha a pályázatot nem nyeri meg — a pályaműve részét képező terv, a mű modellje, a mű rövid leírása felhasználhatóak a pályázattal kapcsolatos eseményeken és a médiában, a pályázatot népszerűsítő tájékoztatási és promóciós célból. Ennek formája többek között lehet nyomtatásban megjelenő dokumentum — mint például szórólap —, illetve kiállításon, sajtótájékoztatón, weboldalakon, videón, vagy televízióban történő bemutatás. A pályamű kereskedelmi céllal nem használható fel.
- A Pályázó a pályázati felhívás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával, visszavonhatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy amennyiben ő lesz a pályázat nyertese, úgy az általa készített pályaműhöz fűződő vagyoni jogait kizárólagosan, területi és időbeli korlátozás nélkül a Magyar Zsidó Kulturális Egyesületre (MAZSIKE) átruházza.
- A nyertes Pályázó a pályaművéhez, mint szerzői műhöz fűződő vagyoni jogait — a pályázaton elnyerhető pénzdíjat és a modell elkészítésében közreműködők díjazását leszámítva — térítésmentesen és ellenszolgáltatás nélkül adja át.
- A felhasználási jog engedélyezése nem érinti a Pályázó pályamüvéhez, mint műalkotáshoz kapcsolódó személyhez fűződő jogait.
- A pályázati díj kifizetésére az eredményhirdetést követő 8 munkanapon belül kerül sor. • A pályázat nyertese a pályázat tartalmáról, a készülö emlékszobor jellegéről a nyilvánosságot előzetesen nem tájékoztathatja. A pályamű dokumentációjának publikálása a kész emlékszobor felavatása előtt tilos.
VIII. A pályázati dokumentáció benyújtása a pályázat 1. fordulójára:
A Pályázó a pályázati dokumentáció benyújtásával elfogadja a pályázati felhívásban foglalt feltételeket.
A pályázati dokumentációt személyesen kell leadni a MANK Nonprofit Kft. székhelyén.
Cím: MANK Nonprofit Kft. (MANK Galéria), 2000 Szentendre, Bogdányi u. 51.
A pályázati dokumentáció minden elemét elektronikusan (pdf formátumban pendrive-on) is be kell nyújtani a nyomtatott dokumentációt magában foglaló jeligés pályamü mellett külön borítékban elhelyezve „Elektronikus pályázati dokumentáció" felirattal.
A beadandó pályamüvet tartalmazó dokumentációs csomagon az alábbiakat kell feltüntetni
Jelige (csomagolásIboríték bal felső sarkában)
Pályázat megnevezése: „Hajós Alfréd Emlékszobor Pályázat"
A pályázati dokumentációval kapcsolatos kérdéseket
e-mail címre lehet küldeni 2021. február 15-ig.
A pályázattal kapcsolatos kérdésekre adott válaszok megküldésének határideje: 2021. február 28.
A pályázati dokumentáció leadásának határideje: 2021. március 28., 16:00
A pályázat leadható hétköznap 9.00-16.00, hétvégén (ünnep- és munkaszüneti napok kivételével), hétvégén 10.00-16.00 között a megadott címen a MANK Galéria recepciósán. (Tel: +36 26 501 060) kivéve, ha a veszélyhelyzet miatt a galéria hétvégén nem lehet nyitva, mert ebben az esetben csak hétköznap 9.00-16.00 óráig adható le a pályázat.
A pályázati dokumentáció leadását követően a Pályázót hiánypótlásra kérheti fel a Kiíró. A Kiíró kizárhatja azt a Pályázót, akinek a pályázati dokumentációja a hiánypótlást követően sem felel meg bármilyen, a pályázati felhívásban rögzített formai vagy tartalmi követelménynek.
A 2. fordulóban való részvételre felkért művészek (több együttes pályázó esetén együttesen) — a nyertes pályázót kivéve — bruttó 300.000.- Ft összegű díjban részesülnek, amennyiben a felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelően érvényes pályázatot nyújtanak be. A 2. forduló pályázatainak benyújtási határideje: 2021. augusztus 29., 16.00
IX. Szellemi alkotásokhoz fűződő jogok:
A Pályázónak a pályázati kiírás mellékletét képező nyilatkozat aláírásával kell igazolnia, hogy:
X. A pályázat elbírálásának menete, az 1. forduló, majd a 2. forduló utáni eredményhirdetés:
A pályázati felhívás 1. fordulójára, a jelen pályázati felhívás VI. pontjában rögzített határidőn belül beérkezett pályaműveket 2021. április 11. napjáig a MANK Nonprofit Kft. által összehívott szakmai bíráló bizottság bírálja el, és kiválasztja azokat a Pályázókat, akik a pályaművük alapján a 2. fordulóba kerülnek. A szakmai bíráló bizottság döntéséről valamennyi Pályázó értesítést kap.
A pályázati eljárás 2. fordulójába jutó Pályázóktól a Kiíró az 1. fordulóba benyújtott tervdokumentációk alapján 2 m magasságig 1:5 méretarányú, 2 m magasság fölött 1:10 méretarányú modelleket kér be. A szakmai bíráló bizottság a pályázati eljárás 1. fordulójában benyújtott pályamű és a modell együttes bírálata alapján hozza meg a döntését.
A szakmai bíráló bizottság javaslata alapján a Kiíró a pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázati eljárás során hozott döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye!
Budapest, 2020. december 28.
Tardy-Molnár Anna
ügyvezető MANK
Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Bogdányi u.51. • Telefon: +36 26 501 060 • Fax: +36 26 501 069 • • www.alkotomuveszet.hu
2021. január 04.