bezárás

Fundamenta – AMADEUS Alkotói Ösztöndíj Pályázat 2021 eredménye

A Fundamenta-Amadeus Művészeti Alapítvány és az MKE közös szervezésében idén is sikerült meghirdetni az Alkotói Ösztöndíj Pályázatot és a Kisalkotói Ösztöndíj Pályázatot.
Azonban idén előszőr a pályázás folyamata elektronikusan zajlott és a kiállítás is az online térben valósul meg. A rendhagyó forma miatt a pályázati kiírást részlegesen módosította az Alapítvány: a diákok ezúttal egy-egy munkával nevezhettek be.

A plakátpályázat nyertese: Dallos Fanni, mestere: Rozmann Ágnes
Az Alkotói ösztöndíjat ebben az évben is két hallgató nyerhette el. Festő hallgatóktól 47 érvényes pályázat érkezett, közülük a zsűri Korossy-Khayll Leventének ítélte az ösztöndíjat Quarantquenn (olaj, vászon, 90x60 cm) című munkája alapján. Mestere: Ötvös Zoltán Ph.D.
A pályázó 8 szobrász hallgató közül Horváth Gergely nyerte el a másik díjat Egyensúly (kovácsoltvas, 40x39x14 cm) című munkájával. Mestere: Karmó Zoltán.


Korossy-Khayll Levente: Quarantqueen, olaj, vászon, 90 x 60 cm


Horváth Gergely: Egyesúly, kovácsoltvas, 40 x 39 x 14 cm

A zsűri tagjai voltak:

dr. Gergely Károly, az Alapítvány képviselője
Ötvös Zoltán Ph.D., tanszékvezető
Szurcsik József, tanszékvezető
Sallai Géza DLA, tanszékvezető
Sturcz János Ph.D., tanszékvezető
Filp Csaba DLA, docens

A Kisalkotói díjat a festő hallgatók munkái közül
Benkő Barnabás: Sávok, fehér alapon neon csíkok (akril, akril spray, vászon, 150x100 cm)
Csekő Andrea: Cím nélkül (olaj, vászon, 100x100 cm)
Rozman Csenge: Utca zöldben (olaj, vászon, 100x65 cm)
és Nagy Tilla: Túlöntözés (olaj, vászon, 120x120 cm) című képe nyert.


Benkő Barnabás: Sávok, fehér alapon neon csíkok, akril, akril spray, vászon, 150 x 110 cm


Csekő Andrea: Cím nélkül, olaj, vászon, 100 x 100 cm


Rozman Csenge: Utca zöldben, olaj, vászon, 65 x 100 cm


Nagy Tilla: Túlöntözés, olaj, vászon, 120 x 120 cm

Kisalkotói díjat a szobrász hallgatók pályamunkái közül:
Bóka Bálint: Tihanyi gondolat (csiszolt acél, 55 x 44 x 8 cm) című szobra nyert.


Bóka Bálint: Tihanyi gondolat, csiszolt acél, 55 x 44 x 8 cm

Gratulálunk a nyerteseknek!

dr. habil. Fehér Ildikó PhD
kurátor