Hírarchívum 2010
A pályázat témája: "Küzdelem a szegénység és a társadalmi kirekesztés ellen."
2010. március 18-án, csütörtökön 10 órakor az Egyetem Vetítőtermében.
A pályázat tárgya: kültéri térkompozíció megalkotása.
Helyszín: Budapest, a BME új Q1 épületének bejárata előtti terület (Budapest, XI. kerület, Magyar Tudósok körútja 2.).
A pályázat tárgya: vizes jellegű mű megalkotása.
Helyszín: Budapest, a BME új Q1 épületének előcsarnoka (Budapest, XI. kerület, Magyar Tudósok körútja 2.).
A pályázat tárgya: üvegbeton és fényművészeti alkotás.
Helyszín: Budapest, a BME új Q1 épületének bejárata elé (Budapest, XI. kerület, Magyar Tudósok körútja 2.).
Helyszín: Parthenon-fríz Terem
Megnyitó: 2010. március 16-án 18 óra
Megtekinthető: 2010. március 27-ig
2010. március 27-én filmkonferenciát rendez a Holokauszt Emlékközpont.
A 2009-2010. tanév, II. félévi, az egyetemi felvételi első szakasza előtti intenzív előkészítő kurzus, felvételi mappa konzultációval.
2010 júliusában rendezik meg a Contact nemzetközi fórumot Manchesterben, ahol művészek és fiatalokkal együtt dolgozó szakemberek oszthatják meg egymással tapasztalataikat.
Helyszín: CHB (Collegium Hungaricum Berlin) Moholy-Nagy Galéria
Kiállításmegnyitó: 2010. március 11. 18 h
Megtekinthető: 2010. május 24-ig
Az MKE Művészeti Diákköri Tanácsa 2010. március 4-én rendezi meg a 2009/2010 tanévben az Intézményi Művészeti Diákköri Konferenciát.
Helyszín: Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula
Megnyitó: 2010. március 4. 12 h
Megtekinthető: 2010. március 12-ig
Horvay János (Pécs, 1874 - Budapest, 1944) szobrászatában.
A Kálvin hagyománya című időszakos jubileumi kiállítás tudományos kísérő programja.
Helyszín: Budapesti Történeti Múzeum, Gótikus terem
Időpont: 2010. március 12. 10 - 15 h