Gergő Szinyova: One Way Ticket to Anywhere

2021. 04. 29 – 06.04

Szinyova Gergő festményeinek élénk és színes, távoli és zabolázatlan látomásai könnyedén tárnak elénk egy egynapos, csak odaútra szóló utazást egy olyan ösvényen, amely akár veszélyesnek és vakmerőnek is tűnhet, de csak akkor, ha a megtervezett visszatérés biztos tudatával indulunk neki.
A visszaút kivitelezhetetlenségét a művek szelíd és megnyugtató energiája adja, a belőlük áradó hipnózist egyértelműen szabályos, esztétikus ritmus jellemzi. Azonban a már említett ösvény kezdetén mintha ez a felirat állna: otium (magyarul tétlenség vagy dologtalanság).

Etimológiai szempontból az otium szó jelentése „jól vagyok”, és a mai általános, némi negatív konnotációval bíró jelentésével szemben az ókorban a tétlenség jelentett mindent, ami távol állt a közéleti tevékenységtől. Az otium az önmagukkal és saját bölcsességükkel való törődést jelentette, melynek kellemes állapotát szemlélődéssel és tanulmányozással lehetett elérni. Horatius, római költő ezt a gyakorlatot vagy modus vivendit a boldogsághoz vezető egyetlen útként határozta meg.

Ezen előírások alapján minden bizonnyal kijelenthető, hogy a Szinyova Gergő által megalkotott, absztrakt és meghatározhatatlanul leíró, szimbolikus és olykor narratív formákból álló metafizikai környezetben megjelenő egyedi forgatókönyveknek azonban nem egyedüli célja a boldogság dicsőítése, mivel a megtett út nemcsak magasztos, hanem inkább az élet ösvényét mutatja be, amelyet porózusságán keresztül érzékelünk és ízlelünk, mindenre kiterjedő készségeivel és szüntelen nyitottságával a megismerés, a tudás és a figyelem felé, amelyek az általuk ihletett festői gesztusok mozgásának formáit és színeit diktálják. Az idő mintha kibogozott vagy rendkívül sűrített lenne, mivel megdermed a festményeken kibontakozó tényezők között, ezáltal eltűnik; az emberi létezés pedig, amelynek legköltőibb és legrejtettebb mélységeit, valamint legközönségesebb vonásait ragadják meg az alkotások, eljut az ünneplés tetőpontjára.

Egy nemrég készült interjúban Szinyova egy egyszerű „kártyatrükkhöz” hasonlította technikáját, és valószínűleg nem lehet ennél pontosabban meghatározni egy olyan, több rétegből felépülő kreatív folyamatot, amelyben a formák kibontakozása a köztes perspektívasíkokon harmonikusan, idilli módon tárja fel a mindennapi élet varázsát.
Domenico de Chirico

/////////

A one-way day trip unravels easily in the vivid and colorful, remote and unruly visions of Gergő Szinyova’s paintings, along a path that could be described as almost dangerous and reckless only if undertaken with the fixed intention of a planned return at the outset.
The impossibility of a way back comes from the gentle and relaxing energy of the artworks themselves, which favour a kind of hypnosis characterized by a decidedly cadenced aesthetic rhythm. In turn, the aforementioned path seems to have an inscription at its start: otium (idleness in English).

Etymologically, the word otium means “I am fine” and, unlike the general sense of the word today bearing a mildly negative connotation, in ancient times, idleness signified everything outside the boundaries of public activity. Otium meant taking care of oneself and one’s wisdom, a pleasant stage that could be achieved through contemplation and study. The Roman poet Horace defined this practice or modus vivendi as the only way leading to happiness.

On the basis of these precepts, it can certainly be asserted that the unique scenarios created by Gergő Szinyova, suspended in metaphysical environments made of abstract and indefinitely descriptive, symbolic and sometimes narrative forms do not, however, have the sole intention of extolling happiness, as the path undertaken is not only golden, it is rather the path of life, breathed and savored in its porosity, charactarized by a broad aptitude and being always open to knowledge, learning and listening, which in turn whisper the movement of the pictorial gesture, spelling out both shapes and colors. Time seems to be untangled or extremely condensed because it is coagulated among the elements that unfold on the paintings and, in this process, time disappears; and human existence, captured in its most poetic and hidden depths as well as in its most ordinary features, finds its point of maximum celebration.

In a recent interview, Szinyova compared his technique to a simple “card trick” and probably there is not a more appropriate way to define such a creative process, consisting of multiple layers, in which the unfolding of forms on liminal perspective planes makes the magic of everyday life unfold harmoniously in an idyllic way.
Domenico de Chirico

www.kisterem.hu